2014. február 26., szerda

blood ceremony - the eldritch dark



Van egy kanadai zenekar, tagjai jelentős ír felmenőkkel rendelkeznek, ez nem vitás. Aztán van egy női énekesük, aki semmi különös, de valahogy mégis kellemes hatás. Illetve van Hammond –orgona és fuvola is. Mindezekre jön a tromf, a banda a wikipedia szerint doom metalt játszik. Mi van? Harmadik lemezük a The Eldritch Dark, gondoltam itt az ideje és meghallgatom. 

Első hallásra, valamiféle doorsos, jethro tullos egyveleg mászott elő a hangfalakból, egy átlagos női énekkel. Gondoltam nem lesz a kedvencem, de kapott több esélyt. Majd mindenki döntse el maga, hogy joggal kapta-e ezt meg, viszont számomra egyre jobban és jobban el kezdett tetszeni ez a igencsak bátor vállalkozás így a 2010-s évek derekán. 

Eddig még nem említettem, a szövegvilág halványan sátánista, ördögtől való. Kérem szépen, ez azért mindenesetre több mint érdekes. Elkezdtem hát hallgatni a lemezt, jöttek egymás után a dallamok, 70-80’s évekbeli hangzás, modern keveréssel, doomos riffekkel, lüktetéssel, magam sem tudom mivel. Valami olyasmi ez számomra, mintha egy átpörgetett éjszaka után egy igencsak visszamaradott piroslámpás házban ébredeznénk, és a zene egy 2014-ben felvett Doors lemez lenne Jim Morrison helyett, mondjuk Janis Joplinnal.

Több kritikát is elolvastam a kanadai srácokról, mielőtt belefogtam volna saját véleményem kialakításába. Ez nem ritka művelet, egy-egy poszt megírása előtt. Viszont ilyen eltérő, nagy szórást ritkán találok bármelyik lemezről is. Több sátánista oldalon szintén foglalkoznak a lemezzel, a sokak által ismert, jól bejáratott online felületek mellett. A mérleg nyelve inkább a tetszik irányba billen, ahogy nálam is, de mindenképpen felkavaró, meglepő és bizonyára sok embernek mulatságos lesz mindaz, amit a Blood Ceremony nyújt. 

Nagyon szívesen meghallgatnám őket élőben, hiszen sok zenekar nálam így vizsgázik. Egy lemezt „bárki” tud ma már rögzíteni elfogadhatóan. Kifejezetten vadászom majd a fellépéseik információit, és ígérhetem, ezalatt a poszt alatt majd megosztom veletek. 

Számolatlan hallgatás után, sem tudtam kellő magabiztossággal eldönteni, helye van-e egyáltalán ezen a blogon egy ilyen zenének. Aztán arra jutottam, hogy a gitáros szólói annyira emlékeztetnek Tony Iommi ötleteire, illetve ez az egész annyira távol esik a mai mainstream dolgoktól, hogy úgy döntöttem veletek szintén megosztom ezt az élményt. (Tomi rosszul lesz tőle, ez előre borítékolható.) 

A zenekar munkásságáról még annyit mindenképpen meg kell említeni, hogy folyamatosan távolodnak a klasszikus doomtól. Egyre inkább fordulnak a dallamosabb, ének centrikusabb irányba, ami nem feltétlenül gond.  Kevés női énekes képes úgy nyomatni a műfaj által állított minimumokat, hogy annak értelme legyen. Alia O’Brain drága szintén jobban tette, hogy a dallamok felé vette az irányt. A srácok szépen követik, és megszületett ez a lemez. 

Nem semmi, külön köszönet az élményért. Nem állítom, hogy folyamatosan őket hallgatom majd, de kellemes élmény volt minden közös pillanat. Csak ajánlani tudom minden elvetemültnek, és persze azoknak is, akik keresik az érdekességeket. Mert a Blood Ceremony igencsak érdekes. 

Értékelés: 5/4


Infók:
Tracklist:
1. Witchwood
2. Goodbye Gemini
3. Lord Summerisle
4. Ballad od the Weird Sisters
5. The Eldritch Dark

6. Drawing Down the Moon
7. Faunus
8. The Magician






Műfaj: doom metal
Hossz: 40:54
Megjelenés: 2013.
Kiadó: Metal Blade

2 megjegyzés: