2018. július 20., péntek

orange goblin - the wolf bites back

Méltatlanul keveset foglalkoztam eddig az angol Orange Goblin elnevezésű formációval. Magam sem tudom miért. De most jól kivesézem az újonnan érkezett The Wolf Bites Back címmel ellátott 2018-as lemezüket. Magáról a csapatról annyit érdemes tudni, hogy a Motörhead vonalon mozognak, bár jócskán alkalmaznak stoner elemeket, összességében mégis - talán Ben Ward hangja miatt – engem leginkább az ikonikus angol „rock’n’rollerekre” emlékeztetnek.

Az 1995 óta aktív csapat legutóbb 2014-ben jelentkezett stúdiólemezzel. Így négy évvel később az új anyag bőven tartalmaz izgalmas ötleteket, amire felkapja a fejét az egyszeri rockzene barát. Örömmel konstatálom, hogy napjainkban is akadnak még bandák, akik az egyszerűség és lüktető dalokban látják a zenei pályájukat. Ilyen az Orange Goblin is.

De nézzük a lemezt. Sons of Salem igazi Goblin támadásként tépi le a fejed, csak hogy érezd, merre jársz. A szóló a közepén tökéletesen illeszkedi a képbe, nagyon tetszik, ahogy nem várt módon megjelenik egy ilyen jammelős szóló a dalban. Ezt követi a címadó dal, ami személyes kedvencem. Ahogy az akusztikus kezdésből felnő ez a szörny, az kiemelkedő. Teszi mindezt úgy, hogy különösebb zenei bravúrok nincsenek is a dalban. Talán színházias egy ilyen szőrös, kócos társasághoz, de számomra ezért is tetszetős.

Renegade címmel jön a harmadik tétel, ahol kézzel fogható a csapat minimalizmusa. Direktbe nyomják, amit a legjobban tudnak. Nem tudom mennyire illik Lemmy énektémáit hivatkozási pontként emlegetni, de ebben a dalban éreztem leginkább, hogy a nagy öreg hagyott maga után nyomot a vokálon. A Swords of Fire második felében megvalósított ritmusváltása igazán találó, illetve az a misztikus megközelítés, amit végig cipel a nóta.

„Rádióbarát” dalként érkezik a Ghosts of Primitives. Valamivel játékosabb énekdallamokkal. Majd a Bocca al Lupo átkötés után jön egy igazi ’motörhead” dal! Mégpedig a Suicide Division. Valóban minden erőszak-rock’n’roll előkerül a tételben. Imádnivaló, és a régi szép időkre emlékeztet. Ezt a vonalat sajnos nem nyomják tovább ezen a lemezen a srácok, jön egy country ballada (The Stranger) majd egy dögszagú Burn the Ships. Végezetül egy totál stoner dal, a Zeitgeist zárja a felvételt.

A zenekart ismerve egy zeneileg nyitottabb albummal jelentkeztek, ami kicsit szétzilálja az egészet számomra, de nem egy kiemelkedő dal van a korongon. Szóval panaszra semmi ok, csak így tovább. Nagyon lehet szeretni ezt a fajta muzsikát. Joe Hoare gitáros teljesítménye külön dicséretet érdemel, riffjei végig ülnek, és tökéletesen illeszkednek a dalok változatosságához.

Értékelés: 5/4


infók:

tracklist:
01. Sons of Salem
02. The Wolf Bites Back
03. Renegade
04. Swords of Fire
05. Ghosts of the Primitives
06. In Bocca al Lupo
07. Suicide Division
08. The Stranger
09. Burn the Ships
10. Zeitgeist

Műfaj: stoner rock
Megjelenés: 2018. június 15.
Kiadó: Spinefarm Records UK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése