2017. augusztus 9., szerda

ghost toast - out of this world

A Ghost Toast: Out of this World albuma, meghallgatva. Sokszor. Nagyon sokszor, és még annál is többször. Akik elkövették: Rózsavölgyi Bence/gitár, Papp László/dob, Stefán János/basszusgitár, Pusker János/billentyű/cselló.

Kezdjük egy hangyányi bemutatással. A csapat 2008-ban alakult Debrecenben, ősszel. Az évszak a legfontosabb információ. Nem, mégsem. Ami viszont fontos, hogy van itt post/progrock, psichedelic, filmzene, világzene, jó pár egyéb banda zenei hatása (fel nem sorolom mindet, de persze, hogy van Tool is köztük), kísérletezés, és ami szerintem a legfontosabb, szabadság.

Maguk a muzsikusok is eltérő stílusjegyekkel rendelkeznek zeneileg, ezen jegyek közti átjárás szintén az alkotói szabadságot erősítik az amúgy sem elkapkodott folyamatban. Ahogyan egyik interjújukban el is árulták, nem céljuk a pénzügyi siker, nem ebből élnek, munkahelyük van, családjuk van, éppen ezért idejük viszonylag kevés. Ez a szabad, megalkuvásmentes alkotás szellemisége, személy szerint nekem kimondottan szimpatikus. Nem köti őket semmi, csak, hogy tetsszen, amit csinálnak, maguknak, no meg persze a közönségüknek, mikor vetítésekkel egybekötött fellépéseiket meg tudják ejteni. Hisz a szabadidő korlátozottsága révén, éppenséggel nem a sokat koncertező bandák közzé tartoznak.

Tehát, van itt sok minden, kérem szépen, csak éppen ének nincs. Instrumentális csapat, már a kezdetek óta. Nem is gondolkoztak eddig énekben. Ez ront vagy javít-e a zenén? Hát nem tudom. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, de én szeretem az instrumentális zenét, nekem jó így, és ezzel is, azaz ennek hiányában, egy kötöttséggel ismét kevesebb. Persze néhol hallunk pár emberi hangot megszólalni, de ezek filmekből átemelt betétek, melyek szervesen kapcsolódnak az egyes dalok koncepciójához. Majd feltűnik egy kis Indiai hangulat is, de ezt majd később kibontjuk.

Mostani anyaguk az Out of this World, harmadik a sorban, de az első, ami nem magánkiadásban látott napvilágot, hanem a finn Inverse Rekords gondozásában. Maga az anyag pedig a Denevér stúdióban került feljátszásra. Kilenc dal kapott helyet az albumon, melynek mindegyike regény, film, fantasy, mitológiai témákra épül, és akad itt egy táncházas koncepció is. Bizony. Az egész agyag pedig szép kis keretbe lett foglalva. Hogy mit is jelent ez az egész? Nos, jöhet az a kibontás.

Elsőnek a Ka mai dallamai csendülnek fel az albumon, melyet Stephen King: Dark Tower regénysorozata ihletett. A Ka mai jelentése: a sors bolondja, (Pawn of fate), mely az utolsó dal címe is egyben. A legények úgy nyilatkoztak, hogy nem konkrétan kötődik a regényekhez (bár a vegyes hangulat és a teátrális elemek nagyon is illenek hozzá), leginkább csak a szavak és jelentésük az, amely megragadta őket és nagyon is illet a koncepcióhoz. Hiszek nekik.

Másodjára érkezik a Gordius. Gondolatvilága az emberi bonyolultság körül forog, a dal pedig a legkomplexebb tétel lett az albumon. Az első klipp is ehhez az anyaghoz lett készítve.

Harmadiknak az Alia. Ő egy kislány, Paul Muad'Dib kishúga, Frank Herbert Dűne című regényének szereplője. Fura, ijesztő egy kiscsaj. Fontos szereplő. Többet nem árulok el. El kell olvasni, megéri. Az idézetek pedig a regényből készült mini sorozatból lettek kölcsönözve. Az előző két dal után ez a szám, kellemes lassúságú vonalvezetéssel rendelkezik, a cselló, és a végén becsatlakozó gitár pedig álomszerűvé varázsolja az egész légkörét. Mintha csak az Arrakis szikláin üldögélnénk és a homokrengeteg felől fújó lágy szellő hozta, fűszer okozta, jövőt mutató álmokat látnánk, a telihold világa alatt. Kimondottan kellemes kicsit megnyugodni a Gordiusz után.

Majd szépen lassan belecsúszunk a negyedik tételbe, felszállunk a felhők felé és mintha csak egy madár szemével látnánk az alant elsuhanó vidéket. És tényleg. Bár jó lesz az a madár sárkánynak is. (Mikor hallgatni kezdtem az agyagot, még nem ismertem a dalcímeket.) A The Dragon's tail egy mitológiai ihletettségű filmzene. Csupán csak maga a film nem készült el hozzá, de ha van fantázia, nem is kell az. Csukjátok be a szemeteket és repüljetek! A srácok első próbálkozása a konkrét filmzenei hangulattal, és sikerült is megragadniuk a dolgot, bár itt ezért akad egy kis fura érzésem. Game Of Thrones. Bocsi, de ez volt az első, ami beugrott hallgatása közben.

És itt is vagyunk az ötödiknél. Minek örülök ennyire? Mert ezt a dalt kimondottan kedvelem. A címe pedig: Minotaur. Az eleje kellemesen nyugodt, ellazítja az embert, kíváncsivá teszi, hogy azok a kedves, ledér, csodaszép lányok, kik csábítgatnak, incselkednek, hívogatnak befelé a szép, zöld bokrok labirintusába, vajon milyen ajándékot tartogatnak a szegény ember legszegényebb fiának. Játékos kacajuk vonz egyre beljebb és beljebb, bódító illatuk igéző, hívogató hangjuk pedig oly észrevehetetlenné teszi, hogy mily sötét tövisekkel benőtt, nyálkás kőfalakká változtak a zöldellő sövényfalak. És akkor, bumm. Ott a sarkon túl, miközben lila mámorködben úszkálunk, szembe találjuk magunkat a szörnnyel magával, ki csontokat tör, emberi húst fogyaszt, és a nimfák már sehol sincsenek. Megkezdődik a menekülés, a kilátástalan üldözöttség, elveszítve minden utat, reményt, a labirintus csapdájában. Azt hiszem kicsit belemerültem. Bocsika. De attól még ilyen.

Hatodik dal a Kaia. Ehhez csak bemásolom, amit a srácok osztottak meg róla. Minden benne van. „Tudtunkkal egy finn népdal, amit egy amerikai acapella együttes ad elő, maga a Kaia szó egy név és görögül azt jelenti "from the earth" vagy, hogy "pure", hawaiiul pedig tenger. A dal a nevét egyrészt az acapella együttesről (Kaiasing) másrészt az általuk használt dalcímről (Kaiababies) kapta.” (Személyes megjegyzés. Azért ez szerintem konkrétan ének.)

Hetedik. Last Man. Szintén egy film, az-az egy regény és az abból készült filmadaptációk ihlették. A sikeresen elkapott drámai hangulat jól idézi a magány, a zaklatottság, a kényszerű belenyugvás, az újból feltörő kétségbeesett harag, majd a felcsillanó reménymorzsa drámába fulladását. Ez is volt a céljuk. Sikerült. Remekül felépített dal ez. Richard Matheson: I am legend című regényéről van szó és a belőle készült korábbi két film adaptáció. Last Man on Earth és Omega Man. A szövegrészletek is ezekből lettek kiemelve.

Nyolcadik tétel az Ishvara. Ez egy olyan anyag, ami mondhatni megrendelésre készült. Nem csináltak ilyet még azelőtt. Ezt mondák a miértekről: „Az egyik kedves barátunk indiai tánccsoportja szeretett volna valami egyszerre modernebb dalt is, amire viszont tradicionális táncot tudnak bemutatni.” Szerintem tudnak ropni rá valamit, fog menni.

Lám, elérkeztünk a végére, a kilencedik számhoz. Pawn of fate a lemez fináléja. A Ka mai-nál már beszéltünk a jelentésekről, így hát nem is taglalnám.

Most pedig egy kis összegzés. Mikor legelőször hallgatni kezdtem semmit nem tudtam az anyagról, csak azt, hogy az előző lemez kimondottan tetszett és nagyon szívesen hallgattam, és még teszem most is. Direkt nem olvastam utána, nem feszegettem a témáit, nem érdekelt a gondolatmenete, csak betettem és hallgattam. Nem tetszett. Zavart volt, összeszedetlen, kapkodós. Felmérgelt, de nem adtam fel, mert valami nem stimmelt az első megérzéssel. Így hát, betettem újra, és újra, és újra, és újra, és elkezdett összeállni. Megjöttek a hangok, dallamok, amik elsőre hiányoztak, a zavaró tényezők összesimultak, a logikai vonalak kibontakoztak, a fantáziaképek történeteket kezdtek mesélni, és végül rámutattak saját zavartságomra, összeszedettlenségemre. Ez egy tükör volt. Nekem, magamra. Tény, hogy nem könnyű anyag. Sok a téma, sok minden van benne, ami ott bomlik ki a fülünk hallatára, mit elsőre talán nem is értünk. De az nem baj, ha valamit nem értünk meg elsőre, az se, ha másodjára, de ha figyelünk, itt bizony egy csodás, összetett, fantáziadús, mitológiai meseelemekkel tarkított remeket kapunk. Mert ez az anyag remek. Tökéletes a sorba. Úgyhogy hallgassátok sokat, mert kell neki idő, de megéri, nagyon is. Nagyon is.

Béke veletek, meg ilyen furaságok!

5/4,5

Nagy Géza


infók

tracklist:
1. Ka Mai
2. Gordius
3. Alia
4. The Dragon’s Tail
5. Minotaur
6. Kaia
7. Last Man
8. Ishvara
9. Pawn of Fate

Műfaj: instrumental
Megjelenés: 2017. június
Kiadó: Inverse Records


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése