kamchatka - long road made of gold

A Kamchatka névre keresztelt svéd trió nem tétlenkedik. A tavalyi évben megjelent lemezük folytatásaként a nyár forró pillanataiban megjelentette új, hatodik sorlemezét. Fülbemászó, hatvanas-hetvenes évekbeli hard rock zenéjük tiszta felüdülés ebben a rekkenő hőségben. Country elemek, dögös gitárszólók, lendületes dalok és egy-két kiemelkedően dallamos sláger (például a Rain, személyes kedvenc) is helyet kapott a Long Road Made Of Gold című lemezen.

Ami a 70’s években simán hard rock, vagy blues rock néven ismert műfaj volt, a mai időkre némi mű recsegéssel stonerré vált. Ez nekem picit érdekes, de majdnem mindegy hogyan definiálnak egy műfajt, ha a zene tetszik, amit hallasz. A Kamchatka esetében nagyon tetszik, szóval nevezzétek ahogy akarjátok. Ezek a svéd fickók kellemes perceket okoznak egy ilyen tarhonyaszárító hőségben.

Egy pillanatra megrémültem, ahogy az első nóta akusztikus countryként indul, de szerencsére ez csupán a lemez elején tűnik elő. Később vissza-visszatér pillanatokra, viszont nem nyomja rá bélyegét a felvételre. Itt színtiszta blues témák, lüktető ritmusok, kellemes dallamok sora vonul fel. Ha bírod a Joe Bonamassa féle fekete-fehér dolgokat, nagyon fog tetszeni ez a korong is.

Nyilvánvalóan semmi újszerűség nincsen, minden a jól bevált, sokak által gyakran használt alaptételek követik egymást. Van akinek ezt sikerül ízzel megtölteni, van akinek pedig gyenge másolatokként bújnak elő a hangfalakból. A Kamchatka esetében nagyon jó ízzel töltik az ezerszer hallott témákat. Aztán rugózhatnánk azon, hogy a fiatalok tiszta erőből rá vannak cuppanva erre a stoneres vonalra, ami messze nem rossz, de kurva nehéz eredetinek tűnni ezen a fronton. Döntsön a közönség, én még párszor meghallgatom ezt a lemezt. Azért mert jó!

Klasszikus koncerttétel mind a tíz dal, mindegyik tartalmaz olyan részeket, ahol rommá lehet majd jammelni. Ez jellemző is a srácokra, ahogy az élő fellépéseiket nézegettem. „Igazi” svéd cowboyok, kellemes közép-amerikai zenét játszanak. Kell ennél több?

Értékelés: 4/5

Infók:

Tracklist:
1. Take Me Back Home
2. Get Your Game On
3. Made of Gold
4. Human Dynamo
5. Rain
6. Who's to Blame
7. Mirror
8. Slowly Drifting Away
9. Long Road
10. To You

Műfaj: blues rock / hard rock
Megjelenés: 2015. július
Kiadó: Despotz Records

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, de egy kis visszafojtottságot vagy fáradtságot érzek, főleg az énekesből. Nagyon jól szól a gitárszóló, jó a basszus, igazi ízes muzsika!

    VálaszTörlés