black elephant - cosmic blues

Kedves barátom hívta fel a figyelmem a Black Elephant néven életre hívott, olasz zenekarra. Kösz Misi! Igazán kellemes meglepetésben volt részem, amikor elsőre nekifutottam a kiváló borító mögé rejtett, rövid, de annál velősebb anyagnak. A fiatal savonái srácok a most rettenetesen divatosnak gondolt vintage rock vonalon mozognak. Elszállós, belassulós, sabbathos riffeken alapuló muzsika a hetvenes évekből merített alapokkal.

A Cosmic Blues a társaság harmadik korongja, és azért itt jóval többről van szó annál, amit az előző mondatban kitekertem. A késő hetvenes évek pszichedelikus mestereit alapul véve olyan merész grunge elemeket is bevetnek, amire a tucat lemezeken nem találsz példát. Olyasmi a történet, mintha Ozzy meg a régi haverok összeültek volna a „soundgardenes” társasággal jammelni egy nagyobbat.

 

earthless - black heaven

A fényes Kaliforniának van egy Earthless elnevezésű pszichedelikus rock csapata. Igazából én sok figyelmet nem fordítottam rájuk, mivel annyira progresszíven álltak bele a zeneírásba, hogy a közel 20-30 perces, döntően instrumentális alkotásaikat nem bírtam befogadni. Vagy csak nagyon nehezen. Viszont a minap olvastam, hogy leigazolta őket a Nuclear Blast és picit irányt váltottak, nyilván a kiadó nyomására.

Na szép, gondoltam magamban, eladták ezek is a lelküket pár dollárért. De vettem a fáradságot és a Black Heavent meghallgattam. Mit is mondjak, leesett az állam. Negyedik sorlemezén az Earthless kézzelfoghatóbb dalformátumokat hozott létre, hat tétel 40 percben. Ráadásképp a gitáros Isaiah Mitchell fogta magát és dalolászni kezdett. Bitang jól.

black label society - grimmest hits

Nehezen megmagyarázható módon az év eleje olyan erősen indult zeneileg, mint amilyenre a karácsonyi időszakban számítottam. Lehet csúsztak a kiadók, vagy ez valami új trend, nagyon nem érdekel. Viszont rendre bukkannak fel jobbnál-jobb lemezek január havas-lucskos szürkeségében. Itt van példának Zakk Wylde és a Black Label Society Grimmest Hits elnevezésű, új stúdióanyaga.

Soha nem voltam elvetemült Zakk Wylde fan, viszont a metalzene középgenerációjának egyik, Slash mellett a legnagyobb gitárhősének tekintem a méretes „vikinget”. Közel harminc éve muzsikál Ozzy oldalán, számos zenei produkciónak szerves része, első szülött gyereke a fent említett banda mellett olyan főhajtásokat sem rest elkövetni, mint a Zakk Sabbath. De most maradjunk a Grimmest Hits című, új lemeznél.

the obsessed - sacred

A Black Sabbath örökség legnagyobb élharcosa Scott „Wino” Weinrich, ezzel kár lenne vitatkozni. Többek között a Saint Vitus-ból ismert jellegzetes torok és gitárjátékos régi csapatát öntötte új formába, a The Obsessed - Sacred című idei lemezén. És milyen jól tette ezt az elmúlt években drogproblémáival címlapra kerülő legenda.

1976 óta létező zenekar viszonylag lassan termeli a lemezeket, az idei mindössze a negyedik a sorban. Persze, egy ilyen karakteres figura számos más elfoglaltsága miatt ez bőven érthető, pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a megalakulás és az első korong között is 14 év telt el. De hagyjuk a múltat, nézzük inkább mire képes egy ilyen, újraszervezett veterán brigád a mai véráramban?!

rotting christ - rituals

A Rotting Christ zenekar 1987-ben alakult, Görögországban. A régióban az első ilyen extrém metál bandák egyike volt. A testvérpárost Sakis Tolis (gitár, vokál) és Themis Tolis (dobok) egy gitáros George Emmanuell és a bőgős Vaggelis Karzis egészíti ki (micsoda nevek). Régebben három billentyűs is játszott már a több tagcserén átesett zenekarban.

