2015. január 27., kedd

marilyn manson - the pale emperor

Megközelítőleg három hete azon gondolkodom, hogyan lehet ezt a kritikát megírni. Hogy fog kinézni ezen a blogon: az utolsó Marilyn Manson lemez jó. Akkor végül is ideírtam, nem mutat "csúnyán". Megkapom nyilván, hogy miféle dolog ez, de most kénytelen leszek bevállalni. Közel húsz éves az Antichrist Superstart, ami sosem volt a kedvencem, viszont mindenki felkapta rá a fejét. Elmondhatunk erről a több mint negyed évszázadról hideget-meleget, valahogy most mégis a figyelmetekbe ajánlom 2015 első megjelenései között érkező The Pale Emperor-t.

Túl sok jót a 2000-s évek végétől nem hallani sem a zenekarról, sem a koncertjeikről. Olvasom én a véleményeket, kerültem rendre a koncerteket. De ez, amit az új anyagon találtam igencsak meglepett. Letisztult, szimplán depresszív, ötletesen egyszerű, már-már desszert. Semmi fölösleges pózolás, nyafogás nincsen a lemezen, szimplán egy "jó nagy köröket" lefutott banda, kellemes meglepetése.

Olyan érzésem van a lemez hallgatása közben, mintha a dobok előtérbe kerültek volna. Minden fölött van egy picivel, kellemes súlyt adva az egész felvételnek. A gitárok és az ének alázatosan bujkál a háttérben. Minden dal a kevesebb több elvén alapszik, nem erőltetett, pont akkor ér véget és olyan kiállással, ahogyan kell. Bár az összes Manson lemezt nem hallottam, de ahogy ezt az utolsó felvételt megszerkesztették, meglep. Lehet, hogy új csapat dolgozik a srácok körül, vagy szimplán csak öregszenek?

A lemez végkifejlete szintén eltér a szokott dolgoktól, az Odds Of Even egy meglehetősen őszinte vallomás az elmúlt évek kellemetlen élményeiről. Nyilván nem megbocsájtást várva, de legalább kőkeményen kimondva szabadul terheitől a szerző. Majd valami szétszakító katarzist várnál, de három akusztikus gitárra írt nótát kapsz. Hármat. Gondoltam magamban, ez nem lehet igaz, mégis mi a szent szar? Sokadik hallgatás után már a lemez kedvenc részévé vált, de mégiscsak mellbevert elsőre. Mindenképpen meghallgatnám a régebbi számokat is hasonló elképzelésben. Lehet, hogy ez következik? Egy Manson akusztikus lemez? Meglátjuk.

Összességében egy pozitív csalódás volt az egész cucc. Nem gondoltam, hogy 2015 számomra első albuma egy Manson lemez lesz, és hogy tetszeni is fog. Ettől még ez az egész felvétel nem több egy megbízható "radio-rock" anyagnál. Nincs itt átütő, rock történelmi pillanat. Magukhoz mérten szép munkát végeztek a srácok, és ha lehet kérni ezen a mezsgyén tessék tovább botorkálni. Kíváncsian várom, hogyan reagál majd az egészre a fogyatkozó MM rajongótábor. Páran biztosan néznek majd, hogy ezekkel mi történt?! Már ezért megérte!

Értékelés: 5/4
Infók:

Tracklist:
1. Killing Strangers
2. Deep Six
3. Third Day Of A Seven Day Binge
4. The Mephistopheles Of Los Angeles
5. Warship My Wreck
6. Slave Only Dreams To Be King
7. The Davil Beneath My Feet
8. Birds Of Hell Awaiting
9. Cupid Carries A Gun
10. Odds Of Even
11. Day 3
12. Fated, Faithful, Fatal
13. Fall of The House Of Death

Műfaj: radio rock
Megjelenés: 2015. január
Kiadó: Sony

4 megjegyzés:

  1. ...Miért kerül ide fel egy Manson ???
    Nem vagyunk már gyerekek!
    Csináljunk egy Privatpop oldalt ezeknek!
    Mit szólsz?
    Az Antichrist Superstart kellett volna akkor...
    Manson úr vagy akármi is egy vicc, egy bohóc.

    VálaszTörlés
  2. -És a top 3-ban???
    Na ne röhögtess!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a baj ezzel Tomi, hogy egy automata figyeli az adott írásra való kattintásokat, sajnos ezt nem lehet befolyásolni. Ezt a cikket olvassák/olvassák a legtöbben. :(

      Törlés