2014. április 30., szerda

black label society - catacombs of the black vatican


A Black Label Society egy amerikai hard rock banda. Ezt azért igazán sokat nem kell magyarázni. Zakk Wylde és barátai igen hatásos, meglehetősen sötét sorlemezzel álltak elő a minap. Öröm hallgatni az ilyesfajta, letisztult, ösztönzenéléseket. A banda igen változatos felállással szülte eddigi stúdióanyagait. Megfordult a csapatban Craig Nunenmacher, akinek Crowbar-os szereplési is voltak, de Robert Trujillo szintén volt tagja a whisky vedelők társaságának akárcsak Mike Inez az Alice In Chains-ből. 

Catacombs of the Black Vatican címre keresztelt, kilencedik teljes értékű lemez borítója kiváló, a hangmérnöki munka szintén csillagos ötös, és be kell vallanom a zenében sem találok túl sok kivetnivalót. Számomra picit puha, viszont a nyakatekert gitárszólók az ozzys énektémák, illetve a meglepetések sorozata mind a pozitív hatások mellett teszik le a voksot. Ha pár szóban kellene jellemeznem az egészet, azt írnám, hogy „bár nem a kedvencem a dolog, de szívesen hallgatom.” 

2014. április 25., péntek

satan - life sentence

A Satan egy newcastlei heavy metal banda, volt. Valamikor a nyolcvanas évek első felében, a NWOBHM, azaz a brit újhullámos heavy metal generáció második vonalából emelkedett fel, majd bukott alá gyorsan. Írd és mond, harminc évvel ezelőtt jegyezték a legnagyobb sikerüket, Court int he Act címmel. Ez a három évtizedes lemez olyan hatást gyakorolt a környezetére, hogy a mai napig többek között James Hetfield mellényein virít a felvarrójuk. (ezeket a cuccokat a mai napig lehet kapni, döbbenet!)

Tavaly év végi visszatérésük eredménye a Life Sentence című remekmű. Azt azért mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy különböző tagcserék mellett több néven is zenéltek a fickók az elmúlt harminc évben, viszont eredeti felállásban most először tértek vissza a nagyközönség elé. Amit innen is külön köszönünk. Nagy ötlet volt egy ilyen teljesen 80’s éveket idéző hanganyaggal előállni!

2014. április 23., szerda

chevelle - la gargola

Chevelle egy amerikai, alternatív metal csapat. Lassan két évtizede aktívak és a napokban jelentkeztek hetedik stúdióanyagukkal, a La Gargola címre keresztelt, 10 számos lemezzel. A borító motívuma máris érdekesé tette az egész dolgot számomra, hiszen egy klasszikus pestis doktor rajza van a középpontban. Kicsit utánajártam, mégis hova illeszthető a Loeffler fivérek által irányított banda. Hiszen az alternatív metal elnevezés igencsak széles spektrumot letakarhat. Szóval ezek az amerikai srácok a Tool-NIN vonaton ülnek, és igazán jól keverik a rájuk nagy hatást gyakorolt zenekarok stíluselemeit.

Középtempós, elvont zenéjük igen pozitív visszhangra lelt. Egyértelműen ezt a lemezüket tekinti a szaksajtó a legérettebb, eddig elkészült legjobb felvételüknek. Ezek után nem maradt más, mint én magam is beszereztem a lemezt és hallgatni kezdtem. Több meglepetés ért egyszerre. Az ének kiköpött James Keenan (Tool), másrészt a basszus témák energiája ültetett vissza többször a fotelba. Meglehetősen jó benyomást tett rám első hallgatásra a lemez.

