Kezdjük talán azzal, hogy Christian Linderson alias Chritus minimum a Saint Vitus-ban való szereplése miatt illik ismerni, legalábbis doom fanoknak. A fickónak nagyon izgalmas hangja van, ami véleményem szerint pont rásimul a kifejezetten doom zenére. Ez persze nagyon szubjektív dolog, de mindenképpen érdemes figyelni, ahogy énekel.
Aztán itt van még az ortodox doom gitár fenegyereke, Kimi Kärkik, aki komoly tisztelője a nagy elődöknek, mégis teletömi dalait jellegzetes elemekkel. Úgy válik a keze alatt egyedivé a múlt formavilága, hogy közben a saját stílusjegyeit is képes megjeleníteni. Ez mindenképpen nagy dolog, másrészt a doom szűk határain belül talán a legnehezebb. Harmadikként a dobos Gareth Millsted nevét is megemlítjük, ha már két zenésztársát ilyen részletesen bemutattuk.
A lemez a legrövidebb (41 perc) Lord Vicar felvétel lett, ki tudja miért. De ebből a megközelítésből, talán arra lehet következtetni, hogy valamivel lazábbra vették a figurát a fiúk. Ez a dalokon szintén érezhető, jó értelemben. Nem kell negyedórás doom orgiákat végighallgatnod pár érdekes rész miatt, hanem egy az egyben dalokat kapsz. Jókat, kiemelkedőeket, és pár unalmasat. A sorrend a mennyiség elvén alapul. Azaz van több jó szám, két kiváló (Breaking The Circle, A Woman Out Of Snow) és akad azért unalomba fulladó is.
A szövegeket külön varázslatosak. Minden dal egy kis történet, ami messze nem ér véget a dal lezárásával. Gondolkodjon csak a hallgató tovább, hogy mégis mi a „szent szart” akart mondani a szerző. Ez sajátossága a Bizarr Tiszteletesnek.
Persze fogod hallani a Black Sabbath-ot, vagy a Pentagram dolgait. De ilyenkor ne feledjük, hogy műfajteremtő bandákról beszélünk, így igen nehéz őket megkerülni. Másrészt más tisztelettel hozzányúlni az elődök dolgaihoz, vagy egészen egyszerűen lenyúlni. Azt hiszem, ezzel tisztában vagytok, kár ecsetelni.
Összegezve végig imádtam a nagyon aprólékosan kidolgozott hangszerelést. Felépített minden, mint a tervezőasztalon álló rajzokban. Jönnek, rád támadnak a dalok, és hiszed, ha nem jó pár fogós dallamot hagynak majd a füledben. Annak ellenére állítom ezt, hogy már-már steril doom anyag fogsz hallani, ha szánsz rá időt.
Értékelés: 5/4
Infók:
Tracklist:
01. Birth of Wine
02. The Green Man
03. A Shadow of Myself
04. Breaking the Circle
05. Accidents
06. A Woman Out of Snow
07. Leper, Leper
Műfaj: doom metal
Kiadó: The Church Within Records
Műfaj: doom metal
Megjelenés: 2016. május
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése