2019. szeptember 18., szerda

tool - fear inoculum

Több mint egy évtizedes hallgatás után megtörni a csendet, és kidobni egy közmegelégedéssel fogadott korongot nem egyszerű. Pláne nem úgy, ha az utóbbi időben már szándékosan szívatod kedves közönséged, és a végtelenségig játszol az idegrendszerekkel. Majd napvilágra kerül a Fear Inoculum!

Szerencsére nem kellett 10.000 napot várni, ahogy a srácok ígérték. Röpke 13 év elég volt egy új Tool lemez megszületéséhez. De milyen lett ez a lemez, hogy is lehet ezt megfogalmazni akár egy posztban, akár egy hosszabb gondolat sorban? Még nem tudom, de megpróbálom.

2019. szeptember 12., csütörtök

sacred reich - awakening

Igen régen hallgatunk kritikák tekintetében. Ennek számos oka van, amit nem szándékozok itt felsorolni. Viszont egy nagyon kellemes visszatérőt találtam erre a sokat váratott posztra. Mi ugyan nem álltunk 23 évet, mégis pont jó lesz most ide a Sacred Reich néven elhíresült, amerikai thrash társaság visszatérése. A 80’s évek végén, 90’s évek elején tomboló thrash őrület akkora hullámokat gerjesztett, hogy számos, amúgy kiváló zenekar sajnos nem fért oda a nagy fazékhoz. Ezer ilyen példa mellett itt van nekünk Phil Rind fémjelezte Sacred Reich.

Erősen vissza kellett keresnem a régi dolgaim között, hogy egyáltalán mire emlékszem a négy nagylemezig jutó, tisztesen helytálló amerikai csapatra. Bevallom férfiasan, sok minden nem maradt meg belőlük az emlékezetemben, viszont az újonnan érkezett, Awakening címre keresztelt sorlemez megfogott. Mindjárt megpróbálom elmondani miért.

2019. augusztus 9., péntek

jesus chrüsler supercar - lücifer

A svédországi Jesus Chrüsler Supercar-ra ismét megbízható informátorom, Misi hívta fel a figyelmem. És milyen jól tette, egy kellemes búgású, Lemmy fénykorát idéző torok és a death’n’roll. Nem mondom, hogy elsőre mellbe vert, de több hallgatás után nagyon gyorsan kibújtak a finomságok, apróságok, ami miatt ezt az amúgy egyszerű muzsikát szeretni lehet.

A társaságról magyar lenyomatot nem találtam a sajtóban, (ez költői túlzás, ami ebben a formában nem igaz, 2018 májusában játszottak másik két svéd bandával a Dürerben, sőt a Fémforgács is beszámolt új lemezükről) ennek számos oka lehet, ezeket ne firtassuk. A lényeg, hogy beszivárgott közén, és most, még ha amatőr módon is, de átvilágítjuk a zenekart és harmadik nagylemezét a Lücifert.

2019. augusztus 3., szombat

idle hands - mana

Létezik egy szuper album, amely egy szuper banda harmadik sorlemeze, kiknek az előző két anyaguk is kimondottan tetszett már, és amiről emígyen írni is fogok. Majd egyszer. Mert bizony ez most nem az. Ez egy másik szuper banda, első nagylemeze, ami csak úgy bekúszott abba a bizonyos legnagyobb videó megosztó portál ajánlati listájába, mint következő zene.

Mosogatok nagyban, rendes háziasszony módjára, hallgatom azt a bizonyos albumot, agyalgatok, hogyan is kezdődjön a cikk, mikor is… „Mi ez, ami szól?”, kapom fel hirtelen a fejem. Mert amit hallottam az valami olyasmi, amit már nagyon régen nem, pedig de mennyire szerettem. Hirtelen négy banda ugrott be. Sisters of Mercy, Sentenced, Killing Joke és a már biztosan sokak által elfeledett (teszem hozzá, ez főben járó bűn) az F.O. System.

2019. június 6., csütörtök

soen - lotus

Tomboló „Tool-láz” kering a baráti társaságban. Prágai, bécsi koncert, beígért nyári lemez, minden, amit egy edzett Tool rajongó nehezen hisz. Viszont a nagy hangulatvadászok árnyékában, és az elmúlt 13 (!) éves hallgatás során számos hasonló zenei társulat jött létre, hogy betöltse az űrt. Kiváló példa erre a svéd Soen. Nem akármilyen garázsbandáról van itt szó, komoly zenészek prog-rock örömzenélése inkább.

Martin Lopez, ex-Opeth ütős nevével fémjelzett Soen, hoz valami olyat a Lotus névre keresztelt, negyedik (!) stúdiólemezén, amit igazán szívesen hallgat az ember. A napokban találkoztam velük először, viszont nyugodtan ideírhatom, szerelem ez első látásra (hallásra). Na szép…

2019. június 4., kedd

monovine - d.y.e.

Az athéni székhelyű Monovine zenekar, ha minden igaz, 2008-ban kezdte meg pályafutását, majd 2011-ben ki is adta Cliche címmel ellátott debütáló anyagát, mely, azóta szépen klasszikussá is vált a dél-európai zenei színtéren. Nagy öröm volt ez akkoriban a stoner zene uralta göröghonban, mert ezzel valami feltámadt hamvaiból. Ez pedig nem volt más, mint a grunge. Bezony. Nem csak halni tudnak ám e stílus képviselői, léteznek még kik újszerű úttörőkként ismételten köztudatba hoztak, egy sajnos gyorsan elvirágzott, ellenben nagy és jelentős zenei stílust.

Majd jött 2014-ben a Swallow, ahol is a háromtagú csapat duóvá csökkent. Mindezek után pedig ismételten trióvá bővült banda, 2018 végén digitálisan, majd 2019 elején kézzel fogható CD és korlátozott számban 180grammos vinil formában is kiadták harmadik, D.Y.E. címre keresztelt nagylemezüket. És ez az eddigi legjobb.

2019. május 23., csütörtök

rammstein - rammstein

Lindemannék tíz év hallgatás után törték meg a csendet, és előbújtak hetedik sorlemezükkel. Persze a történet ettől jóval bonyolultabb, most megpróbáljuk megfejteni. Van egy német zenekar, aki a Mutter környékén felkerült a világtérképre, majd koncertteljesítményével tovább emeltet a tétet, és már minden zenét hallgató homo sapiens ismeri a Rammstein néven elhír(hedt)esült társaságot.

Nyilván mutat valamit, ha egy zenekar tíz évig nem jelentkezik új lemezzel. Nagy megfejtéseket nem szeretnénk összehordani, annyit viszont kijelenthetünk bátran; ügyesen állítgatták a potmétereket élő fellépés és lemezfelvétel között. Azt csinálták, ami jobban megy, ennyire egyszerű ez. (Több más zenekart is idesorolhatunk példaként, lásd Metallica)

2019. május 3., péntek

palehørse – palehørse

Így rögtön kezdésnek bevallanám, hogy annyira sok információ nem áll rendelkezésemre erről az egyébként is debütáló anyagról. Találtam azért, de így nagyjából és többségében a saját érzéseim fogják alkotni ezen írás gerincét.

Azonban azt is rögtön kezdésképpen szögezném le, hogy ez a cucc bizony az (azt a ku..a, de bitang jó ez a zeneeeeee!), kategóriába esik. Csak, hogy tudjátok mi vár rátok, ha esetleg meg is hallgatjátok. Az úgy volt, hogy mostanában csak böngésztem, böngésztem, meg még egy kicsit böngésztem, és találtam is pár, hát jó-jó, hallgatni sem rossz albumot, de ez felrobbantott. Nem másról van szó, mint a Palehørse – Palehørse névre keresztelt debütáló anyagáról. 

2019. április 1., hétfő

storm the studio - storm the studio

Több irányból érkezett input: „itt ez a Storm the Studio bemutatkozó lemez”, ezt mindenképpen meg kell hallgatni, ilyen magyar dobás már igazán régen történt! Na mondom, ok, nézzük. Amúgy is a szívem csücske a magyar rockzenei élet. Utánuk olvastam, és döbbenten láttam, hogy egy régi ismerős, Binges Zsolti játszik bőgőn! A többiek az ex-Bedlam legénység; viszont nekem ez a formáció kimaradt. (Fodor Zoltán, Hankó Zoltán és Újvári Péter mind az előbb említett csapat tagjai voltak) Ígérem, pótolom a hiányosságomat.

Szóval adott volt egy Fish!-Nomád-Bedlam turmix, halvány gőzöm nem volt, mire számítsak. Aztán nekifogtam, és minden állam lehullott. Agyafúrt zenei futamok, magas szinten megvalósítva, elgondolkodtató, aktuális dolgokra reflektáló dalszövegek, és egy kézzel fogható, igényes megjelenés. Nehéz lesz visszafogottnak maradnom, de igyekszem objektív lenni.

2019. március 28., csütörtök

candlemass - the door to doom

Elvitathatatlan, hogy az 1984-ben megalakult, svéd Candlemass komoly nyomokat hagyott a doom metal színtéren. Leif Edling és sokat megélt csapata viszonyítási alap a műfajon belül, pláne az első, Epicus Doomicus Metallicus lemezük. Ha mindehhez hozzáveszem, hogy a semmiből visszatért Johan Langqvistet énekessel rögzítették új/utolsó lemezüket a faszik, akkor már kezd izgalmasnak tűni a történet. Ráadásul a kislemez nóta gitárszólóját maga Tony Iommi mester jegyzi.

Volt mit bepótolnom a Candlemass kapcsán, de igyekeztem nem fél vállról venni az ismétlést, és jó mélyen ástam magam a tizenkét lemezes életműben. Valóban az első lemez tekinthető egy alapkőnek. Mégpedig a lendületesebb, power-doom megoldásai miatt. Mindebből rengeteg jutott a záró tételre is, melynek címe The Door to Doom. A borító szintén összecseng a debütáló lemez külsejével, de ezen senki ne lepődjön meg.

2019. március 21., csütörtök

the dead daises - burn it down

Itt van ez a The Dead Daises elnevezésű, „üzleti vállalkozás”. Vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy kiöregedő rock sztárok hakni gépezete. Ezzel persze rettenetesen degradáló lennék, és az általam is nagyra tartott, sűrűn cserélődő tagokat bántanám meg. Nem teszem, inkább megfogalmazom véleményemet a harmadik, legkiforrottabb korongjukról, ami ugyan lassan egy éves, de ez most lényegtelen.

Számos zenekar felsorakoztatható a bandában megfordult tagok neve mellett. Elég a Whitesnake vagy a Guns’n’Roses (Richard Fortus gitáros és Dizzy Reed billentyűs) nevét ideírni, máris rájössz, itt bizony klasszikus értelemben vett glam rock jön. Mégpedig a jó fajtából, garancia erre John Corabi énekes stabilitása a fronton. Nem kell itt újragondolt műfajteremtő extrákra gondolni, pont azt a rock’n’rollt kapod majd, amire számítani lehet, még ha sablonos formában is.

2019. március 7., csütörtök

a pale horse named death - when the world becomes undone

A Pale Horse Named Death egy gót-doom zenekar, melyet a korábbi Type O’ Negative dobos, Sal Abruscato hívott életre lassan tíz évvel ezelőtt. Harmadik nagylemeze januárban látott napvilágot, When The World Becomes Undone címmel. Szép egyszerű zenekarnév, a lemezcímről már nem is beszélve. A csapat összetétele gyakorlatilag lemezenként változott, itt inkább a Black Label dobos Johnny Kelly neve lehet ismerősebb, aki aktívan részt vett a harmadik korong rögzítésénél.

A lemez erősen nyit. Az felvezetőben felbukkanó gyereksírás, vagy kutyaugatás egészen az első Black Sabbath lemezig repített vissza gondolatban. Szépen építkeznek egymásra, ezek a lüktetésükkel operáló, vontatott szörnyszülött külsejű dalok. Kár lenne tagadni, Abruscato Type O’ lemezt gyártott saját kiadásban. Persze messze elmaradva az eredetitől.
 

