rival sons - feral roots

A 2009-ben debütáló Rival Sons mára a „legígéretesebb” hard rock zenekarrá nőtte ki magát. Nyilván sokat dob a latba Dave Cobb manager munkája, de ahogy a blogon is többször foglalkozunk már a kaliforniai srácokkal, nem tehetségtelen kamaszokról van szó. Élőben a Black Sabbath budapesti búcsúztatóján láthattam őket, ahol komoly hatást gyakoroltak rám is.

Most itt a friss lemezük, a Feral Roots, ami tökéletesen illik a sorba, jól kimutatható a fejlődés, de ami egy hatodik nagylemezével jelentkező bandától elvárható, a saját tónusuk szintén tökéletesen kivehető. Na talán pont ettől jobb a Rival Sons a többi, hasonszőrű klasszikus rock bandánál. Persze, az idő majd mindenkinek megadja a válaszokat, most inkább fordítsuk tekintetünk az új korongon található dalok irányába!

greta van fleet - anthem of the peaceful army

Találtam a napokban egy fiatal michigani zenekart, akinek meglehetősen őrült neve mögött nagy megdöbbenésemre egy friss Led Zeppelin klón bújt meg. Első feleszmélésem után kezdtem el keresni, hogy pontosan mi is ez, mert ilyen hasonlóságot két énekhang (Josh Kiszka vs. Robert Plant) között talán még soha nem tapasztaltam. Komolyan családi kötődést gyanítottam a háttérben!

Miután a lehullott államat sikeresen összekaparásztam, mélyebben belemerültem a Greta Van Fleet első nagylemezének, a Anthem Of The Peaceful Army hallgatásába és rengeteg dolog jutott eszembe. Van-e annak értelme, hogy egy fiatal, feltörekvő csapata ilyen egyértelműen nyúljon a hetvenes évek egyik legnagyobb legendájának munkásságához. Értsd jól, van-e annak értelme, hogy ilyen tagadhatatlanul majmolnak, újragondolnak, fene tudja mit csinálnak, de pont olyan mintha egy új Zeppelin korongot hallgatna az ember.

rival sons - great western valkyrie

Nagyon kellemes meglepetésre bukkantam a minap. A Rival Sons elnevezésű amerikai banda 2014-ben úgy játssza az elszállós rockzenét, mint ahogy tette a Led Zeppelin a hetvenes években. Mondom király, pont ez kell nekem. Hiszen a Sabbath mellett a „léghajó” az, ami leginkább közel áll a szívemhez az antik cuccok közül. Elmélyültem hát a srácok munkásságában, négy lemez, lassan tíz éves fennállás, több európai buli, szép sikerek. Jó lesz.

Az előző három lemez két dologban erős, az első kettő hozza az ősrockot. Nincs mellé duma, teljes mellszélességgel bevállalják azt, amit ők szeretnek. Totális Zeppelin az egész. A harmadik lemez már valamivel kísérletezgetőbb, talán iránykeresés, vagy valami olyasmi, amikor rájöttek, kár lenne telibe másolni a múltat. A negyedik korong, amiről ez a bejegyzés szól, az pedig már egy kiforrottabb, összetettebb anyag. Jól mérhető a srácok fejlődés, a zenei érés, és talán az irány is, ahova egy ilyen banda tarthat ma.