2014. február 20., csütörtök

alice in chains - the devil put the dinosaurs here


Az egyik nagy kedvencem legújabb albumáról szeretnék pár szót írni. Ez az Alice In Chains. Egészen a '90-es évek elejére-közepére nyúlik vissza a mi kapcsolatunk. 90-ben ugyanis elindult Amerikában a nagy és mindent elsöprő Grunge-hullám... Ez nekünk Trash-metálosoknak elég rosszul esett. Néha már pofátlanul egyszerű és fülbemászó muzsikájukkal megásták a sírját a metálnak. Nagyon keveseknek sikerült reflektorfényben maradnia a Nirvana, Pearl Jam, Soundgarden és társaik mellet.

Egy valakire nem tudtam haragudni és ez a Jerry Cantrell vezette banda volt. Ők tulajdonképpen egy grunge köntösbe öltöztetett metál banda voltak (mondta Lars Ulrich) és talán ők csinálták ebben a vonalban a legértékesebbet (legalább is számomra.).

Layne Staley énekes a kétezres évek elején túladagolásban meghalt (27 évesen mint a legtöbb sztár) és közel 10 évet kellet várnunk az újabb Alice csapásra. Meg is érkezett a Black Way Gives To Blue megoldásban. Óriási volt, de most beszéljünk az új tagról és az albumról.

William DuWall az emberünk. Színes bőrű és nagyon jó hangja van. A főszerepet itt már Cantreel vállalja föl énekben is. Egyedül énekelni ritkán engedi az albumon DuWall-t. Így is jó! A Devil a Black Way talán egyenes folytatása, akár dupla lemezként is kijöhettetek volna!

Az album a Hollow-al indít, borús és kegyetlen. Ráérősen, cammogva vezeti fel a lemezt és már itt sejthetjük, hogy nem mindig lesz egyszerű.. A Pretty Done már egy kicsit feelingesebb, mókásabb szám. A 3. számra a Stone-ra forgattak előszőr egy nagyon jó videót és a szám is eléggé üt. A fő riff gyakorlatilag egy ügyes nyújtásra épül, amit az előző album sikerszámánál a Check My Brain-nél már alkalmaztak. A két "srác" olyan szinten építi egymásra az egész albumon átívelő vokál csodát, hogy az valami egész elképesztő. Akinek eddig nem tetszett, annak ez után se fog.

A 4. szám az albumon itt is a lassú szakasz. Talán nem üt akkorát, mint az előző albumé, de így is szép. Az album címadó dala a lemez egyik csúcspontja, nagyon érdekes, hogy néhány hanggal milyen érzetet, érzéseket tudnak kiváltani az emberből. Ez egy hosszabb szám, de cseppet sem unalmas, naggggyon jó!

A következő két szám is hozza a színvonalat, de talán a Breath In a Window-al érkezünk el megint egy csúcsponthoz. A Scalpel egy klasszikusabb akusztikus nóta megint. Kicsit keserédes, de jó szám. A Phantom Limb a legütősebb riffet tartalmazza az albumon, de egy idő után erejét veszti a szám.

Nagyon sajnálom, mert az album legerősebb dala lehetett volna, de a fiuk másképp gondolták. A Hugh On A Hook az album talán egyik gyengébb pontja, már-már elkapcsolós és ez igaz az utolsó számra is.

Soha nem voltam Grunge rajongó és nem is leszek, de az Alice In Chains sokkal jobb, több annál. Imádni való! Nagyon várom és remélem lesz még új album!

8 pont



Infók:
Tracklist:
1. Hollow
2. Pretty Done
3. Stone
4. Voices
5. The Devil Put Dinosaurs Here

6. Lab Monkey
7. Low Ceiling
8. Breath on a Window
9. Scalpel

10. Phantom Limb
11. Hung on a Hook
12. Choke




Műfaj: alternativ metal
Hossz: 67:16
Megjelenés: 2013. május
Kiadó: HRS

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése