2018. május 16., szerda

twitching tongues - gaining purpose through passionate hatred

Twitching Tongues egy viszonylag fiatal, Los Angeles-i hardcore zenekar. Számomra távolabb eső műfajuk, és a HC szintért behálózó tufa bandák százai miatt mindig is hidegen hagytak az ilyen brigádok. Ráadásképp a Young testvérek által vezérelt „rángatózó nyelvek” 2015-re, harmadik stúdiólemezük után teljesen széthullottak, nem zeneileg, mert ezen a téren próbáltak kitűnni a fent említett halmazból. Zenésztársaik léptek le, így kénytelenek voltak a tesók újraszervezni a brigádot.

Ebből egyenesen következik, hogy némiképp irányt is váltanak majd. Persze gondolta a fene, hogy ilyen szépen sikerül ez a huszárvágás. Eric Hoffer filozófus gondolatát címül választani nagy ötlet, egyből érdeklődésem középpontjába kerültek, és kellemes meglepetés ért, miután végighallgattam a lemezt. Amelynek magyarul ilyesmit jelent a címe: „A szenvedélyes gyűlölet értelmet és célt adhat egy kiüresedett élet számára.” – velős gondolat!

2018. május 14., hétfő

a perfect circle - eat the elephant

A Perfect Circle nem klasszikus értelembe vett rock zenekar, Maynard James Keenan Tool énekes egyik mellék projektje, amely két platinalemezt és egy kevésbé sikeres nagylemezt dobott eddig piacra. Jómagam szívesen hallgatom, de az új, 14 év után érkezett Eat The Elephant meglepett kissé.

Pedig Maynard esetében nem illik meglepődni, hiszen a faszi maga a kiszámíthatatlanság. Ezt tükrözi az újra élesztett csapatának friss anyaga is. Billy Howerdel – Tool gitár technikus mellett James Iha (Smashing Pumpkins) illetve a Puscifer teljes ritmus szekciója, Matt McJunkins és Jeff Friedl alkotják a társaságot. Előbbi bőgős, utóbbi pedig dobos beosztásban.

2018. május 10., csütörtök

thy catafalque - geometria

Az, hogy mi a Thy Catafalque viszonylag egyszerű megfogalmazni. Kátai Tamás egyszemélyes, avantgárd metal projektje. Másrészt nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mi akarna lenni ez a varázslatosan előadott, költői szövegekkel operáló, elektronikus elemekkel teletűzdelt muzsika.

Amikor az előző lemezről megfogalmazódott szerzőtársam „véleménye”, minden szavával egyetértettem! Most megpróbálom én körülírni az új, Geometria címre keresztelt anyagot. Direkt nem a kritika szót használtam, mert egy dologban biztos vagyok, Kátai Tamás egy másik síkról, dimenzióból szólal meg, magyar produkcióhoz nem, vagy csak nagyon nehezen mérhető alkotás ez, kritikával illetni részemről lenne tiszteletlenség.

2018. május 3., csütörtök

oceans of slumber - the banished heart

Sokszor megkaptam már azt az észrevételt, hogy döntő többségben a „jobb” lemezeket kritizálom. Nem vállalva azt a felesleges kockázatot és időpocséklást, hogy tucat tételekkel időzzem. Ez a most következő Oceans Of Slumber lemez esetén sem változik, maximum annyit, hogy valamivel nyitottabban álltam ehhez az atmoszférikus death metal anyaghoz. Alap esetben nem hallgatok ilyen zenéket, viszont itt az a feeling, amit megteremtenek ezek a dalóriások, nem tudott szó nélkül megülni bennem.

Ha megfelelő súlyú, agyafúrt, esetenként elszállós zenére vágysz, nehéz lenne ebben a felhígult mezőnyben jobbat találni. Mondom ezt úgy, hogy a csapattal a The Banished Heart című lemezük kapcsán ismerkedtem meg. Szóval új a kapcsolat, viszont nagyon erősen kezdődik.

2018. április 26., csütörtök

sleep - the sciences

Matt Pike nekem a High On Fire főnökeként ismert, bár tudtam a Sleep elnevezésű, korai stoner/doom zenekaráról, viszont egy 19 éve hallgatag bandára igencsak nehéz számítani. Aztán tessék, elvonók, magánügyi problémák és egyéb finomságok után, 2018 április 20-án a semmiből előbukkant egy új Sleep lemez! A dátum nem véletlen, a témák ugyanazok.

Igazi tufa, veleéig romlott, mélyen szántó doom muzsika az új Sleep album, mi más lenne? Négy évvel ezelőtt jelentkezett a lefagyasztott állapotban tengődő csapat egy dallal, de ennek a korongnak a megjelenésében azt gondolom senki nem hitt, ahogy én sem. Erre tessék, a kultikus, hivatkozási pontként emlegetett Sleep újra a pályán!

2018. április 11., szerda

earthless - black heaven

A fényes Kaliforniának van egy Earthless elnevezésű pszichedelikus rock csapata. Igazából én sok figyelmet nem fordítottam rájuk, mivel annyira progresszíven álltak bele a zeneírásba, hogy a közel 20-30 perces, döntően instrumentális alkotásaikat nem bírtam befogadni. Vagy csak nagyon nehezen. Viszont a minap olvastam, hogy leigazolta őket a Nuclear Blast és picit irányt váltottak, nyilván a kiadó nyomására.

Na szép, gondoltam magamban, eladták ezek is a lelküket pár dollárért. De vettem a fáradságot és a Black Heavent meghallgattam. Mit is mondjak, leesett az állam. Negyedik sorlemezén az Earthless kézzelfoghatóbb dalformátumokat hozott létre, hat tétel 40 percben. Ráadásképp a gitáros Isaiah Mitchell fogta magát és dalolászni kezdett. Bitang jól.

2018. március 21., szerda

between the buried and me - automata I.

A Between The Buried And Me előző lemezéről is írtam, így a most kezembe került Automata I. címre keresztelt anyagot megpróbálom megemészteni. Nem egyszerű. Magam sem tudom, miért vonz az a zenei környezet, amit a srácok teremtenek, de valahogy mindig úgy fejezem be ezt a „fél” lemezt, hogy oké, nekem sok, de még egyszer meghallgatom, újabb kiváló ötletek után kutatva.

Az öt plusz egy dal azért kapta az Automata I. címet, mert a nyáron máris érkezik a folytatás. Ennek egyszerű magyarázata, a felgyorsult kereskedelmi őrület „lassítása”. Azaz minden szerzeményt szeretnének jó részletesen bemutatni a srácok, időt hagyva mindenkinek a lemez kellő mélységekig eresztésével. Véleményem szerint ez egy elég jó ötlet.

2018. március 15., csütörtök

judas priest - firepower

Lassan eltelt másfél év. Ez ugyan nem tűnik olyan soknak, de ha arról van szó, hogy ennyi idő telt el a Hardwired... óta, akkor rengeteg. Na ennyi ideje nem éreztem, hogy szòt és időt fecséreljek tűrhető vagy gyenge zenekari produkciókra. Mert hát valljuk be, ez volt. Nem arról van szó, hogy nem tudnak zenélni, mert azért vannak jó gitárosok. Kiemelkedő zeneszerzők nincsenek. Nyilván ott volt még a Slayer Repentlesse, a Megadeth és a Maiden új albuma is.

Kövezzetek meg, de utóbbi a legkevésbé elégítette ki várakozásaimat. A Slayer rendben volt eléggé, de a Maiden nekem már fáradtnak látszik kicsit. Dickinsont sem akarom bántani, mert 20 éve szenved, de ettől minden tiszteletem az övé. Rendben van. De a gitárosokon is ezt érzem az élő fellépéseiket nézve. Kicsi szomorú vagyok látva az elmúlást. Útálom ezt. És nekem ne mondja senki, hogy van utánpótlás, mert nincs. Ez duma. Aztan bejelentette a Slayer, hogy vége. Tom megunta. Na fasza (mondtam magamban), ledőlt a metál egyik legvastagabb tartópillére... Ez a vég kezdete, gondoltam. Mi lesz ezután? 8 évet várhatok egy újabb jò lemezre??? Na ne!!!

2018. február 28., szerda

fu manchu - clone of the universe

A Fu Manchu egyike a megkerülhetetlen stoner bandáknak. A kilencvenes évek első felétől nyomja Scott Hill és csapata, az akkor még kevésbé divatos, vegytiszta stoner muzsikát. Ha megkérdezel egy elvetemült rajongót, hogy mutassa be; mi is valójában az igazi stoner zene, biztosan megemlíti majd az amerikai csapatot. Kiválóan prezenttálja a műfaj minden összetevőjét, pont annyira zeneileg, mint szövegvilágában. És persze kitapintható a Black Sabbath megkérdőjelezhetetlen tekintélye is.

Új lemezük már a tizenkettedik a sorban, Clone Of The Universe címen jelent meg, és pontosan olyan lett, amilyet várni lehetett a vénülő rókáktól. Bár hordoz a korong egy komolyabb meglepetést, csalódást maximum pont ez a váratlan ötlet okozhat. Történetesen arról van szó, hogy van hat feszes, penge dal, illetve egy dalszörny a lemez végén. tizenkilenc perc, gyakorlatilag instrumentális monstrum. (Il Mostro Atomico) De vegyük sorra a dalokat, és ne szaladjunk ennyire előre.

2018. február 14., szerda

the atomic bitchwax - force field

A The Atomic Bitchwax egy számomra már feltérképezett, jól ismert, meglehetősen merész stoner banda. Előző lemezüket itt dicsérgettem, most pedig jöjjön az új, Force Field kritikája. Tavaly évvégén jött a Monster Manget „fiókcsapatának” hetedik (!) stúdió felvétele. Bob Pantella és Chris Kosnik kitartottak Dave Wyndorf mellett, és összekalapáltak egy igen lendületes lemezt.

Ha gyorsan kellene bemutatni a TAB-ot, azt írnám, hogy a hatvanas évek végi space rockot keverik a hetvenes évek okos hard rock riffelésével, mindezt nagyon pontosan és lendületesen teszik. Ez már igencsak elegendő ebben a roppant divatos és emiatt felhígult stoner mezőnyben, de itt még íze is van a daloknak, lelke az egész produkciónak.

2018. február 1., csütörtök

jess and the acient ones - the horse and other weird tales

Kellemes meglepetés érkezett nem is oly rég Finnországból. Bizony a fagyos ország metal bandákon kívül szintén tud meglepetést okozni. Méghozzá egy okkult-pszichedelikus rock csapat személyben, melyet Jess And The Acient Ones névre kereszteltek. 2010 óta aktív a társaság, és egy kislemez mellett már a harmadik nagylemezzel jelentkeznek. Ezt tartom épp a kezemben.

The Horse and Other Weird Tales címmel ellátott anyag akár a 70’s években is születhetett volna. Pontosan úgy szól, pontosan az az üzenete és leginkább a hangulata, mint az akkori zenei irányzat számos békeharcosának. Hippi muzsika, a jobbik fajtából.

2018. január 29., hétfő

ozone mama - cosmos calling

Igazán nagy lelkesedéssel vártam az új Ozone Mama lemezt. Egyrészt azért, mert az előző, három évvel ezelőtti korong nagyon tetszett, másrészt pedig azért, mert amerikai kiadóhoz szerződött a csapat. Ez nem jellemző a magyar színtéren. Fokozott izgalmam gyorsan hanyatlani kezdett, ahogy a digitális megosztás napvilágot látott, és végighallgathattam a Cosmos Calling című anyagot.

Szinte a csalódottság lett úrrá rajtam, amikor először lepörgött a lemez. A tempót lassúnak, vontatottnak éreztem, a refrének simán elmentek mellettem, a dalokból morzsák sem maradtak a fülemben. Ez a három tényező alakítja ki bennem az első benyomást egy nagylemez kapcsán, itt veszélyesen alacsonyan nyitott a történet.

2018. január 23., kedd

useme - szélesvásznú ég

Meg kell mondjam, rögtön itt az elején, hogy ez a cikk egy kész rémálom. Szenvedek vele rendesen. Fogalmam sincs hány napja próbálom megírni, és még most is csak pötyögök, törlök, pötyögök, hagyom a picsába, mert kiakaszt, majd megint pötyögök, és megint törlök. Mikor elkészül végre, ha elkészül egyáltalán valaha, többé tuti rá se nézek. Leszarom! Na, jó! Azért nem, csak kicsit tényleg kiforgatja azt a világhíres lelki nyugalmamat. Ki fog derülni miért.

Kezdjük azzal, hogy kikről is van szó. A srácok, mind-mind számos színpadot megjárt, alaposan kipróbált, sokat megélt zenészek, kik nem mellékesen összesen hét darab Fonogram-díjjal rendelkeznek. Ez számít-e, vagy sem, döntse el mindenki maga, de attól még ott vannak. Pontosan hét darab. Eddig.

2018. január 17., szerda

black label society - grimmest hits

Nehezen megmagyarázható módon az év eleje olyan erősen indult zeneileg, mint amilyenre a karácsonyi időszakban számítottam. Lehet csúsztak a kiadók, vagy ez valami új trend, nagyon nem érdekel. Viszont rendre bukkannak fel jobbnál-jobb lemezek január havas-lucskos szürkeségében. Itt van példának Zakk Wylde és a Black Label Society Grimmest Hits elnevezésű, új stúdióanyaga.

Soha nem voltam elvetemült Zakk Wylde fan, viszont a metalzene középgenerációjának egyik, Slash mellett a legnagyobb gitárhősének tekintem a méretes „vikinget”. Közel harminc éve muzsikál Ozzy oldalán, számos zenei produkciónak szerves része, első szülött gyereke a fent említett banda mellett olyan főhajtásokat sem rest elkövetni, mint a Zakk Sabbath. De most maradjunk a Grimmest Hits című, új lemeznél.

2018. január 16., kedd

archaic - how much blood would you shed to stay alive?

Kinőttem már a MetalHammer vásárlási lázból, viszont az ünnepi, 300. tételt beszereztem a „nosztalgia különszám” miatt. Az újság mellékletenként meglehetősen ritkán, de akadnak értékelhető dolgok (Magma Rise, Ørdøg), most is egy ilyen következik. Méghozzá az Archaic második, giga címmel ellátott albuma. (A cím nemes egyszerűséggel: How Much Blood Would You Shed To Stay Alive?)

A zenekar fővárosi, kicsit több mint két évtizedes múlttal rendelkezik és thrash metalban utazik. Bizony, a kopár magyar thrash színtéren találtunk egy vakítóan ragyogó gyémántot. Persze a történet nem ilyen egyszerű, és az sem véletlen, hogy mindössze két stúdiólemez született ezalatt a hosszú idő alatt. Ettől eltekintve az új How Much… igen tetszetősre sikerült anyag lett! Egy csodaszép borítóval fűszerezve. (a kép Sallai Péter munkája)

2018. január 11., csütörtök

corrosion of conformity - no cross no crown

A napokban érkezett a Corrosion Of Conformity – No Cross No Crown címre keresztelt, firss felvétele. Pepper Keenan visszatérésével igazán vártam a lemezt, magam se tudom mire számítva. Nyilván olyan katarzist, mint a 1994-s Deliverence megjelenésekor ért, nem reméltem. Szerencsére most sem kellett azért csalódni…sőt, valami olyasmi van ezen a lemezen, ami manapság igen ritka.

Klasszikus értelembe vett lemez, klasszikus arcoktól. Semmi cifrázás, semmi mellé duma, átkötések és önmagukért beszélő dalok. Jobbnál jobbak, minden olyan elemet felvonultatva, amitől ezt a mocsári southern rockot szeretni lehet. Ez maga a sludge metal, ha tetszik, ha nem. Legalábbis számomra.

2017. december 13., szerda

mutoid man - war moans

Milyen az, amikor underground metal körökből érkező arcok ráérnek, és úgy döntenek cseppet sem veszik magukat komolyan és szabadidejükben összedobnak egy lemezt? Valami olyasmi lesz az egészből, mint a Mutoid Man - War Moans című lemeze. Még a nyáron érkezett a brooklyni srácok második sorlemeze, ami pontosan olyan, mint a bevezető mondatban írtam. Őrületes.

A trió tagjai Stephen Brodsky (Cave In), Ben Koller (Converge) és Nick Cageao. Főleg metalcore és hardcore vonalas figurák összeröffentettek egy olyan anyagot, ami a klasszikus heavy metaltól elnyúlik egészen a punk egyszerűségéig. Hogy ez milyen? Nagyon jó kérdés! Addig, amíg a lemezt nem hallgatod meg, nemigen tudsz majd választ adni. Mindenesetre izgalmas, újszerű és tökéletesen eredeti.

2017. november 29., szerda

blues pills - lady in gold live in paris

Az Iron Maiden koncertlemezig nem volt „élő lemez” kritika a blogon, de minden sorozat megszakad egyszer. Pláne, ha a következő anyagunk is egy koncertfelvétel bemutatásáról szól majd. Márpedig a Blues Pills párizsi felvételét nem lehet szó nélkül hagyni. Valami megmagyarázhatatlan okból a bemutatkozó anyagukról (Blues Pills, 2014) nem írtam véleményt. Pedig nagyon tetszett.

Majd jött a következő sorlemez, a Lady in Gold, amit tudom, sokat hallgattam, valahogy mégsem ütött át teljesen. Viszont már akkor felrajzoltam a naptárba, mikor érkezik az egyre jobban összerázódó, svéd rock csapat hivatalos koncertkiadványa. Hát itt van, és újra levettek a lábamról, mi tagadás.

2017. november 22., szerda

iron maiden - the book of soul live chapter

Nagyon ritkán, sőt ha az emlékeim nem csalnak, még soha nem írtunk koncertlemezről kritikát a blogon. Ennek bizonyára megvan az oka. Viszont a napokban megjelent, oly régen várt Iron Maiden koncertlemez mellett nem mehetünk el szó nélkül. Nem csak azért, mert a turné részeként beiktatott soproni bulin tiszteletünket tettük, nem is a kiadvány hiányt pótló mivolta kapcsán, hanem a kimagasló minősége miatt.

Iron Maiden mércével mérve is (!) kiemelkedő a megjelenési forma, csodaszép dupla CD, a fekete hátterű Eddivel, ami újra nagyot üt. Ez persze formaiság, ettől sokkal fontosabb a lemezeken található 15 dal, ami a fent említett turné egy-egy állomásán rögzített, a fellépések gerincét adó dalok. Igen, a Dickinson által összeválogatott, számos helyen komoly kritikákat kiállni kényszerült számlista ez!

2017. október 17., kedd

kadavar - rough times

Hogyan lehet(ne) Németországból őszinte, ős-stonert, 60’-s-70’s évekbeli,”mocsárbluest” nyomatni? Ha meghallgatod a Kadavar néven elhíresült trió új lemezét gyorsan rájössz. Igazán faszán, tömören és lényegre törően. Kár is lenne ezzel vitatkozni.

Meghallgatva jó párszor a Rough Times címre keresztelt, szeptember 29-én megjelent negyedik sorlemezüket egyből rájöttem, újfent, hogy a nagy elődöket nem csak másolni lehet. Meglehet úgy is szólalni ezen a hangon, hogy a hamis giccs elmarad. Nagyon jól sikerült pszicho-stoner-blues repülőút lett ez a lemez. Ajánlani tudom csak.