Amikor elkezdtem hallgatni az Ørdøg zenekar második nagylemezét, igencsak meglepődtem. Bár a két belegyező szám okozott meglepetést, - az Államtitkárt kifejezetten nem értettem – azért még így is tágra nyílt pupillákkal füleltem, mi ez? Ebből a bevezető mondatszörnyetegből talán kiderül, hogy nem erre számítottam a
Tíz fekete dal után.
Közel tíz nap hallgatás után már jóval közelebb érzem magam a dalokhoz, mint amikor először meghallottam őket. Fokozatosan léptem be a Sötétanyag kapuján. Ide merem írni, hogy a magyar metal szintér egyik legüdébb színfoltja lett az Ørdøg, és egyben a legbátrabb is, mivel bevállalta ezt a kísérletezgető hangvételt.
