A zenekar hatodik nagylemeze ez. Az utolsó előtti, amin a Dickinsonnal való visszatérésig nagy kedvencem Adrian Smith játszik. A No Prayer..-ben már Gers tépi a húrokat helyette. A Somewhere album az addigi legkeményebb és leggyorsabb Maiden album volt.
Ez volt az első (amióta Bruce Dickinson lett az énekesük), hogy Dickinson nem szerepel társszerzőként albumon, mert a főnök Steve Harris nem találta elég "keménynek" az énekes ötleteit. (A Sewenth Son-on már bőséggel szerepel ő is.)
A dalok nagy részét Harris és Smith szerezte (szokás szerint). A legnagyobb sikerű nóták egyébként főleg így, vagy csak Smith kezéből származnak nagyrészt. Ahogy elhagyta a Maident, azonnal érezhető nyomot hagyott a hiánya.
Az album az elejétől a végéig hibátlan az itt bevezetett szintetizátor használat mellett is. Dickinson hangja itt már teljesen beérett, de még nem karcos és szálhúzott, erőlködésmentes és tükörsima. Adrian Smith gitárszólói gyönyörűek (nyilván Dave Murray is kitett magáért, de az nem ugyanaz.), szinte belesimul, becsusszan a fülön át az agyadba és ölelgeti, simogatja azt.
Annyira kellemes és jóleső harmóniákat hoz, hogy ez csak megszülethet és nem gyártódhat. A dobolásról szólni sem érdemes külön, mert az a mindig hibátlan, idén már 64 éves! Nico McBrain munkája. Isten éltesse a mestert!
Az album nyitó dala, a Caught Somewhere In Time, karöltve a második Wasted Years-szel, szerintem az egyik legjobb Maiden nóták. Óriási szólók, énektémák és harmóniák tarkítják. Olyan löketet adnak az összes többi számnak, hogy ha a következő 2-3 szám rossz lenne, fel se tűnne igazán. Nyilván nem ez történik persze.
A Sea Of Madnessben olyan basszusdöngölést kapunk Harristől, ami felér egy sportmasszázzsal. Egyébként az album egyik kiemelkedő pontja még a dob és Smith játékművészetén kívül, hogy a basszusgitár végig gyönyörűen kihallható, erős és hát eléggé meg van írva.
A Heaven Can Wait is mindenki számára ismert, mint az előző három. Én a refrénje miatt talán nem sorolnám az album legütősebb számai közé, de így is a jobb Maiden dalok közé tartozik. Kicsit elnyújtottnak is érzem, ami azért a zenekar egyik saját vonása.
The Loneliness Of The Long Distance Runner. Még leírni is sok. Erről a számról Koródi Gábor régi cimborám és gitáros jut eszembe. Még Adamik Misike barátomnál vitázott azon (nem is tudom, talán Janurik Istvánnal), hogy melyik is a legjobb Iron Maiden szám. Gábor erre voksolt elég határozottan.
A kezdő harmóniája, ami kicsit felturbózva a szám végén is megjelenik valóban elég ütős. A refrén nekem Dickinson szokásos áriázása miatt kicsit sok. A szám amúgy szintén nem a legjobb a lemezen. (De persze ez is a jobb Maiden dalok közül való.)
A Deja Vu a lemez egyik legütősebb refrén-dallamával rendelkezik (ha már Dickinsonról nem csak a jót írtam eddig.) Talán méltatlanul nem vagy keveset játsszák élőben. Szerintem kiváló koncertdal lehetne rendszeresen.
Az Alexander The Great a lemez méltó zárótétele. A maga 8 percével (ami nem az egyetlen a lemezen) kellemes zenével zárja ezt a megjelenése után 30 évvel is gyöngyszemnek mondható metál albumot. A szólók gyönyörűségesek, az ének kiváló. A témaváltások és a hangulatelemek is magával rángatnak, megfűszerezve egy kis hűvös északi széllel....(intro)
Mindenkinek, aki szereti a még igazán valódi és ízes metál muzsikát és esetleg még nem hallgatta ezt a művet... és könnyen vagy netán nehezen barátkozott a jó öreg "Légvédelmi harsonával".... kötelező darab! Legjobb.