2014. április 18., péntek

marche funebre - roots of grief



Ha igazán beteg doom metalra vágysz, ajánlom figyelmedbe a Marche Funebre elnevezésű belga csapatot. Ezek a srácok bizonyára nem normálisak, pontosabban valami értelemben zavarodottak. Igen sok doom lemezt átnyálaztam az elmúlt években, de ehhez foghatót ritkán hall az ember. Olyan mély, olyan fájdalmas, vontatott, amit nagyon kevesen képesek megvalósítani. Hirtelen az sem jut eszembe, hogy a 2013 őszén megjelent Roots Of Grief hogyan került el hozzám, ki ajánlotta, de ez talán már mindegy is. 

A névválasztás azonnal megérne pár gondolatot. Ugyanis ez a Chopin által jegyzett Gyászinduló belga megfelelője. Gyászinduló? Mondtam magamnak, ez érdekes lesz. Aztán megláttam a borítón, arccal egy gödörben homorító félmeztelen női testet, szinte már kötelezőnek éreztem meghallgatni. Hét dal, kicsit több mint egy óra, de ennyi fájdalom, sírás, kesergés régen volt már egy lemezen. 

2014. április 17., csütörtök

code - augur nox



A brit Code lemeze november óta az asztalon hever. Többször megjárta már a lejátszót, de valahogy nem tudtam ráhangolni az amúgy hangulatos lemezre. Másrészt az elmúlt három hét a finn csodagyerekek alkotásának rommá hallgatásával telt. De ezt hagyjuk is, ez a poszt a Code – Augur Nox című, új nagylemezéről szól. 

Számomra ez a fajta progresszív metal kicsit távoli, nagyon norvég és igazán ritka pillanatokban okoz örömet. Viszont a Code 2013-ban, amikor kitalálták, hogy újra zenélésre adják fejüket, a norvég tagok nélkül, már tiszta brit formációként, nekivágva az igen szűk piaci szegmensnek, valamelyest érdekesebbé váltak számomra. Így történt még karácsony előtt, hogy beszereztem az anyagot, és fokozatosan adagolni kezdtem. 

2014. április 4., péntek

lost society - terror hungry



Van egy fiatal, finn négyes fogat, akik eldöntötték, hogy a vegytiszta trash metalon túl nem kívánnak semmi mással foglalkozni. Mindenki húsz év alatt, nyilván sok nyolcvanas évek béli, amerikai trasht hallgattak, de hogy egy kört rávernek a régi klasszikusokra az szent. Ezek elmebeteg módon nyomatják, olyan meglepően jól, hogy a tomboló „trash retro” hullámok közepette is toronymagasan kiemelkednek a mezőnyből. 

Brutális, varacskos, fiatalos és agylágyító! Harmadik napja gondolkodom a jelzőkön, mivel is illessem a bandát, aminek a neve nem mellékesen Lost Society. Ezt a négy jelzőt találtam megfelelően. Remélem ezzel minden trash őrültet a lemezjátszó mellé ültetek, de most komolyan, ilyet nem mindennap hallasz. Bánhatják, hogy nem a nyolcvanas években voltak ilyen pimaszul fiatalok. Na de ki tudja hová dagadhat még ez a történet. Hiszen a Terror Hungry még csak a második lemezük. 

2014. április 3., csütörtök

lacuna coil - broken crown halo



Lacuna Coil név sokunknak ismerősen kell, hogy csengjen. Ez az olasz gyökerekkel rendelkező brigád a gótikus metáltól indult 94-ben, azóta több stúdiólemez és számolatlan sikeres koncertet követően már az alternatív metál irányába sodródnak, amit én személy szerint nagyon nem bánok. Aztán van ugye az énekes nő, akit megint csak egy vaskos jó pont, hiszen kiváló dalos pacsirta, és a színpadon is dekoratív. (ez nagyon tetszett tőle) 

Nemrég kapott tőlem, hideget-meleget a műfaj másik nagyágyúja. Viszont a Broken Crown Halo címre keresztelt, hetedik Lacuna sorlemez már elsőre is jobban tetszett, mint a holland riválisé. Na de lássuk valamivel részletesebben a történetet.