A korai 80-as években a zenekar a grind-core stílust próbálgatta, majd fokozatosan black metallá forrta ki magát. Hozzáteszem itt, hogy én (már többször jeleztem) nem igazán bírom a hörgős metál énekeseket. Viccesek és vajon öregen mit mondanak majd az unokáknak? Na mindegy. Szerintem 98%-uk gáz.

thy catafalque - sgùrr

Lassan enged magához közel az új Thy Catafalque album. Hogy mi? Kátai Tamás egyszemélyesre szűkült produkciója, akit több régi dolog kapcsán is ismerhetsz, de főleg a Gire lehet az, amiről be kell hogy ugorjon a magát komponistaként jellemző, makói zenész. Mára már skóciai lakhellyel rendelkező, francia kiadónál nyomuló, hatodik sorlemezét kiadó muzsikus egy újabb atmoszférikus black metal lemezzel jelentkezett.

Számomra Adamik Misi kollégám hívta fel a figyelmemet a Sgùrr című lemezre. Külön köszönet érte, a nyugaton ragadt harcostársuknak. Kiváló találat, pont egy ilyen avantgarde őrületre volt most szükségem. Amire viszont mindenképpen fel kell hívni minden leendő hallgató figyelmét, az az, hogy ide nagyfokú nyitottságra lesz szükség. Nagyon nehéz, többrétegű, mély érzéseket felszakító anyagról van szó. Ne klasszikus black metalra gondolj, inkább csak vesd bele magad a kalandba.

goatsnake - black age blues

Pár hete visszalapoztam a világháló nagy újságjaiban és a májusi lemez megjelenéseket böngészgettem. Nehogy lemaradjak valami érdekességről, erre mit találok szépen hátul a sor végén, Goatsnake! Bár hivatalosan soha nem oszlatta fel szupergrupját Greg Anderson, de ez akkor is derült égből villámcsapásként ért, hiszen a társaság az ezredforduló éveiben aktívak voltak ugyan, de azóta egy halvány EP és semmi más. Mondom ez csak valami vicc lehet, de ez apukám kurvára nem vicc! Itt az új Kecskekígyó lemez, sorban a harmadik!

Mielőtt belevettettem volna magam a Black Age Blues címre keresztelt új anyag nótáiba, gyorsan visszakerestem a két előző, közel tizenöt éves lemezeket. Frissítettem a memóriám. Felesleges volt, olyan elemi erő van az új lemezen, hogy lesöpör mindent, amit várhattál a fasziktól. Kérem szépen ez egy továbbgondolt doom. Lepuhulva, sok helyen igenis blues elemekkel operálva, női háttérénekkel töltve és agyonnyomva egy annyira zsíros gitárral, mint egy tűzhely valamelyik elhagyatott kínai büfében. Döbbenetesen profi.

acid king - middle of nowhere center of everywhere

Az Acid King egy amerikai stoner/doom banda, akik már több mint húsz éve nyomulnak. 1993-ban jelentek meg San Franciscoban, azóta is töretlenül dúrodva ebben a mára egyre népszerűbb műfajban. Persze húsz évvel ezelőtt még sokan nevettek rajtuk, hogy az Iommi féle riffekre épülő, kiváló női énekkel megáldott társaság mégis mit szeretne. A napokban megjelent nyolcadik stúdiólemezükön, pont úgy, ahogy az előzőkön is megválaszolják ezt a kérdést. Egyedi hangzásban, lehetetlen lassúsággal ledarálni a fejed, vagy éppen elrepíteni távoli világokba. Röviden ennyi, amit kínál a „méregkirály”.

Olyan nagy elődök nyomdokaiba léptek húsz évvel ezelőtt, mint a Sabbath, vagy épp a műfaj underground óriása, a Saint Vitus. Ha bírtad ezeket a zenéket valaha is egy picit, itt a lehetőség egy újszerű hangvétel megismerésére. Persze túl sok megújulás, újdonság nem lesz ezen a lemezen sem, hiszen hűek elődeikhez, viszont egyedi ízük mindenképpen van, ami miatt érdemesek a megismerésre.

ac/dc - rock or bust

Az elmúlt időszak nagyon hasonlóan alakult az AC/DC számára, mint ahogyan a nyolcvanas évek eleje. Phil Rudd szóló lemeze, vagy épp folyamatos rendőrségi ügyei tartják lázban a világsajtót. Aztán itt van Malcoln Young komoly betegsége, ami azért mindenképpen fontos tényező, hiszen a skót származású gitáros volt a zenekar vezetője, motorja. Ennyi rossz előjel mellett őszre ígérték, és jött is az új lemez Rock Or Bust címmel.

