2015. február 18., szerda

moby dick - földi pokol

Smici és a Moby Dick a magyar trash metal szent tehene. Nehéz róla objektív képet alkotni, főleg úgy, hogy a kezdeti időkben nagy segítséget nyújtottak a helyes útra térésemben. Sőt életem első koncertélménye is egy Moby Dick buli volt, valamikor a kilencvenes évek közepén. Szép. És akkor novemberben, a frontember 50. születésnapját követően jött a Földi Pokolnak keresztel új anyag. Ráadásul egy kiemelkedő minőségű csomagban, koncert DVD melléklettel, kiváló anyagokkal borítva. Még szebb, gondoltam magamban!

Aztán elkezdtem hallgatni a lemezt, még bőven karácsony előtt. Nyilván túl nagy meglepetéseket nem vártam a csapattól. Keményen, őszintén nyomatják a jól bevált elemeket, próbálnak a magyar trash zászlóshajója maradni, sikeresen. Más kérdés, hogy ez a műfaj honi alkotóira nézve kritika, vagy Smiciéknek dicséret. Döntse el mindenki maga.

2015. február 17., kedd

kxm - kxm

KXM néven lassan egy éve megjelent egy lemez. Szupergrupp a javából, Doug Pinnick, George Lynch és Ray Luzier. A nevek ismerősek lehetnek, külön nem is részletezném a zenészek múltját, koncentráljunk inkább erre a 2014-s év végi listákon kiemelt helyet betöltő, a banda nevével megegyező című, első anyagukra. Több hónapja tologatom, hallgatom, kiolvastam minden sajtómegjelenést velük kapcsolatban, de továbbra sem találom azt a mámorító zsenialitást, amit számos újságíró összehord a hallottak kapcsán.

Nyilván velem van a gond, ezt nem is vitatom. Tetszik az énekhang, nagyon profi a fickó, kár lenne tagadni. Jól kihallani a Korn dobosának egyedi játékát, számos esetben megdöbbentő, a kellemes meglepetések határáig cifra ritmusai sok esetben nagyon tetszenek. Mégis az egész valami olyasmi, mint az amerikai, rágógumi zabáló, gyagya közönségnek készített vattacukor, több helyen szarrá torzítva.

2015. február 11., szerda

beardfish - +4626 confortzone

Svédországban manapság nagy divatja van az elszállós, progresszív rockzenének. Valahogy ebbe az irányba terelték a lenyugvó stoner vonalakat. Nagyon helyesen. Mindig is többre tartottam ezeket az összetettebb muzsikákat, a csattogós, primitív stoner fosnál. Nézzük hát 2015 első ilyen hangvételű anyagát, a Beardfishtől. Igen, szakálas hal. Micsoda névválasztás, nemde?

Picivel több, mint tíz éves a banda, minden tekintetben megbízható felállásuk sokadik stúdiólemezének címe: +4626-COMFORTZONE. Legalább annyira frappáns, mint az egész társaság elnevezése. Számomra nehezen indult ez az anyag. Nem teljesen értettem, mit akarnak ezzel az igencsak antik muzsikával a srácok. Tökig nyomva Hammond orgonával, kevésbé kimagasló énekteljesítménnyel, és mélyen hátranyomott gitárokkal. Egészen furcsa, meglehetősen távoli volt nekem ez az egész. Valami olyasmi ugrott róla be elsőre, mintha Robbie Williamset felkérték volna egy modern Jézus Krisztus Szupersztár eléneklésére.

2015. február 5., csütörtök

rival sons - great western valkyrie

Nagyon kellemes meglepetésre bukkantam a minap. A Rival Sons elnevezésű amerikai banda 2014-ben úgy játssza az elszállós rockzenét, mint ahogy tette a Led Zeppelin a hetvenes években. Mondom király, pont ez kell nekem. Hiszen a Sabbath mellett a „léghajó” az, ami leginkább közel áll a szívemhez az antik cuccok közül. Elmélyültem hát a srácok munkásságában, négy lemez, lassan tíz éves fennállás, több európai buli, szép sikerek. Jó lesz.

Az előző három lemez két dologban erős, az első kettő hozza az ősrockot. Nincs mellé duma, teljes mellszélességgel bevállalják azt, amit ők szeretnek. Totális Zeppelin az egész. A harmadik lemez már valamivel kísérletezgetőbb, talán iránykeresés, vagy valami olyasmi, amikor rájöttek, kár lenne telibe másolni a múltat. A negyedik korong, amiről ez a bejegyzés szól, az pedig már egy kiforrottabb, összetettebb anyag. Jól mérhető a srácok fejlődés, a zenei érés, és talán az irány is, ahova egy ilyen banda tarthat ma.