ac/dc - rock or bust

Az elmúlt időszak nagyon hasonlóan alakult az AC/DC számára, mint ahogyan a nyolcvanas évek eleje. Phil Rudd szóló lemeze, vagy épp folyamatos rendőrségi ügyei tartják lázban a világsajtót. Aztán itt van Malcoln Young komoly betegsége, ami azért mindenképpen fontos tényező, hiszen a skót származású gitáros volt a zenekar vezetője, motorja. Ennyi rossz előjel mellett őszre ígérték, és jött is az új lemez Rock Or Bust címmel.

Több héten át rágtam, semmiképpen nem akartam elhamarkodott véleményt formálni egy ilyen óriás munkájáról. Tőlem senki ne várja, hogy még mindig Bon Scott énekhangját fogom visszasírni, nekem Brain Johnsonnal legalább annyira élvezhető az ausztrálok muzsikája, mint volt a harminc éve halott Scottal. Pont. Aztán figyelembe kellett még venni, az előző Black Ice kimagasló sikerét, közel tíz millió eladott lemez és minden idők harmadik legsikeresebb világkörüli turnéja állt a csapat mögött. Na szép, gondoltam jönnek még aratnak egyet, aztán szevasz. Szerencsére nem ez történt, egy kiváló, ízig-vérig AC/DC lemez lett a Rock Or Bust.

joe bonamassa - different shades of blue

Joe Bonamassa egy amerikai rock-blues énekes-gitáros. Akit valami oknál fogva az idén megjelent stúdiólemezéig még csak hallomásból sem ismertem. Emiatt be is írtam magamnak egy írásbeli figyelmeztetést, de az legyen a mentségem, hogy a fickó igazából Észak-Amerikában népszerű. Viszont ott már annyira, hogy szépen lassan áthallatszik a vén kontinensre az a zaj, ami körülveszi. És kérem szépen nem alaptalan az, ahogy az amerikaiak a tenyerükön hordozzák. Egy zseni. Gary Moore halálával én úgy gondoltam, ez a fajta blues szépen elmúlik. Szerencsére nagyot tévedtem.

Joe fiatal kora ellenére (37 éves) már régen a nyomában jár mindannak, amit klasszikus angol blues zenének nevezünk. A képzavar jogos, hiszen tősgyökeres amerikai révén hogy a francba sajátította így el ezt a műfajt? Hangszergyártó apukája sokat tehet erről, hiszen apró gyermekként szippantotta magába a legjobbak tiszteletét, tanult a legnagyobb mesterektől. Az pedig, hogy a ködös Albion hangulat ragadta magával, az már csak külön öröm a magamfajta beszűkült kelet-európai zenerajongónak. Óriási köszönet érte!