Több héten át rágtam, semmiképpen nem akartam elhamarkodott véleményt formálni egy ilyen óriás munkájáról. Tőlem senki ne várja, hogy még mindig Bon Scott énekhangját fogom visszasírni, nekem Brain Johnsonnal legalább annyira élvezhető az ausztrálok muzsikája, mint volt a harminc éve halott Scottal. Pont. Aztán figyelembe kellett még venni, az előző Black Ice kimagasló sikerét, közel tíz millió eladott lemez és minden idők harmadik legsikeresebb világkörüli turnéja állt a csapat mögött. Na szép, gondoltam jönnek még aratnak egyet, aztán szevasz. Szerencsére nem ez történt, egy kiváló, ízig-vérig AC/DC lemez lett a Rock Or Bust.

goatwhore - constricting rage of the merciless

A Goatwhore (’ kecskeringyók ’) számomra az elmúlt hetekig teljes ismeretlenségben rejtőzködött. Viszont a minap a kezembe akadt újságcikkben kiolvastam, hogy a Sammy Pierre Duet nevű fickó által jegyzett, sátánista vonalakon nyomuló, de alapvetően black’n’roll-t játszó csapata új sorlemezzel jelentkezett pár hete. Mondom ez király, hiszen a fazon Crowbaros és Acid Bath múltal is rendelkezik, ráadásul a kecskék hatodik sorlemeze született meg, itt az ideje, hogy jobban utánanézzek.

Constricting Rage Of The Merciless címre keresztelt anyag nem okozott csalódást. A NOLA-színtér egyik legjellegzetesebb csapatáról van szó, akik olyan magas szintre rakták a mércét újdonsült lemezükkel, amit igencsak nehéz lesz megugrani a folytatásban. Maximálisan kompromisszumképtelen, intenzív, mégis dallamokat magában hordozó, blackened death metal. Ha röviden kellene jellemeznem. Akit érdekelnek a részletek, kattintson!

crowbar - symmetry in black

2011 után végre új lemezzel jelentkezett a Crowbar. Kirk Windstein elsőszülött gyermeke igen komoly anyagot hozott össze, amiről sludge metal körökben csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Kirk apó még a Down-t is beáldozta saját zenekarának érdekében, és milyen jól tette. Nagy dobás ez a Symmetry in Black címre keresztelt anyag, sőt a színtér legkellemesebb meglepetése az elmúlt időszakban.

A 25 éves New Orleans-i banda 10. sorlemeze igazi ajándék a rajongóknak. Köszönet érte. Minden ízében, dühében, üvöltésében kiemelkedő. Minden eszközt felhasználva, vadul tépi le a hallgatóság fejét, és darálja be a műfaj rajongóit. De talán Kirknél jobban nem is lehetne egy bevezetőben összefoglalni, mire számíthatunk: "Nagyon büszkék vagyunk arra, amit sikerült véghez vinnünk ezen a lemezen! A zenekar céltudatossága, eltökéltsége és munkamorálja egyaránt elérte a történelmi csúcsot. Száz százalékosan készen állunk arra, hogy mozgásba hozzuk a kamiont, és soha többé ne is lépjünk többet a fékre. A Crowbart ezek után senki sem állíthatja meg! A Crowbar a szívem és a lelkem. Ez a zene a részem, hihetetlenül büszke vagyok rá. Óriási érzés minden energiámat és figyelmemet valami olyasmire fordítani, amit én magam teremtettem huszonöt évvel ezelőtt..."

