thy catafalque - geometria

Az, hogy mi a Thy Catafalque viszonylag egyszerű megfogalmazni. Kátai Tamás egyszemélyes, avantgárd metal projektje. Másrészt nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mi akarna lenni ez a varázslatosan előadott, költői szövegekkel operáló, elektronikus elemekkel teletűzdelt muzsika.

Amikor az előző lemezről megfogalmazódott szerzőtársam „véleménye”, minden szavával egyetértettem! Most megpróbálom én körülírni az új, Geometria címre keresztelt anyagot. Direkt nem a kritika szót használtam, mert egy dologban biztos vagyok, Kátai Tamás egy másik síkról, dimenzióból szólal meg, magyar produkcióhoz nem, vagy csak nagyon nehezen mérhető alkotás ez, kritikával illetni részemről lenne tiszteletlenség.

philm - fire from the evening sun

Dave Lombardot nyilván nem kell bemutatnom senkinek. A Slayer ex-dobosa Philm néven már pár éve próbálkozik, de amióta a trash óriással szakítottak, kiemelt szerepet kap az eddigi mellékvágány. Sok zenész járja a Dave által választott utat, és saját stílusán túl próbálgat egyéb, változatosabb zenei projekteket. Gondolom a begyepesedés elkerülése miatt. Viszont esetünkben a szakítás után egyértelműen első számú, önmegvalósítássá vált a Philm. Aminek egyrészt én nagyon örülök, másrészt némi sértődöttséget is érzek a Fire from the Evening Sun címre keresztelt második korongon.

De maradjunk a kézzel fogható dolgoknál, és ne kezdjünk innen, Közép-Európából belegondolni többlet információkat az általunk ismerhetetlen szituációkban. Ahogy ez a lemez kezdődik, rögvest leválasztja a divatarcokat, ha az első szám lüktetése hidegen hagy, vagy visszataszít, nehezen hiszem, hogy örömet lelsz a maradék háromnegyed órában. Nyilván lesznek kivételek, de ahogy a Train robban, úgy kevés dolog kezdődik.

arcturus - arcturian

Nem vagyok nagy avantgarde-metal rajongó, sőt sok esetben a víz ver, amikor meghallom a műfaj kiemelkedő bandáit. Ettől függetlenül az igazán profi, nagy múltú bandák anyagait rendre meghallgatom, hogy el tudjam dönteni, ez még mindig nem érdekel egy cseppet sem. Aztán valami megmagyarázhatatlan oknál fogva kezembe akadt az Arcturus új felvétele. Mondom miért is ne, száz éve inaktív, de a műfaj legnagyobbjai között nyílván tartott banda lemeze megér egy próbát.

Leszögezem már az elején, senkit nem szeretnék megbántani, számomra távoli ez a stílus, a színpadi megjelenéstől a kiemelten használt elektronikai eszközökig minden olyan, mintha valami ócska vándorcirkusz középszar produkcióját látnám. Ettől függetlenül, amit az Arcturus mutatott merőben eltér ettől és mindenképpen kiemelkedően profi dolog. Köszönöm az élményt, még akkor is, ha nem lesz sem a kedvenc zenekarom, sem a kedvenc műfajom továbbra sem ez a történet.