2015. május 28., csütörtök

philm - fire from the evening sun

Dave Lombardot nyilván nem kell bemutatnom senkinek. A Slayer ex-dobosa Philm néven már pár éve próbálkozik, de amióta a trash óriással szakítottak, kiemelt szerepet kap az eddigi mellékvágány. Sok zenész járja a Dave által választott utat, és saját stílusán túl próbálgat egyéb, változatosabb zenei projekteket. Gondolom a begyepesedés elkerülése miatt. Viszont esetünkben a szakítás után egyértelműen első számú, önmegvalósítássá vált a Philm. Aminek egyrészt én nagyon örülök, másrészt némi sértődöttséget is érzek a Fire from the Evening Sun címre keresztelt második korongon.

De maradjunk a kézzel fogható dolgoknál, és ne kezdjünk innen, Közép-Európából belegondolni többlet információkat az általunk ismerhetetlen szituációkban. Ahogy ez a lemez kezdődik, rögvest leválasztja a divatarcokat, ha az első szám lüktetése hidegen hagy, vagy visszataszít, nehezen hiszem, hogy örömet lelsz a maradék háromnegyed órában. Nyilván lesznek kivételek, de ahogy a Train robban, úgy kevés dolog kezdődik.

2015. május 21., csütörtök

faith no more - sol invictus

Eljött az ideje, hogy több nap folyamatos hallgatás után megformáljam véleményemet az új Faith No More lemezről. Nem lesz egyszerű menet, hiszen sikerült az öregedő srácoknak egy tökéletesen megosztó anyaggal előbújni közel húsz év hallgatás után. Persze nem ismeri a FNM-t, aki ezen egy picit is meglepődik, hiszem a csapatra mindig a határok átlépése, a műfajok összemosása és a polgárok kifejezett pukkasztása volt a legjellemzőbb. Erről az útról nyugdíj előtt sem voltak hajlandóak letérni.

És milyen jól is teszik. Számomra pont olyan lett ez a lemez, amilyennek nagyjából elképzeltem. Bár 18 év kihagyás után az ember igen nehezen tud bármit is elképzelni, de valahogy erre számítottam. Egy kis alibire, egy kis biztonsági játékra, pont annyira tökéletesen felismerhető hangvételre és talán pont ennyire nyugodt kicsengésre, mint amit ettől a Sol Invictus-tól megkaptam.

2015. május 20., szerda

burning full throttle - traveler

Régen hallottam ilyen profin előadott, ízig-vérig stoner muzsikát, mint amit a kőbányai Burning Full Throttle nyomat. Kérem szépen, 2015 tavaszára bátran kijelenthetjük, feléledt a magyar rock-metal közösség. Számolatlan, jobbnál-jobb formáció bukkan elő, kap egyre nagyobb teret és ez igencsak jól van így. Ékes példája ennek a második lemezével napokban jelentkező BFT. Recsegős, ropogós, poros és a végletekig őszinte lett a Traveler címre keresztelt korong. Köszönet érte.

De nézzük is, mire számíthat a kedves hallgató. Kicsivel több, mint fél óra repülés. Száguldás az országúton, egy véletlenszerű, kiszámíthatatlan cél felé. Lesz minden, aminek ilyen esetben lenni kell, varázslatos gitárfutamok, szög egyszerű dobtémák, hegyes basszus és egy nehezen körülírható ének. Ami annyira ráillik erre a vadorzó módjára vibráló muzsikára, hogy nehéz lenne jobbat elképzelni. Teli találat, azt kell, hogy mondjam.

2015. május 19., kedd

acid king - middle of nowhere center of everywhere

Az Acid King egy amerikai stoner/doom banda, akik már több mint húsz éve nyomulnak. 1993-ban jelentek meg San Franciscoban, azóta is töretlenül dúrodva ebben a mára egyre népszerűbb műfajban. Persze húsz évvel ezelőtt még sokan nevettek rajtuk, hogy az Iommi féle riffekre épülő, kiváló női énekkel megáldott társaság mégis mit szeretne. A napokban megjelent nyolcadik stúdiólemezükön, pont úgy, ahogy az előzőkön is megválaszolják ezt a kérdést. Egyedi hangzásban, lehetetlen lassúsággal ledarálni a fejed, vagy éppen elrepíteni távoli világokba. Röviden ennyi, amit kínál a „méregkirály”.

Olyan nagy elődök nyomdokaiba léptek húsz évvel ezelőtt, mint a Sabbath, vagy épp a műfaj underground óriása, a Saint Vitus. Ha bírtad ezeket a zenéket valaha is egy picit, itt a lehetőség egy újszerű hangvétel megismerésére. Persze túl sok megújulás, újdonság nem lesz ezen a lemezen sem, hiszen hűek elődeikhez, viszont egyedi ízük mindenképpen van, ami miatt érdemesek a megismerésre.

2015. május 18., hétfő

arcturus - arcturian

Nem vagyok nagy avantgarde-metal rajongó, sőt sok esetben a víz ver, amikor meghallom a műfaj kiemelkedő bandáit. Ettől függetlenül az igazán profi, nagy múltú bandák anyagait rendre meghallgatom, hogy el tudjam dönteni, ez még mindig nem érdekel egy cseppet sem. Aztán valami megmagyarázhatatlan oknál fogva kezembe akadt az Arcturus új felvétele. Mondom miért is ne, száz éve inaktív, de a műfaj legnagyobbjai között nyílván tartott banda lemeze megér egy próbát.

Leszögezem már az elején, senkit nem szeretnék megbántani, számomra távoli ez a stílus, a színpadi megjelenéstől a kiemelten használt elektronikai eszközökig minden olyan, mintha valami ócska vándorcirkusz középszar produkcióját látnám. Ettől függetlenül, amit az Arcturus mutatott merőben eltér ettől és mindenképpen kiemelkedően profi dolog. Köszönöm az élményt, még akkor is, ha nem lesz sem a kedvenc zenekarom, sem a kedvenc műfajom továbbra sem ez a történet.

2015. május 8., péntek

angelus apatrida - hidden evolution

Angelus Apatrida, mond neked valamit ez a név? Nem. Pedig egy meglehetősen vagány, tizenöt éves, spanyol trash bandáról van szó. Több helyen aposztrofálták őket úgy, hogyha nem ismered az AA-t, akkor túl sokat nem tudsz az újhullásom trashről. Én nem fogalmaznék ennyire szélsőségesen, viszont az tény, hogy az utolsó lemezük, a Hidden Evolution kifejezetten jól sikerült. Persze a műfaj keretei adottak, szóval semmi „spanyol viasz”, de legalább íze van.

Legfőbb hatásoknak a srácok a Megadethet és a Testamentet jelölik szívesen, hallatszik is bőven a muzsikán. Persze nem lehet minden trasher Metallica rajongó, sőt! Kiváló dalszerzők a srácok, magas hangszeres tudásuk elvitathatatlan és ez a két dolog bőven kiemeli őket a tomboló retro hullám silányabbnál silányabb trash bandái közül.  Tekernek, darálnak, ötletesek a számok, mit kívánhat még az ember 2015-ben egy metal lemeztől?