2016. november 1., kedd

oozing wound - whatever forever

Ritkán történik olyan az emberrel, hogy rábukkan egy zenekarra, és olyat hall tőlük, amitől megrökönyödik. Azt gondolnád, a zenei palettán lassan minden puskaport ellőttek, elfogyni látszanak a bátran kísérletezgető bandák, nincs nyoma újnak, merésznek. Aztán jön egy zenekar, történetesen az Oozing Wound és átértékeled mindezt.

Az amerikai srácok nem sokat tökölnek, letépik az arcod. Persze a maguk módján, sátáni énekkel, vagány dobbal. Bár a hangzás a 80’s éveket idézi, nyilván direkt, valahogy mégis az összkép az, ami magával ragad. Nehezen térek magamhoz, hosszú ideig azt sem tudtam volna eldönteni, hogy tetszik-e, amit hallok a csapat harmadik nagylemezén. Most pedig itt van, beelőzi az asztalomon roskadó kritikákat.

Whatever Forever című, harmadik rohamuk igen szélsőséges. Rendesen bevilágítottam őket a felvezetőben, de látom magam előtt, ahogy ezt követően meghalljátok az anyagot, és repkednek majd a "fikák" és "hányások" az egész dologról. Az biztos, senkit nem szeretnék meggyőzni arról, hogy ez jó. Vagy arról sem, hogy rohanjunk a bécsi koncertre. De ha megvan benned az a fajta, türelemmel töltött hozzáállás, ami bennem rejtőzködik, egy idő után egymásra találhattok a felvétettel.

Nyilván ezért a párhuzamért is kapok hideget – meleget, de ideírom. Ez az egész történet engem a legjobban a nyolcvanas évekbeli Bay Area-s robbanásra emlékeztet. A hangzás miatt egyrészt, másrészt pedig a thrash gyökereit komolyan szorongató zenei témák miatt. Persze nem csak erről van szó, ez egy muzikális olvasztótégely. Összefutnak olyan szálak, amik kellemesek a thrasherek számára. Legalábbis az én fülemnek nagyon tetszik.

Intenzív, már-már sokk szerű több helyen. Felkavaró az egész megszólalás. Feltűnik nyomokban pár pszichedelikus elem, erre a lemezborító vagy épp a Diver videója is tesz utalásokat. Elnézve a srácokat, könnyű megérteni mért van ez. Ettől még számomra nagyon fura, hogy egy thrash zenekar ilyen elemekkel operáljon, legalábbis ritka. Nem tudok emlékeiben felidézni hasonlót sem.

Továbbra is azt gondolom, megkapom majd a keresztvizet ezért a posztért, de nekem tetszik, vagy inkább örömmel tölt el, ha ilyen irányú dolgokat hallok. És itt nem feltétlen a thrash metalra utalok, inkább a merész húzásokra, ami körüllengi az egész felvételt. Kár, hogy ilyen recsegősre, csörömpölősre keverték.

Értékelés: 5/4

Itt meg tudod hallgatni az egészet:



Infók:

Tracklist:
01. Rambo 5 (Pre-Emptive Strike)
02. Diver
03. Deep Space
04. Mercury in Retrograde Virus
05. Weather Tamer
06. Everthing Sucks, And My Life is a Lie
07. Eruptor
08. Tachycardia
09. You Owe Me, Iommi
10. Sky Creep

Műfaj: thrash metal
Megjelenés: 2016. október 14.
Kiadó: Thrill Jockey

2 megjegyzés:

  1. Van egy kis Mastodomos íze... Ez nem tűnt fel senkinek?
    Ettől eltekintve borzalmasan idegesítő, főleg az a kurva dobos. Olyan mint egy gyenge horrorfilm, aminek a trailere alapján jóra számítasz és még nagyobbat csalódsz. Vannak rajta jó témák, de az hallatszik, hogy nincs a csapatban egy Ulrich féle agy.

    VálaszTörlés
  2. Ja, amúgy van nálad vagy 6 kritikám... Jó zenékkel.

    VálaszTörlés