Van egy kanadai zenekar, tagjai jelentős ír felmenőkkel
rendelkeznek, ez nem vitás. Aztán van egy női énekesük, aki semmi különös, de
valahogy mégis kellemes hatás. Illetve van Hammond –orgona és fuvola is.
Mindezekre jön a tromf, a banda a wikipedia szerint doom metalt játszik. Mi van?
Harmadik lemezük a The Eldritch Dark, gondoltam itt az ideje és meghallgatom.
Első hallásra, valamiféle doorsos, jethro tullos egyveleg
mászott elő a hangfalakból, egy átlagos női énekkel. Gondoltam nem lesz a
kedvencem, de kapott több esélyt. Majd mindenki döntse el maga, hogy joggal
kapta-e ezt meg, viszont számomra egyre jobban és jobban el kezdett tetszeni ez
a igencsak bátor vállalkozás így a 2010-s évek derekán.
Több kritikát is elolvastam a kanadai srácokról, mielőtt
belefogtam volna saját véleményem kialakításába. Ez nem ritka művelet, egy-egy
poszt megírása előtt. Viszont ilyen eltérő, nagy szórást ritkán találok
bármelyik lemezről is. Több sátánista oldalon szintén foglalkoznak a lemezzel,
a sokak által ismert, jól bejáratott online felületek mellett. A mérleg nyelve
inkább a tetszik irányba billen, ahogy nálam is, de mindenképpen felkavaró,
meglepő és bizonyára sok embernek mulatságos lesz mindaz, amit a Blood Ceremony
nyújt.
Nagyon szívesen meghallgatnám őket élőben, hiszen sok
zenekar nálam így vizsgázik. Egy lemezt „bárki” tud ma már rögzíteni
elfogadhatóan. Kifejezetten vadászom majd a fellépéseik információit, és ígérhetem,
ezalatt a poszt alatt majd megosztom veletek.
Számolatlan hallgatás után, sem tudtam kellő
magabiztossággal eldönteni, helye van-e egyáltalán ezen a blogon egy ilyen
zenének. Aztán arra jutottam, hogy a gitáros szólói annyira emlékeztetnek Tony
Iommi ötleteire, illetve ez az egész annyira távol esik a mai mainstream
dolgoktól, hogy úgy döntöttem veletek szintén megosztom ezt az élményt. (Tomi
rosszul lesz tőle, ez előre borítékolható.)
A zenekar munkásságáról még annyit mindenképpen meg kell
említeni, hogy folyamatosan távolodnak a klasszikus doomtól. Egyre inkább
fordulnak a dallamosabb, ének centrikusabb irányba, ami nem feltétlenül gond. Kevés női énekes képes úgy nyomatni a műfaj
által állított minimumokat, hogy annak értelme legyen. Alia O’Brain drága
szintén jobban tette, hogy a dallamok felé vette az irányt. A srácok szépen
követik, és megszületett ez a lemez.
Nem semmi, külön köszönet az élményért. Nem állítom, hogy
folyamatosan őket hallgatom majd, de kellemes élmény volt minden közös
pillanat. Csak ajánlani tudom minden elvetemültnek, és persze azoknak is, akik
keresik az érdekességeket. Mert a Blood Ceremony igencsak érdekes.
Értékelés: 5/4
Infók:
Tracklist:
1. Witchwood
2. Goodbye Gemini 3. Lord Summerisle 4. Ballad od the Weird Sisters 5. The Eldritch Dark 6. Drawing Down the Moon 7. Faunus 8. The Magician | |
Hossz: 40:54
Megjelenés: 2013.
Kiadó: Metal Blade
Az boritékolható (Tomi:))...
VálaszTörlésMajd azért hallgasd meg! :D
Törlés