Nem is tudom pontosan, hogy olvastam először a Beastmilk
elnevezésű formációról. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy a „sötét post-punk”
–nak titulált társaság első olvasatra megragadott, egyből elkezdtem vadászni
az új lemezt, valami fenomenális csodát remélve. Kicsit nagyobb munka volt
fellelni a srácok Climax című, 2013-s év végi anyagát, de amikor meglett
gyorsan falni kezdtem.
Na de mit találtam a hanghordozón? Egy modern, jól
átgondolt, lebegős mégis mélységesen sötét, letisztult, sablonmentes
önkifejezést. Bár jól körvonalazódik a fiúk zenei ízlése, mégis bátran túl
mernek ezen lépni, mind zeneileg merészebb a Joy Divison, Cure, stb., 70’s évek
végi újhullámos punk lemezektől, mind szövegvilágában erősen magával ragadó
produkció ez.