barbears - enter the bear

A srácok megkeresésére és Király András komám unszolására (fordított volt az időrendi sorrend) végre vettem a „fáradságot” és meghallgattam a Barbears bemutatkozó nagylemezét. És mit találtam a Vári által fémjelzett, Black Hole Soundban rögzített, kiváló hangzású anyagon? Egy szédületesen masszív, földbe döngölő, perfekt muzsikát. Kapcsolhattam volna kicsit hamarabb is, de ami késik nem múlik.

További motiváció volt még, mikor megtudtam szinte földim a társaság. Szeged napfényes városából érkeztek a medvék, és csapnak úgy pofán végletekig tökéletes zenéjükkel, hogy még mindig szédülök. Pedig harmadik napja nyúzom már a hanganyagot. Ha röviden kellene jellemeznem az egész mutatványt, csak annyit írnék, hogy a lehető leghelyesebb útra léptek a srácok, csak így tovább! De nézzük azért ettől részletesebben az Enter The Bear címre keresztelt lemezt.

perihelion - zeng

A minap a kezembe akadt a Perihelion „debütáló”, Zeng című anyaga. Alapvetően furcsának találtam, hogy egy black/death metal alapokon nyugvó, több tagcserét kihordott, nevet változtató banda, hogy kerülhet egy nem túl nagy, de mégis végtelenül profi francia kiadó kegyeibe?! Tudván, hogy Vasvári Gyula társulata echte debreceni, mindenképpen meglepőnek találtam a párosítást. Aztán meghallgattam a külsőre is vérprofi lemezt, és leesett az álam.

Nagyon kevés maradt itt már a fent említett, sötét metalból. Bár a tavalyi Nap fele néz című EP bőven tartogatott meglepetéseket, ekkora sokkhatást nem vártam. Igazán művészi, kiemelkedő szövegvilággal operáló, elszállós, világűrbe meredő, komoly utazás ez. Valahol Grandpierre Attila VHK-ja és a kamaszkorom mezőtúri laktanyafesztiváljai ugrottak be egyből. Szédületes volt a hatás elsőre, majd többet hallgatva a felvételt ez az érzés szépen vad nosztalgiává erősödött.

ozone mama - sonic glory

Igyekeztem úgy megírni ezt a kritikát, hogy a lehető legkevesebbet olvasok mások által megfogalmazott véleményeket. Sok esetben szükségem van arra, hogy a nagy egész elmozdítson valamerre, de ebben az esetben azt szerettem volna, ha tisztán a saját megérzéseimre hagyatkozom. Hiszen az Ozone Mama egy olyan lüktető, lehengerlő zenekar, amely képes önállóan robbantani, letépni vagy egyszerűen csak a saját légkörét megteremteni.

Hála az égnek, hogy kis országunkban még felnőnek ilyen bandák. A nagy öregek lassan elfáradnak, és igazán nem is voltak túl erősek, viszont az ifjúság táplál bennem némi reményt. Mégiscsak születhet olyan, amit európai mércével mérve is lehet értékelni. Na, pont ilyen lett az Ozone Mama friss, Sonic Glory című lemeze. Lüktet, tarol, elvarázsol. Imádom az ilyet.