radio moscow - new beginnings

A minap bukkantam rá egy amerikai zenei lapban a Radio Moscow-ra. Több mint tíz éves zenekar, számos tagcserén túl ötödik sorlemezével jelentkezett. Gyorsan felhajtottam és igencsak meglepődtem Parker Griggs és csapata munkásságán. Apró amerikai kisváros gyermeke a frontember-énekes, ami igazán jól hallatszik a muzsikán, de az, hogy ennyire bátran nyomassa valaki a korai 70’s évek pszichedelikus rockzenéjét, igencsak meglepett.

Itt semmi megjátszás, mellé duma nincsen. Trapézgatya, kócos fizimiska, kockás ing, és a megváltozott elmeállapot önkifejezése, töménytelen bluse gitárral, csillogós szólókkal fűszerezve. Annyira szép, hogy nem tudok betelni vele, pedig többszöri hallgatás után azért unalmassá is válhatna a sztori. Itt viszont ez a mellékhatás elmarad.

marilyn manson - the pale emperor

Megközelítőleg három hete azon gondolkodom, hogyan lehet ezt a kritikát megírni. Hogy fog kinézni ezen a blogon: az utolsó Marilyn Manson lemez jó. Akkor végül is ideírtam, nem mutat "csúnyán". Megkapom nyilván, hogy miféle dolog ez, de most kénytelen leszek bevállalni. Közel húsz éves az Antichrist Superstart, ami sosem volt a kedvencem, viszont mindenki felkapta rá a fejét. Elmondhatunk erről a több mint negyed évszázadról hideget-meleget, valahogy most mégis a figyelmetekbe ajánlom 2015 első megjelenései között érkező The Pale Emperor-t.

Túl sok jót a 2000-s évek végétől nem hallani sem a zenekarról, sem a koncertjeikről. Olvasom én a véleményeket, kerültem rendre a koncerteket. De ez, amit az új anyagon találtam igencsak meglepett. Letisztult, szimplán depresszív, ötletesen egyszerű, már-már desszert. Semmi fölösleges pózolás, nyafogás nincsen a lemezen, szimplán egy "jó nagy köröket" lefutott banda, kellemes meglepetése.

anti-mortem - new southern

Egy oklahomai elsőlemezes banda, akit a Nuclear Blast felkarol. Mindenképpen meglepő húzás, de ahogy elkezdtem hallgatni az Anti-Mortem, New Southern című korongját, rájöttem egy újabb rádió rock csapatról lévén szó, nem is akkora merészség ez a kiadóóriástól. Igazán dögösen, zsírosan dübörög a modern, kialakulóban lévő (igazából Amerikában már régen működő, Európát mostanság ostromló) irányzat. Elsőre meglehetősen erős az anyag, nehéz lenne nem megdicsérni, még akkor is, ha nekem kell még némi idő ezt a ’Nickelback’, ’Black Stone Cherry’ vonalon megjelent, amerikai marhapásztor rockhoz.

Van itt minden, masszív riffek, ízes szólok, csodálatos hangzás, végig egyformán jó minőségű nóták és egy vagány énekhang. Külön nem is merülnék el a részletekben, de a két gitáros megérdemli, hogy nevén nevezzük őket. Nevada Romo illetve Zain Smith két ígéretes fickó, az biztos. Viszont ez a patinás, tömény hangzás picit elrémiszt, valahogy én a porosabb cuccokat jobban szeretem. De ez már csak privát vélemény. A munka kiváló.

black stone cherry - magic mountain

Kifejezetten nagy ívet futnak manapság Európa szerte az amerikai piacra generált, rádió-rock bandák. A minap futottam bele, a Black Stone Cherry elnevezésű cowboy brigádba. (Kösz Tomi!) Majd szépen lassan elkezdtem hallgatni a lemezt, tetszett. Aztán elkezdtem kicsit után olvasgatni a dolgoknak, találtam még egy piros pontot érő nevet. Joe Barresi személye tovább növelte a country-rock banda fényét. (Aki nem tudná ez a fickó keverte a Tool, Chevelle, Queens of the Stone Age jobban sikerült lemezeit) 

De ahogy tovább mélyedtem a történetben, találtam több hasonszőrű csapatot is. (Nickelback, Anti-Mortem, az előbbit rühellem, a másodikról hamarosan lesz szó itt a blogon) Ami arra enged következtetni, hogy a tengerentúlon most igencsak népszerű lett ez a déli akcentussal nyomatott, marhapásztor rock’n’roll. Ezzel semmi gond nincs, viszont több hallgatás után igencsak zavaró pár apróság számomra. Nézzük!