ghost toast - shape without form

A debreceni Ghost Toast előző nagylemezét szerzőtársam, Nagy Géza jegyezte, de számomra is radaron volt/van a csapat. Kiemelkedő megoldások, és magával ragadó zenei ötletözön jellemezte az Out of this World címmel ellátott, korábbi korongot. Az új, Shape Without Form pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol elődje letette, mégis bővített, továbbgondolt formában kapjuk meg a instrumentál/prog/rock vitézek friss anyagát.

Érdekes összecsengés, hogy a nagy karantén időszakban került a kezembe, minden idők egyik legkomolyabb háborús filmopusának rendezői változata, az Apokalipszis most. A Kurtz ezredest alakító Brando szavalása megjelenik a prog-rockerek lemezén is. Kicsi a világ? Vagy hasonló az érdeklődési kör? Fene tudja, de annyi biztos, nagyon jól áll az új felvételnek a még több narráció, és a már említett hangszeres paletta bővítés.

A lemez dalaiban számolatlan esetben tűnnek fel filmes utalások, sőt maga az egész atmoszféra nagyon hasonlít egy sci-fi filmzenéjéhez. Persze ez azért egy elég erőltetett hasonlat, mégis végig ez motoszkált a fejemben, amikor ezredszer végigért a korong. Egyből az első, Frankestein’s című dal zongorás intrójánál megjelenik lelki szemeim előtt a stáblista. Igazán nyomatékos kezdés, egy már-már tökéletes album előjátéka. Azt leszögezhetjük, hogy egy jól átgondolt nyitódallal támogatták meg a nagylemezt.

Az Eclipse szépen építkezik a nyitány sikerén, a lemez egyik gyorsabb tétele, ahol a dob és a gitár is csodálatosan szólal meg, beöltöztetve az egész szerzeményt. A kiállás basszusfutamaitól a hideg futkos a hátamon, nagyon szépen komponált, igazán ötletes, pompás hangulatot ad az egész dalnak. A végén megjelenő galoppos dob külön kedvenc. Az egész számomra kicsit „korai örömös”, amitől talán nagyobb dicséretet nehéz lenne ide írni.

Az Y13 újra visszanyúlik a filmzenei elemekhez, itt jelenik meg erőteljesebben a narrátor hang, ami nagyon hatásos. Növeli a dal nívóját, egészen más formát ad a témáknak. A felbukkanó cselló nekem picit sok, elvesz a háttérben megbújó dögből. A Hunt of Life nyugisabban kezdődik, az izlandi Jón Thoroddsen művének „átdolgozása”. Egészen elektromos hangulatot áraszt. Itt írtam fel először a Colorstart, mint zenei hasonlóság. Ebben a tételben találtam a legtöbb világzenét, és ez nem kizárólag a felcsendülő acapella miatt mondom. Tetszik a végén megjelenő aránylag tisztán megszólaló gitár, és a holló effekt.


A Follow lett a lemez egyik legizgalmasabb része számomra. Szépen, nyugodtan, elszállósan nyit, majd a legmetálosabb dallá formálódik. Igazán izgalmas zenei megoldások, és megvalósítás ez. A dob összetettsége tovább növeli a tétet, kifejezetten odaver, nagyon élvezetes. Ha kritikusabb hangnemet akarnék megütni, annyit azért megjegyeznék, hogy kicsit egyszerűen, unalmasan ér véget. Persze ez a kiemelkedő GT szinthez képest értem.

A Before Anything Happens egy zongorával dúsított, kellemes darab. A ritmusszekció jutalomjátéka. Viszont a harmadik perc után megérkező gitár témák besűrítik rendesen, ezek a témaváltások, a sztereo hatásra kihegyezett, átgondolt megoldásokkal előzi be, modernizálja a „nagy elődök” egyértelműen kihallható hatásait. Igazán rendben van.

Az utolsó W.A.N.T. áriával nyit, majd Brando szavalja a versét, elég hatásos nyitány. A dal a lemez legsűrűbb tétele, minden feltűnik a szerzeményben, amitől Ghost Toast a zene. Ebben a témahalmozásban igazán nagyon a srácok, ahogy hallgatod a dalt, ahogy a nagy ívében kiteljesedik, már-már fullasztóvá válik, de az utolsó pillanatban jön egy lélegzetvételnyi szünet, pont akkora szusszanás, hogy tovább folytatódjon a zenei áradás, és vigyen magával a legtávolabbi bugyrok felé.

Tényleg nagyon jól sikerült az egész lemez, átgondolt, agyas dalok, pontosan akkora mennyiségben, ami még nem üli meg a hallgató gyomrát, de az üzenet átjön. Kiemelkedő zenészek, nagyon ötletes, zeneileg is átgondolt, bátor munka. Csak így tovább!

Értékelés: 5/5


Info:

tracklist:
01. Frankenstein’s
02. Eclipse
03. Y13
04. Hunt of Life
05. Follow
06. Before Anything Happens
07. W.A.N.T.

Műfaj: progresszív rock
Megjelenés: 2020. március 3.
Kiadó: Inverse Records


1 megjegyzés: