2019. január 24., csütörtök

michael romeo - war of the world pt.1

Michael Romeo neve, ha nem is teljesen ismeretlen, de csak nagyon távoli rémképeimben derengett. Annyit tudtam a fasziról, hogy „géppuskakezű” gitáros, viszont a számomra meglehetősen érdektelen prog-power vonalon mozog, többek között Symphony X elnevezésű, méltán híres zenekarában. Pont. Most viszont szólóanyaggal jelentkezett a zeneszerző-gitáros. Nem is akármilyennel.

A gitáros maga köré rendezett egy végtelenül profi társaságot, többek között Rick Castellano énekeset, John DeServio (Black Label) bőgőst, majd felvette filmzenei elemekkel operáló, egészen modern hangzású „második” szólólemezét War Of The Worlds pt.1 címmel. Mit ne mondjak, egy ekkora tudású zeneszerző, gitáros felvételében maximum akkor csalódhatsz, ha túlzásba vitt önmegvalósítás, önmajmolás jelenik meg a felvételeken. Itt erről szó nincs.

Idén ötven éves Romeo négy évtizede zenél. Kölyökként klasszikus irányba indult, zongorázott, klasszikus gitárleckéket vett. Később a KISS hatására a rock/metál zene felé fordult. Annyi szent, őrült egy gitárvirtuóz a fazon, kár lenne tagadni. Ezen a lemezen találsz mindent, amit egy ilyen örömzene albumon elvárhatsz. Jól érezhető, hogy a határokat átlépve, saját mozgásterét szélesítve születtek ezek az agyas dalok. Ál-komolyzenei betétek, számos filmzenei klisé, jó pár elektromos effekt és kitudja még micsoda hadra fogása mellett sem lett szintetikus az anyag.

Valahol olvastam, hogy bravúros, neoklasszikus a felvétel, teljesen egyetértek ezzel. Mintha felturbóznád a nyolcvanas évek hard rock zenekarait az előbb említett kiegészítőkkel, majd hozzácsapsz egy világraszóló gitárjátékot, és egy, a hangzáshoz nagyon illő éneket. Azt hiszem így lehet a legegyszerűbben összefoglalni mindazt, amit hallottam az új korongon.

Érdemes kiemelni a Black című dalt, de személyes kedvencem, a keleti betéttel operáló Djinn is kiemelkedő tétel. Ezt a két dalt nagyon sokat fogják szeretni, akik belefutnak ebbe az anyagba. Az egész lemez hangzása egy kifeszített húrra emlékeztet, mintha szét akarna pattanni, de ez a katasztrófa elmarad. Sőt, ez az egész hangzás bravúrja, hogy végig ilyen feszesen durran az arcodba minden. Pedig bőven van hangszer, amit igen nagy dolog lehetett így összhangba csavarni.

Szóval, ha egy kis kalandozásra vágysz, akár saját elmédben, nyugodtan szerezd be a lemezt, tekerd meg a hangerőt, és várd a hatást. Biztosíthatok mindenkit, hogy jönni fog. Elrepülhetünk egy nem létező film képi világába, amiben az a legjobb, hogy saját magunk teremtjük meg fantáziánk és a hangulatos dalok segítségével. Nem mondom, hogy Symphony X rajongó leszek jövő héttől, de ezt a felvételt bőven megérte átrágni. Ajánlani tudom mindenkinek.

Értékelés: 5/4,5

infók:

tracklist:
01. Introduction
02. Fear the Unknown
03. Black
04. F*cking Robots
05. Djinn
06. Believe
07. Differences
08. War Machine
09. Oblivion
10. Constellations

Műfaj: neoklasszikus metal
Megjelenés: 2018. július 27.
Kiadó: Music Theories Recordings

1 megjegyzés: