A zenekar fővárosi, kicsit több mint két évtizedes múlttal rendelkezik és thrash metalban utazik. Bizony, a kopár magyar thrash színtéren találtunk egy vakítóan ragyogó gyémántot. Persze a történet nem ilyen egyszerű, és az sem véletlen, hogy mindössze két stúdiólemez született ezalatt a hosszú idő alatt. Ettől eltekintve az új How Much… igen tetszetősre sikerült anyag lett! Egy csodaszép borítóval fűszerezve. (a kép Sallai Péter munkája)
A lemezen 10 dal és két felvezető található, ami az ötven perces játékidőt figyelembe véve okozhat némi fejtörést. Valóban ennyire sok mondanivalójuk, ügyesen szerkesztett dal volt a tarsolyban? Azt kell mondjam; igen, persze több tétel esetében is felmerül, a kevesebb néha több elve. Magyarán lehetett volna szűkíteni, még feszesebbé tenni az egész lemezt, de a végeredmény így is kiemelkedő.
Igen, a Slayer a kedvenc zenekara a srácoknak. De a thrash mozgásterén belül igazán nehéz úgy megalkotni a saját arculatot, hogy közben nem hasonlítasz bármelyik óriás egyikére. Itt is ez történik, nem több. Szó nincs nyúlásról, inkább egy nagy meghajlás ez a példaképek előtt. Én Jósa Tamás énektémáiban némi Testament hatást szintén vélek felfedezni. Ami egy cseppet sem zavar, hiszen a felvétel magával ragadó, saját hangulatát megteremteni képes cucc.
Az egész történet a klasszikus, lépcsőzős tharsh elemek ízléses megvalósítása. Maga a minőség külön szót érdemel. Jósa Tamás énekdolgai megszólalásban és tudásban szintén nagyon rendben van, ezzel felesleges vitatkozni. Szabó Csaba Zoltán dobok mögötti ténykedése extra, végig ötletesen támasztja alá a Püski László által kreált riffelést. A legkevésbé a bőgőt hallom, amit valószínűleg az előre orientált dob miatt száműztek valamivel hátrébb. Kár, hiszen egy jó basszus hangzás tovább növelte volna a sűrűséget.
Egy szó, mint száz! A magyar thrash döglődő sivatagában megjelent egy masszív karaván. Öröm ez a magamfajta zenebolondnak, hiszen tovább színesedik a paletta. Ráadásul egy meglehetősen átgondolt, profi csapattal. Sok sikert az újrainduláshoz, csak így tovább Archaic!
Értékelés: 5/4
tracklist:
01. Setting the Example
02. Hidden Desire
03. The Saw
04. Lifebringer
05. Don't Say a Word
06. Last Man Standing
07. Two Minutes of Hate
08. Bonded by Leeches
09. In My Slaughterhouse
10. Bulletproof
11. To Wonder...
12. ...After a Kill
Műfaj: tharsh metal
Megjelenés: 2017. december 15.
Kiadó: NAIL Records
Ez okés
VálaszTörlés