hot beaver - pillars of creation

Lassan kijózanodunk a Metallica lemez által kialakult delíriumból. Kinek könnyebben sikerült ez, másoknak eltart még egy darabig. Ettől még haladni kell tovább, szerencsére a világ nem állt meg. Sőt. Gondoltam egy merészet, és a hónapok óta asztalomon heverő Hot Beaver bemutatkozó anyagával folytatom.

Budapesti érdekeltségű zenekar tavalyi demója felkeltette az érdeklődésem (Vulcan Death Grip). Azóta ugyan tagcserék zajlottak a bandában, viszont a nagylemez is elkészült. Nagyon vártam, és nem kellett csalódnom. A Pillars of Creation igen erős bemutatkozás, lehengerlő stoner rock, pszichedelikus elemekkel fűszerezve. Valahol a Pearl Jam – Audioslave vonalról rajtolva, végig nyújtózva a korai Zeppelinig sok mindent találsz majd, emellett nyomokban Sabbathot is tartalmaz a cucc. Lehet ez rossz? Ugyan kérem.

metallica - hardwired... to self-destruct

Elérkezett a nap végre, amire mindenki várt! És az is, aki csak fikázni tud, mert képtelen felmérni a helyzet súlyosságát. Ő is azzal kezdi, hogy meghallgatja. Sokak imádják majd, sokaknak pedig ez sem fog tetszeni. Ez így van rendjén!

8 év telt el a Death Magnetic óta. Ez eddig a leghosszabb periódus két stúdiólemezük között. Addig is, de azóta még nagyobbá váltak, mint ami elképzelhető vagy várható lett volna a műfajból eredendően. Nem tudom meddig és hova lehet ezt az egészet még fokozni, de hogy ez miért jó? Elmondom...

kövületek #5 iron maiden - somewhere in time

A nagy régiek közül a soron következő egyik kedvencem az Iron Maiden '86-os albuma, A Somewhere In Time. Nem a Number Of The Beast, meg a Seventh Son, mint mindenki másnak. A Brawe New World mellet nekem ez a másik nagy kedvencem a Vas Szűztől.

A zenekar hatodik nagylemeze ez. Az utolsó előtti, amin a Dickinsonnal való visszatérésig nagy kedvencem Adrian Smith játszik. A No Prayer..-ben már Gers tépi a húrokat helyette. A Somewhere album az addigi legkeményebb és leggyorsabb Maiden album volt.

testament - brotherhood of the snake

Soha nem voltam különösebb rajongója a Testament zenekarnak, ki tudja miért távolabb estek tőlem. Pedig a thrash igen régen foglalkoztat. Viszont a nemrégiben megjelent Brotherhood Of The Snake-től konkrétan leesett az állam. Egyébként több irányból is jelentős nyomás nehezedett rám ez ügyben, zeneileg érett barátaim folyamatosan presszionáltak, ezt meg kell hallgatnod!

Milyen jól tettem, hogy ha nehezen is, de hallgattam rájuk. De mivel találkoztam a nagy múltú zenekar tizenegyedik stúdiólemezén? Olyan bika thrash metallal, amire meg kell mondjam nem számítottam. Nyilván rosszul ítéltem meg a csapat eddigi munkásságát, de ettől tényleg beszartam.

oozing wound - whatever forever

Ritkán történik olyan az emberrel, hogy rábukkan egy zenekarra, és olyat hall tőlük, amitől megrökönyödik. Azt gondolnád, a zenei palettán lassan minden puskaport ellőttek, elfogyni látszanak a bátran kísérletezgető bandák, nincs nyoma újnak, merésznek. Aztán jön egy zenekar, történetesen az Oozing Wound és átértékeled mindezt.

Az amerikai srácok nem sokat tökölnek, letépik az arcod. Persze a maguk módján, sátáni énekkel, vagány dobbal. Bár a hangzás a 80’s éveket idézi, nyilván direkt, valahogy mégis az összkép az, ami magával ragad. Nehezen térek magamhoz, hosszú ideig azt sem tudtam volna eldönteni, hogy tetszik-e, amit hallok a csapat harmadik nagylemezén. Most pedig itt van, beelőzi az asztalomon roskadó kritikákat.