2019. február 8., péntek

rival sons - feral roots

A 2009-ben debütáló Rival Sons mára a „legígéretesebb” hard rock zenekarrá nőtte ki magát. Nyilván sokat dob a latba Dave Cobb manager munkája, de ahogy a blogon is többször foglalkozunk már a kaliforniai srácokkal, nem tehetségtelen kamaszokról van szó. Élőben a Black Sabbath budapesti búcsúztatóján láthattam őket, ahol komoly hatást gyakoroltak rám is.

Most itt a friss lemezük, a Feral Roots, ami tökéletesen illik a sorba, jól kimutatható a fejlődés, de ami egy hatodik nagylemezével jelentkező bandától elvárható, a saját tónusuk szintén tökéletesen kivehető. Na talán pont ettől jobb a Rival Sons a többi, hasonszőrű klasszikus rock bandánál. Persze, az idő majd mindenkinek megadja a válaszokat, most inkább fordítsuk tekintetünk az új korongon található dalok irányába!

2019. február 5., kedd

witherfall - a prelude to sorrow

Többször megkapom, hogy igazán régen „metálkodtam” már a blogon. Folyton csak az ócska mocsár rock, meg a sivatagi szarságok jönnek egymás után. Jogos. Ennek oka viszont végtelenül egyszerű, igazán régen futottam bele olyan színtiszta metal lemezbe, amit szívesen elétek tárnék. Persze volt itt 'Book of Soul…, Archaic, vagy a Polgár féle Judás, de más tényleg nem nagyon.

Most mindenki megnyugodhat, jön egy klasszikus értelemben vett heavy-speed metal lemez. Witherfall - A Prelude To Sorrow című, második korongja bár egy „supergroup” termése, mégis klasszikus metal elemekkel operáló, dal centrikus, gitártémákra építő remekmű. Ami persze számos olyan modern elemet tartalmaz, amit véleményem szerint megkövetel egy 2018 év végi felvétel. Sőt a dalszerzés szintén a mai elképzelésekhez áll közelebb. Ami egyáltalán nem baj.

2019. február 1., péntek

black elephant - cosmic blues

Kedves barátom hívta fel a figyelmem a Black Elephant néven életre hívott, olasz zenekarra. Kösz Misi! Igazán kellemes meglepetésben volt részem, amikor elsőre nekifutottam a kiváló borító mögé rejtett, rövid, de annál velősebb anyagnak. A fiatal savonái srácok a most rettenetesen divatosnak gondolt vintage rock vonalon mozognak. Elszállós, belassulós, sabbathos riffeken alapuló muzsika a hetvenes évekből merített alapokkal.

A Cosmic Blues a társaság harmadik korongja, és azért itt jóval többről van szó annál, amit az előző mondatban kitekertem. A késő hetvenes évek pszichedelikus mestereit alapul véve olyan merész grunge elemeket is bevetnek, amire a tucat lemezeken nem találsz példát. Olyasmi a történet, mintha Ozzy meg a régi haverok összeültek volna a „soundgardenes” társasággal jammelni egy nagyobbat.
 

2019. január 24., csütörtök

michael romeo - war of the world pt.1

Michael Romeo neve, ha nem is teljesen ismeretlen, de csak nagyon távoli rémképeimben derengett. Annyit tudtam a fasziról, hogy „géppuskakezű” gitáros, viszont a számomra meglehetősen érdektelen prog-power vonalon mozog, többek között Symphony X elnevezésű, méltán híres zenekarában. Pont. Most viszont szólóanyaggal jelentkezett a zeneszerző-gitáros. Nem is akármilyennel.

A gitáros maga köré rendezett egy végtelenül profi társaságot, többek között Rick Castellano énekeset, John DeServio (Black Label) bőgőst, majd felvette filmzenei elemekkel operáló, egészen modern hangzású „második” szólólemezét War Of The Worlds pt.1 címmel. Mit ne mondjak, egy ekkora tudású zeneszerző, gitáros felvételében maximum akkor csalódhatsz, ha túlzásba vitt önmegvalósítás, önmajmolás jelenik meg a felvételeken. Itt erről szó nincs.

