marche funebre - roots of grief

Ha igazán beteg doom metalra vágysz, ajánlom figyelmedbe a Marche Funebre elnevezésű belga csapatot. Ezek a srácok bizonyára nem normálisak, pontosabban valami értelemben zavarodottak. Igen sok doom lemezt átnyálaztam az elmúlt években, de ehhez foghatót ritkán hall az ember. Olyan mély, olyan fájdalmas, vontatott, amit nagyon kevesen képesek megvalósítani. Hirtelen az sem jut eszembe, hogy a 2013 őszén megjelent Roots Of Grief hogyan került el hozzám, ki ajánlotta, de ez talán már mindegy is. 

A névválasztás azonnal megérne pár gondolatot. Ugyanis ez a Chopin által jegyzett Gyászinduló belga megfelelője. Gyászinduló? Mondtam magamnak, ez érdekes lesz. Aztán megláttam a borítón, arccal egy gödörben homorító félmeztelen női testet, szinte már kötelezőnek éreztem meghallgatni. Hét dal, kicsit több mint egy óra, de ennyi fájdalom, sírás, kesergés régen volt már egy lemezen. 

A 2007 óta aktív belga csapat főleg koncert zenekar. Értem ezt úgy, hogy száz számra láthatod őket belga, német, francia, angol bulikon, viszont lemezt tavaly őszig kettőt készítettek. Ki tudja mi ennek az oka, illetve az is érdekes kérdés, hogy ebből a 14 számból mit játszanak a koncerteken, de talán ezen most ne rugózzunk. 

Nézzük a lemezt. Van négy „óriás” alkotás, ebben az esetben inkább az időtartamára gondolok, hiszen mind a négy „dal” tíz perc fölé ugrik. Meglehetősen érdekes, hogyan lehet tekergetni a témákat, fokozni, lassítani, szétvariálni, leegyszerűsíteni egy ekkora időintervallumban. Mindenesetre ehhez nagyon értenek a srácok. 

Az ének számomra távoli, a magasabb részek itt-ott rosszak. De a hörgések, és a mélyebb dallamok rendben vannak. Ha kimaradna a magasabb, kocsmapultos, düledezős vokál, még jobb, még mélyebb lehetett volna az amúgy sem kislányoknak való produkció. Gyenge idegzetűeknek semmiképpen nem ajánlatos meghallgatni sem. 

De azért mi menjük tovább. A gitárok teljesen megfelelnek az elvárásoknak, hol pörgetik a már kiásott sírunk felett megfáradt fülünket, hol olyan súlyos sziklaként nehezednek ránk a riffek, hogy szinte a sírgödör alján képzeljük magunkat. Valamivel összetettebb a megszokott doomos témáktól, sok esetben death határára ér, de ettől még pont olyan, amit elvárunk a lemez előrehaladtában. 

Basszusgitárt inkább a gyorsabb részek megtámogatására használt, kevésbé preferált hangszer lett a második lemezen. A dob megint csak teljesen rendben van. Talán a legösszetettebb témákat a dobos hozza, illetve teszi izgalmassá a szétnyújtott dallamfüzéreket. Jók nagyon a gyors részek, dob szempontból kifejezetten. 

Összességében ez egy doom-death felvétel lett. Furcsa gondolatok, merész zenei megoldások. Jól látszik, hogy a Benelux államokban szintén van igény a műfajra, és a megújulásra is. Ez örömteli. Talán néha a kevesebb több lett volna, de nem tisztem megítélni az alkotói szabadságot. Ahogy fentebb említettem már, randin ne ezzel kezdjük a zenei ízlésünk prezentálását. Akit viszont érdekel a műfaj, mindenképpen szánjon rá időt, mert több meglepetést tartogat az anyag. (gondolok itt például az utolsó számra)  

Értékelés: 5/3,5

Infók:

Tracklist: 1. These Fevered Days 2. As In Autumn 3. L'Avenue Des Cœurs Passés 4. Nothing To Declare 5. Roots Of Grief 6. Bleak 7. Crown Of Hope

Műfaj: doom metal
Hossz: 64:32
Megjelenés: 2013. október
Kiadó: Shiver Records

Itt meghallgathatod!