black stone cherry - magic mountain

Kifejezetten nagy ívet futnak manapság Európa szerte az amerikai piacra generált, rádió-rock bandák. A minap futottam bele, a Black Stone Cherry elnevezésű cowboy brigádba. (Kösz Tomi!) Majd szépen lassan elkezdtem hallgatni a lemezt, tetszett. Aztán elkezdtem kicsit után olvasgatni a dolgoknak, találtam még egy piros pontot érő nevet. Joe Barresi személye tovább növelte a country-rock banda fényét. (Aki nem tudná ez a fickó keverte a Tool, Chevelle, Queens of the Stone Age jobban sikerült lemezeit) 

De ahogy tovább mélyedtem a történetben, találtam több hasonszőrű csapatot is. (Nickelback, Anti-Mortem, az előbbit rühellem, a másodikról hamarosan lesz szó itt a blogon) Ami arra enged következtetni, hogy a tengerentúlon most igencsak népszerű lett ez a déli akcentussal nyomatott, marhapásztor rock’n’roll. Ezzel semmi gond nincs, viszont több hallgatás után igencsak zavaró pár apróság számomra. Nézzük! 

down - IV part II

Megérkezett a Down IV lemezének második EP-je. Azt hiszem ez a korrekt megfogalmazása ennek a hat számos, szűk negyven perces lemezkének, ami a napokban került a boltokba. Hogy milyen, azt azért nehéz így elsőre, pláne egy fél mondatban megfogalmazni, de előre bocsájtom, én személy szerint többet vártam.

A The Purple EP, ami ennek a IV-s lemeznek az első fele volt, valahogy számomra semmilyen lett. Üres, ötlettelen, itt-ott már unalmas. Az új, hat dal szintén valami hasonló benyomást keltett elsőre. Aztán több hallgatás után kezdte megadni magát az anyag, viszont sokat még így sem javult. A lényeg, egyáltalán nem rossz sem a The Purple, sem az új lemez, de jómagam sokkal többet vártam a srácoktól. Na de nézzük, mit találtam a IV part II elnevezésű anyagon.

black label society - catacombs of the black vatican

A Black Label Society egy amerikai hard rock banda. Ezt azért igazán sokat nem kell magyarázni. Zakk Wylde és barátai igen hatásos, meglehetősen sötét sorlemezzel álltak elő a minap. Öröm hallgatni az ilyesfajta, letisztult, ösztönzenéléseket. A banda igen változatos felállással szülte eddigi stúdióanyagait. Megfordult a csapatban Craig Nunenmacher, akinek Crowbar-os szereplési is voltak, de Robert Trujillo szintén volt tagja a whisky vedelők társaságának akárcsak Mike Inez az Alice In Chains-ből. 

Catacombs of the Black Vatican címre keresztelt, kilencedik teljes értékű lemez borítója kiváló, a hangmérnöki munka szintén csillagos ötös, és be kell vallanom a zenében sem találok túl sok kivetnivalót. Számomra picit puha, viszont a nyakatekert gitárszólók az ozzys énektémák, illetve a meglepetések sorozata mind a pozitív hatások mellett teszik le a voksot. Ha pár szóban kellene jellemeznem az egészet, azt írnám, hogy „bár nem a kedvencem a dolog, de szívesen hallgatom.” 

black sabbath - 13

Hogyan és miként lehetne helyesen írni egy olyan múltú zenekarról, mint a Black Sabbath? Főleg, hogy ebben a naptári évben, több évtizedes vesszőfutás után, az eredeti felállásban készítettek stúdió lemezt? Magam sem tudom, milyen az a kellő tisztelet, amit megérdemel a metal alapító, műfajteremtő, korszakalkotó társaság!

Aki még nem hallotta volna az idei év „talán” legnagyobb durranását, az most azonnal szerezze be a Black Sabbath – 13 című albumát, és a bejegyzésem ne is olvassa tovább, csak ha legalább háromszor végighallgatta ezt a remekre szabott rock történelmi eposzt! Nehéz összefoglalni, vagy épp megfelelő szavakba önteni, mekkora siker lett a nyáron érkezett anyag. Az alapból nyolc számos monstrum egyes forrásoknál plusz három dalt is tartalmaz. Külön-külön is emlékezetes alkotások ezek, de talán egyben élvezhető a leginkább.