2019. január 9., szerda

john garcia - and the band of gold


John Garcia Kyuss múltja megkerülhetetlen. Ahogy az egész zenekar lekalapálta a „sivatagi rock” alapjait a kilencvenes évek első felében, úgy alkotói a 21. századra szépen önálló életre keltek. Homme kollégát kevés rock rajongónak kell bemutassam, az által képviselt, „modernebb” irány roppant menő, de kicsit távoli. Aztán ott van Bjork, aki tovább tolja a hippi életérzést, és nagy ívben szarik bele, ki mit gondol róla. Végül pedig itt van Garcia, aki talán a legjobban ragadta meg a múltban kovácsolódott előnyeit. Legalábbis nekem úgy tűnik.

Ahogy első szólólemezéről megemlékeztünk, pont úgy maradt el a második anyag. Viszont, idén január 4-én megérkezett a harmadik szóló korong, ami eltér ugyan az elsőtől, de kiválóan megmutatja, mit lehet szeretni John zenei felhozatalában.

2018. november 19., hétfő

greta van fleet - anthem of the peaceful army

Találtam a napokban egy fiatal michigani zenekart, akinek meglehetősen őrült neve mögött nagy megdöbbenésemre egy friss Led Zeppelin klón bújt meg. Első feleszmélésem után kezdtem el keresni, hogy pontosan mi is ez, mert ilyen hasonlóságot két énekhang (Josh Kiszka vs. Robert Plant) között talán még soha nem tapasztaltam. Komolyan családi kötődést gyanítottam a háttérben!

Miután a lehullott államat sikeresen összekaparásztam, mélyebben belemerültem a Greta Van Fleet első nagylemezének, a Anthem Of The Peaceful Army hallgatásába és rengeteg dolog jutott eszembe. Van-e annak értelme, hogy egy fiatal, feltörekvő csapata ilyen egyértelműen nyúljon a hetvenes évek egyik legnagyobb legendájának munkásságához. Értsd jól, van-e annak értelme, hogy ilyen tagadhatatlanul majmolnak, újragondolnak, fene tudja mit csinálnak, de pont olyan mintha egy új Zeppelin korongot hallgatna az ember.

2018. november 5., hétfő

brant bjork - mankind woman

Kyuss néven a nyolcvanas évek végén alakult egy amerikai banda, ami igen komolyan megváltoztatta a zenei világot. Nem mellékesen olyan tagok alkották, mint Josh Homme, John Garcia, vagy a poszt főszereplője, Brant Bjork. Nagyon nem merülnék el a történelmi dolgok magyarázatában, mindenki meg tudja maga ítélni, mit és hogyan csináltak akkor és azóta ezek a zenészek.

Brant Bjork több más formáció mellett szólóanyagokat is felvesz. Ez a szeptemberben megjelent, Mankind Woman ha jól számolom már a 10. (!) ilyen. Nem semmi. Most viszont maga mellé szólította régi haverját, Bubba DuPreet, aki a gitártémákat vállalta a lemezen. Bjork maga szinten minden hangszeren játszik, dobosa volt a stoner műfaj megteremtésének környékén (Kyuss), de gitározik és énekel, illetve egyéb ütős hangszereken tevékenykedik.

2018. november 1., csütörtök

slash ft. myles kennedy & the conspirators - living the dream

Saul Hudson néven, 53 évvel ezelőtt Londonban született az egyik legnagyobb gitáros. Ezt elég nehéz lenne vitatni, számomra legalábbis egyértelmű, hogy Slash talán minden idők legjobbja. Kevés olyan munkája volt eddig, amire azt mondtam volna, hogy alulteljesített. Így van ez a harmadik Slash Ft. Myles Kennedy & The Conspirators lemezzel, a Living the Dreammel is. (World on Fire)

2016 óta újra Axel és Duff társaságában nyomult gitárhősünk, a Guns’n’Roses újraegyesülés kapcsán. Valahogy mégis maradt ideje összerántani régi barátait és megcsinálni ezt a végtelenül lendületes, örömzenélésre utaló új lemezt. Amit bizonyos sajtótermékek „iparos munkának” tituláltak, én viszont az gondolom, hogy bárcsak ilyen minőségben jönnének a „fél-komolyan” vett alkotások. Itt szó nincs erről, csak valamivel több időt igényel a felvétel Számos réteg bujkál a felvételen, kiváló dalokba sűrítve.