1976 óta létező zenekar viszonylag lassan termeli a lemezeket, az idei mindössze a negyedik a sorban. Persze, egy ilyen karakteres figura számos más elfoglaltsága miatt ez bőven érthető, pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a megalakulás és az első korong között is 14 év telt el. De hagyjuk a múltat, nézzük inkább mire képes egy ilyen, újraszervezett veterán brigád a mai véráramban?!
A sabbathista elvek mára talán még jobban felértékelődnek, a csapat felszívódásával. Főképp, ha ennyire hitelesen gondozza az örökséget valaki, mint ahogy Wino bácsi teszi. Számomra érdekes lett a Sacred, lendületesebb, ötletesebb, mint amire elsőre számítottam. Bizonyos helyeken merészen kitekintő lett a felvétel. Szép húzás.
Wino mester orgánumát nehéz „elfogadni”, vagy rajong érte az ember, vagy végtelenül nehézkesnek érzi. Nincs középút. Ez végig jellemző a lemezre, első nekifutásaim alkalmával igencsak húzogattam a szemöldököm bizonyos „énektémák” hallatán. Aztán fokozatosan megbarátkoztam ezzel a férfias megközelítéssel, ráadásképp a zene apró elemei rendre megvesznek kilóra, szóval könnyen eltereli a figyelmet az erőltetettebb vokál részekről.
A felvétel közepén még zongorabetétek is előkerülnek, ami meglepő. De ahogy a gitár végigfüstöli az egész korongot, az igazán komoly. Nyilván Wino az egyik legnagyobb-élő Tony Iommi klón, ismerni kell hozzá, hogy értsük. Ez a figura az egész életét arra tette fel, hogy mestere előtt meghajolva, minden részletét kövesse gitárjátékában. És ha valamivel komolyabban vette volna magát, és némi energiát fektetett volna az ének kidolgozására, mára még nagyobb fenomén lehetne. Ettől még a doom szintéren megkerülhetetlen a pasas.
Végeredményben, egy piás-bulis merülés ez a korong, a hetvenes évek kiemelkedő zenei világában. Meglepően szólal meg, ügyesen operálva a mai, modernebb eszközökkel. Helyes arányokat tartva. Sok Sabbath rajongó fogja kedvelni ezt a felvételt, és nem csak a konkrét utalások, hanem a kiváltott hatás miatt. Jó érzés felszállni a nosztalgiavonatra. Mosolyt, elégedett képet varázsol minden hallgatás után az arcomra, és talán ez kell, hogy a legfontosabb tulajdonsága legyen egy hangfelvételnek.
Érdekes atmoszféra, egészen „gyors” részek, pár kiegészítő és egy veterán énekes/gitáros. Talán így lehetne a legegyszerűbben összefoglalni a Sacred című The Obsessed lemezt. És ez akkor is így van, ha elmondható róla, hogy hiányos az ének, vagy épp az eredeti ötletek száma sem tölt meg kockás füzeteket. De ez így jó! Csak ajánlani tudom.
Értékelés: 5/4
tracklist:
01. Sodden Jackal
02. Punk Crusher
03. Sacred
04. Haywire
05. Perseverance of Futility
06. It's Only Money
07. Cold Blood
08. Stranger Things
09. Razor Wire
10. My Daughter My Sons
11. Be the Night
12. Interlude
Műfaj: doom metal
Wino mester orgánumát nehéz „elfogadni”, vagy rajong érte az ember, vagy végtelenül nehézkesnek érzi. Nincs középút. Ez végig jellemző a lemezre, első nekifutásaim alkalmával igencsak húzogattam a szemöldököm bizonyos „énektémák” hallatán. Aztán fokozatosan megbarátkoztam ezzel a férfias megközelítéssel, ráadásképp a zene apró elemei rendre megvesznek kilóra, szóval könnyen eltereli a figyelmet az erőltetettebb vokál részekről.
A felvétel közepén még zongorabetétek is előkerülnek, ami meglepő. De ahogy a gitár végigfüstöli az egész korongot, az igazán komoly. Nyilván Wino az egyik legnagyobb-élő Tony Iommi klón, ismerni kell hozzá, hogy értsük. Ez a figura az egész életét arra tette fel, hogy mestere előtt meghajolva, minden részletét kövesse gitárjátékában. És ha valamivel komolyabban vette volna magát, és némi energiát fektetett volna az ének kidolgozására, mára még nagyobb fenomén lehetne. Ettől még a doom szintéren megkerülhetetlen a pasas.
Végeredményben, egy piás-bulis merülés ez a korong, a hetvenes évek kiemelkedő zenei világában. Meglepően szólal meg, ügyesen operálva a mai, modernebb eszközökkel. Helyes arányokat tartva. Sok Sabbath rajongó fogja kedvelni ezt a felvételt, és nem csak a konkrét utalások, hanem a kiváltott hatás miatt. Jó érzés felszállni a nosztalgiavonatra. Mosolyt, elégedett képet varázsol minden hallgatás után az arcomra, és talán ez kell, hogy a legfontosabb tulajdonsága legyen egy hangfelvételnek.
Érdekes atmoszféra, egészen „gyors” részek, pár kiegészítő és egy veterán énekes/gitáros. Talán így lehetne a legegyszerűbben összefoglalni a Sacred című The Obsessed lemezt. És ez akkor is így van, ha elmondható róla, hogy hiányos az ének, vagy épp az eredeti ötletek száma sem tölt meg kockás füzeteket. De ez így jó! Csak ajánlani tudom.
Értékelés: 5/4
infók:
01. Sodden Jackal
02. Punk Crusher
03. Sacred
04. Haywire
05. Perseverance of Futility
06. It's Only Money
07. Cold Blood
08. Stranger Things
09. Razor Wire
10. My Daughter My Sons
11. Be the Night
12. Interlude
Műfaj: doom metal
Megjelenés: 2017.
Kiadó: Relapse Records
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése