clutch - psychic warfare

Nem is tudom, honnan kezdjem. Neil Fallon és csapata a Clutch előző, Earth Rocker című lemezével igen nagy hatást gyakorolt rám. Ennek nyomán előkerestem, az amúgy perceken belül 25 éves banda, 2004-s Blast Tyrant című anyagát, amiről mindenki szuperlatívuszokban értekezett(ik). Nem mondom, hogy rossz a Blast, de nekem az Earth Rocker jobban bejött. (bár elsőre azért kicsit utáltam)

Aztán pár hete kezembe vettem a Psychic Warfare című új anyagot és dobtam egy újabb hátast. Pedig a stoner nekem csak egy sajtótermék, a hard rock kifejezés jobban tetszik, de nehezen értelmezhető napjainkban. Erre tessék! Van, akinek mégiscsak sikerül megfogalmazni, méghozzá érthető módon.

Ezek az amerikai fickók, mindenféle hype nélkül, pusztán jobbnál jobb lemezekkel elérték azt, hogy mára megkerülhetetlenek a műfaj vonalain belül. Sőt, ha nagyon frappáns szeretnék lenni, azt mondanám, hogy minden rock-metal örült kell, hogy ismerje őket. Hogy miért? Pusztán azért, mert ilyen eredetiséggel, ennyire természetes módon, egészen a blues gyökerekig visszanyúlva senki, de senki nem készít ilyen kerekre csiszolt alkotásokat. Persze mondhatod azt, hogy ugyan már, ez csak egy lendületes blues-rock, igen az, de milyen íze van, honnan meríti ezt a lendületet és mégis merre tart?

Döbbenetes, hogy az alapítás óta – azaz ’91-óta – ugyanaz a felállás. Jó, van még pár ilyen zenekar, de egyáltalán nem jellemző ez napjainkba. Ettől még lehetne szar az, amit nyomnak. Itt viszont szó sincs erről, pont az ellenkezője történik. Tökéletesen kihallatszik, hogy ez a társaság együtt fejlődött, együtt gondolják ugyanezt a zenéről, és kiváltképp együtt formálják a húzósabbnál-húzósabb nótákat. Éppen elég meghallgatni az aktuális anyagot, fogod érteni, miről beszélek.

De nézzük a zenét. A ’70-es években felbukkant, mára már „ősrocknak” aposztrofált zeneiség, kiváló hangulatot teremtő, ízig-vérig amerikai hangzású, lendületes rock. Ami nem mellékesen fröcsög, mint a disznózsír. A ritmusszekció mérhetetlen erővel tolja az egészet rá a fejedre. Hozzá kapcsolódik Fallon eredeti énekhangja és nem mehetünk el szó nélkül a Jimmy Page riffjein felnőtt, Tim Sult ösztönös gitárjátéka mellett sem. Kell ennél több? Talán egy jó hangzás, ami természetesen megvan ezen a lemezen.

Aztán ott vannak még az ironikus szövegek, amelyek úgy gyakorolnak társadalomkritikát, hogy nem csapnak senki tenyerébe és mindemellett szórakoztató is. Frappáns szófordulatok, angol humor, magas fokú tisztánlátás civilizációnk jelentős problémáit illetően. Szóval ez az egész egyveleg egy olyan ritkaság a mai posványban, amit érdemes mindenkinek megismerni. Nyilván fogsz hibákat is találni a lemezen, vagy a munkásság korai szakaszában, rendben. De ahova eljutott ez a zenekar ennyi év alatt, az példa értékű.

Számomra a műfaj picit idegen, talán mesterkélt. Viszont ahogy ezek a srácok nyomatják, és ahogy megtöltik tartalommal és ízzel az példanélküli. Remélem minél hamarabb várható egy önálló magyarországi koncert is, mert ezt látni kell!

Értékelés: 5/4,5

Infók:

Tracklist:
1. The Affidavit
2. X-Ray Visions
3. Firebirds
4. A Quick Death in Texas
5. Sucker for the Witch
6. Your Love Is Incarceration
7. Doom Saloon
8. Our Lady of Electric Light
9. Noble Savage
10. Behold the Colossus
11. Decapitation Blues
12. Son of Virginia

Műfaj: stoner / hard rock
Megjelenés: 2015. október
Kiadó: Weathermaker Music