candlemass - the door to doom

Elvitathatatlan, hogy az 1984-ben megalakult, svéd Candlemass komoly nyomokat hagyott a doom metal színtéren. Leif Edling és sokat megélt csapata viszonyítási alap a műfajon belül, pláne az első, Epicus Doomicus Metallicus lemezük. Ha mindehhez hozzáveszem, hogy a semmiből visszatért Johan Langqvistet énekessel rögzítették új/utolsó lemezüket a faszik, akkor már kezd izgalmasnak tűni a történet. Ráadásul a kislemez nóta gitárszólóját maga Tony Iommi mester jegyzi.

Volt mit bepótolnom a Candlemass kapcsán, de igyekeztem nem fél vállról venni az ismétlést, és jó mélyen ástam magam a tizenkét lemezes életműben. Valóban az első lemez tekinthető egy alapkőnek. Mégpedig a lendületesebb, power-doom megoldásai miatt. Mindebből rengeteg jutott a záró tételre is, melynek címe The Door to Doom. A borító szintén összecseng a debütáló lemez külsejével, de ezen senki ne lepődjön meg.

sleep - the sciences

Matt Pike nekem a High On Fire főnökeként ismert, bár tudtam a Sleep elnevezésű, korai stoner/doom zenekaráról, viszont egy 19 éve hallgatag bandára igencsak nehéz számítani. Aztán tessék, elvonók, magánügyi problémák és egyéb finomságok után, 2018 április 20-án a semmiből előbukkant egy új Sleep lemez! A dátum nem véletlen, a témák ugyanazok.

Igazi tufa, veleéig romlott, mélyen szántó doom muzsika az új Sleep album, mi más lenne? Négy évvel ezelőtt jelentkezett a lefagyasztott állapotban tengődő csapat egy dallal, de ennek a korongnak a megjelenésében azt gondolom senki nem hitt, ahogy én sem. Erre tessék, a kultikus, hivatkozási pontként emlegetett Sleep újra a pályán!

paradise lost - medusa

A Paradise Lost 2015 után új lemezzel jelentkezett, amely anyag tovább vezeti a The Plague Withinnel megkezdett visszatérést a gyökerekhez elgondolást. Pontosan ugyanazt a mély, csúnya, doom metal kapjuk, mint amire számítani lehetett. Ilyen értelemben csalódni nem fogsz, ha meghallgatod a csapat 15. (!) sorlemezét.

Nick Holmes énekes szerint a Medusa leginkább a Shades Of God-hoz hasonlítható felvétel, de mindenképpen modernebb kivitelezésben. Az egész anyag vontatott, úgy mászik, mint egy sok ezer tonnás tankhajó a fagyott tengeren. Recseg, töri maga körül a fagyos vizet, és kavarja maga mögött a törmeléket. Magyarán, ha bejött az előző felvételük, csalódni emiatt sem fogsz. De meglepetéseket se várj!

hot beaver - pillars of creation

Lassan kijózanodunk a Metallica lemez által kialakult delíriumból. Kinek könnyebben sikerült ez, másoknak eltart még egy darabig. Ettől még haladni kell tovább, szerencsére a világ nem állt meg. Sőt. Gondoltam egy merészet, és a hónapok óta asztalomon heverő Hot Beaver bemutatkozó anyagával folytatom.

Budapesti érdekeltségű zenekar tavalyi demója felkeltette az érdeklődésem (Vulcan Death Grip). Azóta ugyan tagcserék zajlottak a bandában, viszont a nagylemez is elkészült. Nagyon vártam, és nem kellett csalódnom. A Pillars of Creation igen erős bemutatkozás, lehengerlő stoner rock, pszichedelikus elemekkel fűszerezve. Valahol a Pearl Jam – Audioslave vonalról rajtolva, végig nyújtózva a korai Zeppelinig sok mindent találsz majd, emellett nyomokban Sabbathot is tartalmaz a cucc. Lehet ez rossz? Ugyan kérem.

lord vicar - gates of flesh

Lassan szabadulok a Gojira hatása alól, főleg, hogy folyamatosan jönnek a klipek is. De ez a bejegyzés már nem a franciákról szól, hanem egy igen „vegytiszta” doom lemezről, amit három kiváló muzsikus hozott össze. Bár lemaradtam a pontos megjelenésről, kellett idő, amire megtaláltam az anyagot. Előre bocsájtom, hogy jó lemezről lesz szó, ami az elfogultságomban tapintható lesz.

Kezdjük talán azzal, hogy Christian Linderson alias Chritus minimum a Saint Vitus-ban való szereplése miatt illik ismerni, legalábbis doom fanoknak. A fickónak nagyon izgalmas hangja van, ami véleményem szerint pont rásimul a kifejezetten doom zenére. Ez persze nagyon szubjektív dolog, de mindenképpen érdemes figyelni, ahogy énekel.

magma rise - false flag operation

Holdampf Gábor és csapata a Magma Rise végre új anyaggal jelentkezett. A tőlük megszokott módon, EP formában adták ki négy új daluk és egy Trouble feldolgozásuk. Ami igazából a The Man In The Maze „B” oldala. Legalábbis a közösen rendelhető digipack erre utal. Ettől még persze ez egy független dolog, és túl sok folytonosság nincs az eddigi kedvencemmel.

Sőt, ha lehet ezt mondani a magyarországi, sabbathista doomsterek most még mélyebbre, még lassabbra fogták a témákat. Reszel, lüktet, odavág, pont úgy, ahogy azt kell. Számomra lehet, hogy egy picivel szürkébben, mint amit vártam, de ki vagyok én, hogy megítéljem, mi a helyes és mi a helytelen?

witchcraft - nucleus

Az új Witchcraft lemez jó! Szerettem volna az elején leszögezni az álláspontom, mert sok irányba kifuthat ez a kritika. Sorban az ötödik nagylemezzel jelentkezett a doom zenekar, aki mára már szépen kitágította saját halmazát, és merőben új irányba fordította a kormányt. Totálisan igaz ez a Nucleus címen megjelent új felvételre is!

Megosztó, rajongótábort szétválasztó volt az utolsó előtti sorlemez szintén, de amit a mostani felvételen fognak hallani a fanok, hát nem tudom?! Annyi bizonyos, hogy egy változatos, mai értelembe modern, előremutató felvétel kerekedett az elmúlt, viharos négy év hallgatásából. A svéd Magnus Pelander által vezetett trió újra mutat valamit, amire érdemes odafigyelni!

barbears - enter the bear

A srácok megkeresésére és Király András komám unszolására (fordított volt az időrendi sorrend) végre vettem a „fáradságot” és meghallgattam a Barbears bemutatkozó nagylemezét. És mit találtam a Vári által fémjelzett, Black Hole Soundban rögzített, kiváló hangzású anyagon? Egy szédületesen masszív, földbe döngölő, perfekt muzsikát. Kapcsolhattam volna kicsit hamarabb is, de ami késik nem múlik.

További motiváció volt még, mikor megtudtam szinte földim a társaság. Szeged napfényes városából érkeztek a medvék, és csapnak úgy pofán végletekig tökéletes zenéjükkel, hogy még mindig szédülök. Pedig harmadik napja nyúzom már a hanganyagot. Ha röviden kellene jellemeznem az egész mutatványt, csak annyit írnék, hogy a lehető leghelyesebb útra léptek a srácok, csak így tovább! De nézzük azért ettől részletesebben az Enter The Bear címre keresztelt lemezt.

high on fire - luminiferous

Mond neked valamit a High On Fire név? Nem. Elég baj, pedig két igen komoly nyomot is hagytak már kis hazánkban. 2003-ban egy Mastodon koncert teljes értékű vendégeként vertek szét egy szórakozóhelyet Gödöllőn, de 2010-ben a Metallica előtt is megcsodálhattad őket a Puskásban. Talán inkább nézzük zenei oldalról. A Mastodon párhuzam megjelenésben, őrületben mutatkozik, ezen kívül fogsz találni korai Sabbathot és jó pár Motörhead felütést is a muzsikában. Matt Pike és csapata mindezt olyan formán gyúrja önálló, jellegzetes, feledhetetlen muzsikává, aminek messze földön nincsen párja.

Nem viccelek, agyon fog verni a Luminiferous-ra keresztelt új lemez. Mindenképpen hallgasd meg, ha az első bekezdésben felsorolt bandák valamelyikét egy kicsit is csíped. Pike ősi orgánuma mindent visz, talán hasonlít Lemmy hangjához, de azért itt egy kicsivel összetettebb énekest találunk. Aztán a mesebeli szólók megint csak kapnak egy csillagos ötöst, és ha még hozzáteszem, hogy a felállás egygitáros, akkor mit mondasz?

goatsnake - black age blues

Pár hete visszalapoztam a világháló nagy újságjaiban és a májusi lemez megjelenéseket böngészgettem. Nehogy lemaradjak valami érdekességről, erre mit találok szépen hátul a sor végén, Goatsnake! Bár hivatalosan soha nem oszlatta fel szupergrupját Greg Anderson, de ez akkor is derült égből villámcsapásként ért, hiszen a társaság az ezredforduló éveiben aktívak voltak ugyan, de azóta egy halvány EP és semmi más. Mondom ez csak valami vicc lehet, de ez apukám kurvára nem vicc! Itt az új Kecskekígyó lemez, sorban a harmadik!

Mielőtt belevettettem volna magam a Black Age Blues címre keresztelt új anyag nótáiba, gyorsan visszakerestem a két előző, közel tizenöt éves lemezeket. Frissítettem a memóriám. Felesleges volt, olyan elemi erő van az új lemezen, hogy lesöpör mindent, amit várhattál a fasziktól. Kérem szépen ez egy továbbgondolt doom. Lepuhulva, sok helyen igenis blues elemekkel operálva, női háttérénekkel töltve és agyonnyomva egy annyira zsíros gitárral, mint egy tűzhely valamelyik elhagyatott kínai büfében. Döbbenetesen profi.

sorcerer - in the shadow of the inverted cross

Van egy banda, aki 1988-ban alakult és első nagylemezét idén tavasszal adta ki. Ez már alapból is érdekes kellene, hogy legyen. Ha hozzáveszem, hogy heavy metalos elemekkel keverik a doom zene lüktetését, akkor tovább növelem sokakban a vonzalmat. Persze ezalatt a rengeteg év alatt a csapat nem volt aktív, két demót követően feloszlottak és más irányba fordultak a srácok. Viszont mára úgy találták helyesnek a svéd Sorcerer tagjai, hogy egy teljes értékű nagylemezzel bújnak elő az igazán felhígult metal színtéren. Milyen jól tették.

Johnny Hagel bőgős, alapító tag számolatlan zenekart megjárva talált vissza gyökereihez. Maga mellé szólította a Therion-os Kristian Niemannt, hogy felvegyék az In The Shadow Of The Inverted Cross-t. A dallamos ének felelőse Anders Egberg, aki több kevésbé ismert formációban bizonyította kiváló énekesi képességeit az évek során. Így ez a sokat látott három zenész és még pár hobbimuzsikus rögzítette az idei év egyik legmeglepőbb anyagát. De nézzük, mit is találsz majd a korongon.

paradise lost - the plague within

Halifax egyik legnagyobb áldása a Paradise Lost új lemezzel jelentkezett a hónap első napján. Naprakészen vártam az anyagot, vérbeli, kilencvenes évekbeli doomot ígértek a srácok, és nem okoztak csalódást. Persze tudom, több utat bejárt a hosszú évek alatt ez a zenekar is, lehet őket sok mindenért nem szeretni, viszont az új lemezt mindenképpen hallgasd meg, mert meglehetősen profi munkával rukkoltak elő az angol óriások.

A The Plague Within címmel ellátott nagylemez már a 14. a sorban. Valószínűleg a hangzásban és a megszólalásban kivetnivalót senki nem fog találni. Hangszeres tudás maximális, de azt hiszem ezt a dolgot egy ilyen zenekartól, aki 88’ óta együtt zenél nem is kell kiemelni. (leszámítva ugye a dobost, akiből már a negyediket fogyasztják a srácok) Viszont a stílus valóban az lett, amit ígértek. A sabbatihista riffek sokasága hömpölyög egymás után, olyan súlyos döngöléssel párosítva, hogy a hideg futkos a hátamon hallgatás közben.

acid king - middle of nowhere center of everywhere

Az Acid King egy amerikai stoner/doom banda, akik már több mint húsz éve nyomulnak. 1993-ban jelentek meg San Franciscoban, azóta is töretlenül dúrodva ebben a mára egyre népszerűbb műfajban. Persze húsz évvel ezelőtt még sokan nevettek rajtuk, hogy az Iommi féle riffekre épülő, kiváló női énekkel megáldott társaság mégis mit szeretne. A napokban megjelent nyolcadik stúdiólemezükön, pont úgy, ahogy az előzőkön is megválaszolják ezt a kérdést. Egyedi hangzásban, lehetetlen lassúsággal ledarálni a fejed, vagy éppen elrepíteni távoli világokba. Röviden ennyi, amit kínál a „méregkirály”.

Olyan nagy elődök nyomdokaiba léptek húsz évvel ezelőtt, mint a Sabbath, vagy épp a műfaj underground óriása, a Saint Vitus. Ha bírtad ezeket a zenéket valaha is egy picit, itt a lehetőség egy újszerű hangvétel megismerésére. Persze túl sok megújulás, újdonság nem lesz ezen a lemezen sem, hiszen hűek elődeikhez, viszont egyedi ízük mindenképpen van, ami miatt érdemesek a megismerésre.

torche - restarter

Hogy mi is valójában a Torche? Nehéz lenne megmondani. Tíz éves pályafutásuk alatt négy stúdióanyaggal rukkoltak elő. Az elején kiköpött Melvins volt az egész, majd egyfajta dallamos sludget próbáltak gyártani a fiúk, ami igencsak fülbemászóra sikerült, viszont távolodott nagyon a metal szintérről. Majd jött nemrég a negyedik, Restarter nevezetű lemez, ami nevéből is adódóan valami újabb irány. Hogy mi is pontosan, nehéz lenne megmondani.

Steve Brooks és barátai nagyon megharagudhattak valakire vagy valamire, mert ennyire dühös még sosem volt a Torche. Mostanra újra kihallatszanak azok a mocsári elemek, amivel a Down féle modern-metal bandák operálnak. Viszont a popos dallamvezetések sem tűntek el teljesen. Hogy ez milyen lehet együtt? Hallgasd meg ezt a lemezt és rájössz.

skulld - skulld

Igazán nagy öröm számomra, ha újabb és újabb sludge/doom bandákkal ismerkedhetek meg, pláne ha magyar srácok tolják értékelhetően ezt a szívemnek kedves műfajt. Az pedig külön hab a tortán, hogy Tiszán erről is léteznek említésre méltó formációk. Ilyen például a '14 karácsonyán debütáló Skulld zenekar is, melynek alakulási pontja Szentkirály.

A kezemben tartott, öt számos bemutatkozó EP igazán erősre sikerült. Zeneileg kiemelkedően ötletes, ének téren még fejlődésre váró hanganyag lett! A felvételek Kiskunfélegyházán készültek, a hangzás minősége példaértékű, bárcsak minden bemutatkozó EP így szólna. Számomra kellemes meglepetés, amit a srácoktól hallok. Öröm beszámolni az ilyen és hasonló magyar kezdeményezésekről. Na de nézzük, mit találunk a lemezen.

lumberjack commando - the heritage

A Lumberjack Commando (micsoda név!) egy olyan zenekar, aki számomra igen kedves muzsikát játszik. Magyarországon egyre többen próbálkoznak ezzel a stoner/doom vonallal, szerencsére egyre jobb minőségben. Kiváló példája ennek a nagykanizsai csapat. Gyorsan megemelem előttük a kalapom, majd leírom véleményem második EP-jükről, ami január végén látta meg a napvilágot, The Heritage címmel!

A felvételt Szegeden Vári Gábor segítségével rögzítették. Ez röviden és tömören garancia a kiváló hangzásra. Természetesen most sem kell csalódni a producer munkásságában, csillagos ötös. Az új EP valamivel döngölősebb, keményebb lett, mint a bemutatkozó korong, de ezzel engem megnyertek maguknak. A már-már doomos megszólalás mindig örömmel tölti el a szívem. Még sok ilyet, ha kérhetem.

isole - the calm hunter

A svéd doom egyik kiemelkedő, oszlopos tagja az Isole. Tavaly év végén megjelent lemezük ezt tovább erősíti, még akkor is, ha a tagok egyik fele több projektben egyaránt részt vesz. Valahogy mégis kulturáltan, északi emberekhez méltóan, helyén kezelve a dolgot nyomatják a jobbnál jobb muzsikát. Így lehet picit mostohagyerek az Isole, vagy éppen az első szülött? Talán a második állítás az igaz, ha meghallgatod az új lemezt, semmi mostohát, félvállról vételt nem fogsz tapasztalni.

Valahogy ezek az északi népek nem tudnak unalmasan zenélni. Még egy ilyen műfaj, mint a doom is kicsit teltebb, izgalmasabb, amikor kikerül a kezük közül. Pont ilyen a The Calm Hunter címre keresztelt 2014-s anyag is. Tele meglepő fordulattal, kiváló ritmusváltásokkal, dögös riffekkel, és nem egy esetben varázslatos szólókkal. A párhuzamosan futó vokál engem itt-ott zavar, de van, aki ettől a teátrális előadásmódtól van elájulva. Olyan mintha egy doom metal operát hallgatna az ember, ami egyáltalán nem fullad unalomba. Szép.

yob - clearing the path to ascend

Lassan ébredek a téli álomból, nem tehetek róla. Nyilván az idő sem segít ezen, hiszen errefelé három hete késő őszi képet fest ez a január. Mit is lehet ilyenkor tenni, mint súlyosabbnál súlyosabb doom zenéket hallgatni, és várni a napsütést. Csodálatos ezekre az időkre az új Yob lemez, ha eddig nem ismerted őket és bírod a hegyomlás riffeket, a lassú, földbedöngölő klasszikus doom zenét, mindenképpen hallgasd meg.

Ráadásul ez a sámánének annyit dob az egészen, hogy néha már könnycseppeket vagyok kénytelen morzsolni zenehallgatás közben. Négy szám, picit több mint egy órában. Új kiadó, maximumra járatott hangzás, mocsár, köd, sarat túró vaddisznók, sámánok, minden, amit csak akartok.

pallbearer - foundations of burden

A Pallbearer egy viszonylag friss, a ma tomboló doom őrület egyik tehetséges újonca. Valami olyan érzése van az embernek, amikor ilyen bandákba botlik, hogy a Black Sabbath újraélesztés óta minden fiatal srác Ozzyékat akarja utánozni. De a lehető legközelebbről véve, nem ám saját ötletekkel átitatva, inkább csak magabiztosan eljátszva a száz éve ismert dolgokat. 

Szerencsére a Pallbearer nem ebbe a kasztba tartozik. Kiválóan felismerhetők ugyan a kora hetvenes évekbeli hatások, valahogy a srácok ügyesebben nyúlnak a múlthoz, mint számolatlan pályatársuk. 2008-ban jöttek az első demoval, ami meglehetősen nagy port kavart. Majd két évvel később érkezett az első teljes értékű album, ami minden tengerentúli szaklap magasra emelet. Ilyen helyzeti előnyből/hátrányból jelent meg napjainkban a második lemez, melynek címe Foundations of Burden.

kreyskull - tower witch

Kreyskull, mond nektek ez a név valamit? Nem. Hogy miért? Mert egy vadiúj finn rock-metal együttesről van szó. Sokat megélt, underground szupergrupp ez az ezer tó országából, finn kiadóval, és telis-tele ötletekkel. Hogy mi is ez pontosan? Egy kiváló doom formáció egy profi blues gitárossal. Na ehhez mit szóltok? Már vagy negyvenszer körbejárta a lejátszót a lemez és nem igazán tudom/akarom cserélni. Meglepő, velős, izgalmas és valami teljesen újszerű folydogál ki a hangfalakból.

A srácok saját magukat heavy doomnak definiálják. Szarul hangzik, viszont amit a lemezen találsz majd, az nem. Valami olyasmit képzelj el, mintha a Jethro Tullt, Black Sabbathot, Led Zeppelint kevernéd össze, és az egész valami megdöbbentően dögös hangzásban szólalna meg. Ez igen, csettintettem a nemzetközi kritikákat olvasgatva.