scour - scour

Nem sok minden új dolgot hallottam mostanában, mert megmondom; őszintén le vagyok kötve a régi Iron Maidenek újrahallgatásával, másrészt meg bombaként robbant a Metallica két új nótája és annyira várom, hogy megjelenjen, hogy másra nem is tudok gondolni. Azért, ha egy olyan ember nevét, mint Phil Anselmo meghallom, az azért mégis csak más.

Phil Anselmo sok projektje közül talán ez a legnagyobb kakukktojás. Véleményem szerint az ilyen zenéknek... szóval nem is értem. Sosem értettem és nem is akarom megérteni. Mindegy. Viszont!

kövületek #3 pantera - a far beyond driven

A nagyok közül legyen a következő, mondjuk ez a ma már sajnos nem létező zenekar. A Far Beyond Driven a Pantera hetedik albuma volt a sorban, utána már csak két albumuk jelent meg. Nekem ez a lemezük volt az, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ezen zenei a vonalon maradjak a mai napig.

Miért pont ez? Ebben az időben Major Ádám szomszédomnál rendszeresen bújtam a kazettagyűjteményét, ami szó szerint zsákszámban hevert a szobájában. Egy-egy délután kiborítottam valamelyik zsákot és mint egy kisgyerek a cukorkaboltban, száz számra bújtam, válogattam őket órákon át. Pár napra mindig elvihettem néhány darabot, amiket meghallgattam és amik közül kikerültek a nagy kedvenceim is. Mindent, de tényleg mindent meghallgattam.

ac/dc - rock or bust

Az elmúlt időszak nagyon hasonlóan alakult az AC/DC számára, mint ahogyan a nyolcvanas évek eleje. Phil Rudd szóló lemeze, vagy épp folyamatos rendőrségi ügyei tartják lázban a világsajtót. Aztán itt van Malcoln Young komoly betegsége, ami azért mindenképpen fontos tényező, hiszen a skót származású gitáros volt a zenekar vezetője, motorja. Ennyi rossz előjel mellett őszre ígérték, és jött is az új lemez Rock Or Bust címmel.

Több héten át rágtam, semmiképpen nem akartam elhamarkodott véleményt formálni egy ilyen óriás munkájáról. Tőlem senki ne várja, hogy még mindig Bon Scott énekhangját fogom visszasírni, nekem Brain Johnsonnal legalább annyira élvezhető az ausztrálok muzsikája, mint volt a harminc éve halott Scottal. Pont. Aztán figyelembe kellett még venni, az előző Black Ice kimagasló sikerét, közel tíz millió eladott lemez és minden idők harmadik legsikeresebb világkörüli turnéja állt a csapat mögött. Na szép, gondoltam jönnek még aratnak egyet, aztán szevasz. Szerencsére nem ez történt, egy kiváló, ízig-vérig AC/DC lemez lett a Rock Or Bust.

phil rudd - head job

Phil Rudd az AC/DC lelke, dobosa, a négynegyed talán legprofibb képviselője. Hatvan évesen tudatára ébredt és egy igazán örömteli hírrel rukkolt elő a napokban, szólóanyagot készített. Szép nagy kalandozás ez, nem más. Ne várjon senki rock történeti pillanatokat, világmegváltó dallamokat, csodaszép örömzene ez nem más. Kellemes meglepetés egy dobos embertől.

Persze a gyökerektől ennyi idősen már igen nehéz lehet eltávolodni. Vagy talán a jó öreg Phil nem is akart igazán, csak megmutatni, milyen zenei témák tetszenek neki, amik valamennyire kilógnak az AC/DC klasszikus rock vonalából. Van némi groove, egy kellemes énekhang, és a jól kiszámítható alap ritmus a dobokból. Nyugodt, nyugdíj közeli kalandozás a beígért AC/DC lemez elé. Ragyogó munka.

down - IV part II

Megérkezett a Down IV lemezének második EP-je. Azt hiszem ez a korrekt megfogalmazása ennek a hat számos, szűk negyven perces lemezkének, ami a napokban került a boltokba. Hogy milyen, azt azért nehéz így elsőre, pláne egy fél mondatban megfogalmazni, de előre bocsájtom, én személy szerint többet vártam.

A The Purple EP, ami ennek a IV-s lemeznek az első fele volt, valahogy számomra semmilyen lett. Üres, ötlettelen, itt-ott már unalmas. Az új, hat dal szintén valami hasonló benyomást keltett elsőre. Aztán több hallgatás után kezdte megadni magát az anyag, viszont sokat még így sem javult. A lényeg, egyáltalán nem rossz sem a The Purple, sem az új lemez, de jómagam sokkal többet vártam a srácoktól. Na de nézzük, mit találtam a IV part II elnevezésű anyagon.