Polgár Tamás
5/5
A dalok nagy részét Harris és Smith szerezte (szokás szerint). A legnagyobb sikerű nóták egyébként főleg így, vagy csak Smith kezéből származnak nagyrészt. Ahogy elhagyta a Maident, azonnal érezhető nyomot hagyott a hiánya.
Az album az elejétől a végéig hibátlan az itt bevezetett szintetizátor használat mellett is. Dickinson hangja itt már teljesen beérett, de még nem karcos és szálhúzott, erőlködésmentes és tükörsima. Adrian Smith gitárszólói gyönyörűek (nyilván Dave Murray is kitett magáért, de az nem ugyanaz.), szinte belesimul, becsusszan a fülön át az agyadba és ölelgeti, simogatja azt.
Annyira kellemes és jóleső harmóniákat hoz, hogy ez csak megszülethet és nem gyártódhat. A dobolásról szólni sem érdemes külön, mert az a mindig hibátlan, idén már 64 éves! Nico McBrain munkája. Isten éltesse a mestert!
Az album nyitó dala, a Caught Somewhere In Time, karöltve a második Wasted Years-szel, szerintem az egyik legjobb Maiden nóták. Óriási szólók, énektémák és harmóniák tarkítják. Olyan löketet adnak az összes többi számnak, hogy ha a következő 2-3 szám rossz lenne, fel se tűnne igazán. Nyilván nem ez történik persze.
A Sea Of Madnessben olyan basszusdöngölést kapunk Harristől, ami felér egy sportmasszázzsal. Egyébként az album egyik kiemelkedő pontja még a dob és Smith játékművészetén kívül, hogy a basszusgitár végig gyönyörűen kihallható, erős és hát eléggé meg van írva.
A Heaven Can Wait is mindenki számára ismert, mint az előző három. Én a refrénje miatt talán nem sorolnám az album legütősebb számai közé, de így is a jobb Maiden dalok közé tartozik. Kicsit elnyújtottnak is érzem, ami azért a zenekar egyik saját vonása.
The Loneliness Of The Long Distance Runner. Még leírni is sok. Erről a számról Koródi Gábor régi cimborám és gitáros jut eszembe. Még Adamik Misike barátomnál vitázott azon (nem is tudom, talán Janurik Istvánnal), hogy melyik is a legjobb Iron Maiden szám. Gábor erre voksolt elég határozottan.
A kezdő harmóniája, ami kicsit felturbózva a szám végén is megjelenik valóban elég ütős. A refrén nekem Dickinson szokásos áriázása miatt kicsit sok. A szám amúgy szintén nem a legjobb a lemezen. (De persze ez is a jobb Maiden dalok közül való.)
A Deja Vu a lemez egyik legütősebb refrén-dallamával rendelkezik (ha már Dickinsonról nem csak a jót írtam eddig.) Talán méltatlanul nem vagy keveset játsszák élőben. Szerintem kiváló koncertdal lehetne rendszeresen.
Az Alexander The Great a lemez méltó zárótétele. A maga 8 percével (ami nem az egyetlen a lemezen) kellemes zenével zárja ezt a megjelenése után 30 évvel is gyöngyszemnek mondható metál albumot. A szólók gyönyörűségesek, az ének kiváló. A témaváltások és a hangulatelemek is magával rángatnak, megfűszerezve egy kis hűvös északi széllel....(intro)
Mindenkinek, aki szereti a még igazán valódi és ízes metál muzsikát és esetleg még nem hallgatta ezt a művet... és könnyen vagy netán nehezen barátkozott a jó öreg "Légvédelmi harsonával".... kötelező darab! Legjobb.
Polgár Tamás
5/5
Infók:
Tracklist:
Műfaj: heavy metal
01. Caught Somewhere in Time
02. Wasted Years
03. Sea of Madness
04. Heaven Can Wait
05. The Loneliness of the Long Distance Runner
06. Stranger in a Strange Land
07. Déjà Vu
08. Alexander the Great Megjelenés: 1986
Kiadó: EMI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése