truckfighters - universe

Többszörösen megkövetem magam. Ez a lemez lassan egy éve a piacon van, és én miért csak pár hete találtam rá? Második gond: hogyan lehet az, hogy bár a stoner igazából hidegen hagy, egy ilyen hard rock elemekkel apelláló, tökös stonert játszó, svéd bandát csak most kell megismernem? Azt hiszem egy jókora fekete pontot beírhatok magamnak, de nézzük miért is ez a nagy önmarcangolás.

Truckfighters, mond nektek ez a név valamit? Remélem, rajtam kívül azért van olyan olvasó, aki hallotta már ezt a triót. Számomra teljesen új, és az Universe névre keresztelt, egyértelműen legerősebb felvételükkel robbantak be apró szürkeállományomba. Köszönet érte. Vajon miért nem ilyen az összes amerikai stoner banda? Talán azért, mert ezek a svéd fickók jobb zenészek az összesnél? Vagy energetikusabbak bármelyik amerikai próbálkozásnál? Fene tudja, de ha szeretnél igazán jó lemezt hallgatni, ezt mindenképpen szerezd be.

junkies - félelem és reszketés budapesten

Számomra mindig érthetetlen volt, hogy a magyar rock-metal élet miért ilyen egysíkú. Hogy van az, hogy bizonyos, sok esetben igencsak gyengécske bandák évekig, évtizedekig a felszínen képesek maradni, mások pedig képtelenek felbukkanni a víz alól? Nagyon jó példa erre a Junkies. Gyerekkorom egyik meghatározó bandája volt ez a punk zenekar. Imádtam a szövegeiket, tetszett a zenei egyszerűség, 14-16 éves koromban meglehetősen könnyű volt ezzel azonosulni. Aztán röpke tíz évvel ezelőtt egy laktanyából strandra tolt vidéki fesztiválon már láttam, ezek a srácok pusztán a megélhetés miatt nyomatják. Van ilyen, nem csak ebben az országban. Mégis rossz volt látni ezt egy gyerekkori kedvenctől. (így vérzett el valamikor Paksi Endre is nálam)

Eltelt újabb tíz év, ma már 20 éves a zenekar, van új lemez, a megszokottnál valamivel nagyobb sajtóérdeklődés. Gondoltam veszem hát a bátorságot, és meghallgatom az új, Félelem és reszketés... című felvételt. Én igazából értem a koncepciót, felfogom, hogy nem én vagyok már réges-régen a célközönség. Valahogy mégis nagyon rosszul esik az általam eddig jó szövegírónak tartott Szekeres András szájából, punk nóták dalszövegeiben olyanokat hallani, hogy „fészbuk”. Nem megbocsájthatatlan bűn, de hogy tíz évre megint kerülöm majd a Junkiest az fix.

marilyn manson - the pale emperor

Megközelítőleg három hete azon gondolkodom, hogyan lehet ezt a kritikát megírni. Hogy fog kinézni ezen a blogon: az utolsó Marilyn Manson lemez jó. Akkor végül is ideírtam, nem mutat "csúnyán". Megkapom nyilván, hogy miféle dolog ez, de most kénytelen leszek bevállalni. Közel húsz éves az Antichrist Superstart, ami sosem volt a kedvencem, viszont mindenki felkapta rá a fejét. Elmondhatunk erről a több mint negyed évszázadról hideget-meleget, valahogy most mégis a figyelmetekbe ajánlom 2015 első megjelenései között érkező The Pale Emperor-t.

Túl sok jót a 2000-s évek végétől nem hallani sem a zenekarról, sem a koncertjeikről. Olvasom én a véleményeket, kerültem rendre a koncerteket. De ez, amit az új anyagon találtam igencsak meglepett. Letisztult, szimplán depresszív, ötletesen egyszerű, már-már desszert. Semmi fölösleges pózolás, nyafogás nincsen a lemezen, szimplán egy "jó nagy köröket" lefutott banda, kellemes meglepetése.

isole - the calm hunter

A svéd doom egyik kiemelkedő, oszlopos tagja az Isole. Tavaly év végén megjelent lemezük ezt tovább erősíti, még akkor is, ha a tagok egyik fele több projektben egyaránt részt vesz. Valahogy mégis kulturáltan, északi emberekhez méltóan, helyén kezelve a dolgot nyomatják a jobbnál jobb muzsikát. Így lehet picit mostohagyerek az Isole, vagy éppen az első szülött? Talán a második állítás az igaz, ha meghallgatod az új lemezt, semmi mostohát, félvállról vételt nem fogsz tapasztalni.

Valahogy ezek az északi népek nem tudnak unalmasan zenélni. Még egy ilyen műfaj, mint a doom is kicsit teltebb, izgalmasabb, amikor kikerül a kezük közül. Pont ilyen a The Calm Hunter címre keresztelt 2014-s anyag is. Tele meglepő fordulattal, kiváló ritmusváltásokkal, dögös riffekkel, és nem egy esetben varázslatos szólókkal. A párhuzamosan futó vokál engem itt-ott zavar, de van, aki ettől a teátrális előadásmódtól van elájulva. Olyan mintha egy doom metal operát hallgatna az ember, ami egyáltalán nem fullad unalomba. Szép.

yob - clearing the path to ascend

Lassan ébredek a téli álomból, nem tehetek róla. Nyilván az idő sem segít ezen, hiszen errefelé három hete késő őszi képet fest ez a január. Mit is lehet ilyenkor tenni, mint súlyosabbnál súlyosabb doom zenéket hallgatni, és várni a napsütést. Csodálatos ezekre az időkre az új Yob lemez, ha eddig nem ismerted őket és bírod a hegyomlás riffeket, a lassú, földbedöngölő klasszikus doom zenét, mindenképpen hallgasd meg.

Ráadásul ez a sámánének annyit dob az egészen, hogy néha már könnycseppeket vagyok kénytelen morzsolni zenehallgatás közben. Négy szám, picit több mint egy órában. Új kiadó, maximumra járatott hangzás, mocsár, köd, sarat túró vaddisznók, sámánok, minden, amit csak akartok.