katatonia - city burials

A svéd Katatonia számomra egyike azon bandáknak, melyekhez rendkívül vegyes érzéseim társulnak: a '90-es évek második és a 2000-es évek első felében készült korongjaikat viszonylag sokat hallgattam, de a "Night Is The New Day" óta lelkesedésem már erősen csökkenni kezdett, valahogy unalmasnak kezdtem érezni a stúdióanyagaikat. Megfáradást érzékeltem már a dalaikban: azok a fantasztikusan fülbemászó, azonnal tapadó dallamok és refrének is hiányoztak, melyek a például a "Discouraged Ones" című lemezüket olyan magasra emelte.

Jonas Renkse énekes és Anders Nyström gitáros bandája tulajdonképpen a minőség szinonimája is lehetne: sosem adtak ki kifejezetten gyenge produkciót a kezükből, a depressziós, sötét, melankolikus, rendkívül jellegzetes zenei világuk is állandónak mondható. A hangszerelés, a megközelítés, a hangsúlyok változnak, de az összhatás általában ugyanaz volt.
 
2016-os anyaguk progresszívabb és kissé post-metalosabb ízeket tartalmazott és kifejezetten erősre sikeredett: úgy éreztem, hogy a svédek újra rátaláltak a helyes útra és ki is jelölték az elkövetkező évek irányát. Aztán a turné lecsengését követően teljesen váratlanul, 2018-ban a Katatonia bejelentette, hogy meghatározatlan időre szüneteltetik a produkciót: kiégésre és inspirációhiányra hivatkoztak. Ennek ellenére 2019-ben megérkeztek az első életjelek, a 2009-es lemezük tízéves évfordulós turnéja újraélesztette őket és a Peaceville Records gondozásában aztán április 24-én meg is jelent tizenegyedik stúdióanyaguk "City Burials" címmel.

Az elsőként kihozott Lacquer alaposan feladta a leckét mindenkinek: egy szintetizátoros, programozott dobokkal pulzáló, kifejezetten kortárs popdalt kaptunk, melyet sok rajongó akár arculcsapásként is felfoghatott. Nos, aki - hozzám hasonlóan - attól félt, hogy a Katatonia is meghúzta azt, amit mostanában egyre több metalbanda megtesz, azaz érezve annak népszerűségbeli visszaszorulását, kilép a saját stílusából és a popzene felé veszi az irányt, az szerencsére megnyugodhat! A svédek rockzenét játszanak, az alapatmoszféra is megmaradt, de ismét változások érzékelhetők.

A lemezen tulajdonképpen csak három tisztán „poposabb dal” található, a már fentebb említett Lacquer és a Vanishers, illetve a rövid, szinte átkötésként értékelhető, alig kétperces Lachesis. A különböző bónusztételektől függően bő ötvenperces, tizenkét tételes anyagról ezeket lehagyva talán egy kompaktabb, feszesebb produkciót kaphattunk volna, de kétségtelen tény, hogy ezek a finomabb, lebegősebb, nyugodtabb darabok oldják a nyomasztó hangulatot.


A szintetizátoros-dobprogramos megoldások azonban szinte mindegyik számban megtalálhatóak, amik viszont fájóan hiányoznak, azok a gitárszólók! A gitárnak szinte végig színező, súlyosbító szerepe van csak, de nem viszi a hátán a dalokat, nem az adja azok alapvető lüktetését. Ez a feladat szinte kizárólagosan Jonas Renkse hangjára hárul, de úgy érzem, hogy az igazán emlékezetes dallamok hiányában ez nem sikerül mindig tökéletesen…

Habár talán túlságosan klisésen hangozhat, de a "City Burials" tipikusan az az album, mely rendkívül lassan, szinte megerőszakolva adja csak meg magát. Legalább öt-hat meghallgatásra volt szükségem, hogy szépen lassan megszokjam az atmoszférát, bekússzanak a fülembe a refrének: nem állítom, hogy mostanra megbarátkoztunk egymással, de az az áthatolhatatlan massza, mely elsőre fogadott, szépen lassan kinyílt és már otthonosabban mozgok a szerzemények között.

A Behind The Blood egyértelműen a kedvencem, pontosan azért, mert ez végre egy karcosabb, tempósabb, metalosabb tétel: ilyen még talán a három záró tétel (Neon Epitaph, Untrodden, Fighters), illetve a City Glaciers is. Ezek azok a nóták, melyeket a lemez csúcspontjának érzek és igen, úgy gondolom, hogy a Katatonia mindig akkor válik kissé köldöknézőssé és magába fordulóvá, így talán túlzottan egysíkúvá és érdektelenné is, amikor eltávolodik a hagyományos metalhangszereléstől.

Részemről ez nem zenei szűklátókörűség, hanem egyszerűen a svédek sötét, depressziós, melankolikus miliőéhez tökéletes oldás vagy mankó a gitárok nyújtotta súlyosság. A "City Burials" tehát semmilyen értelemben nem jelent éles eltérést az eddigi diszkográfiától, abba szépen belesimul, de valahol itt van a gyengesége is: nem igazán maradnak meg bennünk külön dalok és melódiák, csak egy hangulati-érzelmi emlék. Előző lemezüket erősebbnek, kompaktabbnak éreztem: ám lehet, hogy a zenekarnak karrierje e fázisában pontosan erre volt szüksége, hogy újragondolja a jövőjét. Vélhetően időre van még szüksége a felvételnek, maradjunk ennyiben.

Értékelés: 5/3,5


Info:

tracklist:
01. Heart Set to Divide
02. Behind the Blood
03. Lacquer
04. Rein
05. The Winter of Our Passing
06. Vanishers
07. City Glaciers
08. Flicker
09. Lachesis
10. Neo Epitaph
11. Untrodden

Műfaj: progresszív metal
Megjelenés: 2020. április 24.
Kiadó: Peaceville Records

1 megjegyzés:

  1. How to play in the casino: Guide to playing slots online
    How to 익산 출장마사지 Play Slots Online · How to Read Customer 울산광역 출장샵 Reviews · 창원 출장샵 How 군산 출장안마 to Play Slot Machines for Cash Prizes · Online 경산 출장샵 Casinos and Gambling · Online

    VálaszTörlés