iron maiden - the book of soul live chapter

Nagyon ritkán, sőt ha az emlékeim nem csalnak, még soha nem írtunk koncertlemezről kritikát a blogon. Ennek bizonyára megvan az oka. Viszont a napokban megjelent, oly régen várt Iron Maiden koncertlemez mellett nem mehetünk el szó nélkül. Nem csak azért, mert a turné részeként beiktatott soproni bulin tiszteletünket tettük, nem is a kiadvány hiányt pótló mivolta kapcsán, hanem a kimagasló minősége miatt.

Iron Maiden mércével mérve is (!) kiemelkedő a megjelenési forma, csodaszép dupla CD, a fekete hátterű Eddivel, ami újra nagyot üt. Ez persze formaiság, ettől sokkal fontosabb a lemezeken található 15 dal, ami a fent említett turné egy-egy állomásán rögzített, a fellépések gerincét adó dalok. Igen, a Dickinson által összeválogatott, számos helyen komoly kritikákat kiállni kényszerült számlista ez!

Ahogy megszólal ez a felvétel, azt igen nehéz pontosan megfogalmazni. Egyszerre szól tökéletesen, „basszushangzástól a cintányérig” jól szétválaszthatóan minden, hogy mellette a közönség reakcióitól földhöz ver a lúdbőr. Amikor először hallottam, még egy nem szétszabdalt, master példányt, azt hittem, hogy ez egy jól sikerült keverés, amire büszke a hangmérnöke, és ezért kalózkodta a világhálóra. De, amikor hétfőn a lejátszómba tettem az eredeti lemez első darabját, pont ugyanazt a hangképet kaptam vissza.

Nagyjából ezért érzem azt, hogy meg kell hajolni ezelőtt a felvétel előtt. Persze, Bruce Dickinson nem lesz már fiatalabb. Van is pár dal, ami talán nincs meg teljesen. Ettől függetlenül, mesterkedés nélkül a lemezre kerültek azok a felvételek is. Mindamellett a leggyengébb részek esetében is bőven a minimum felett van az „öreg pilóta”! A hangszeres részekkel pedig minden a legnagyobb rendben, az akusztikus betéttől az ikerszólókig a legmagasabb szinten kapjuk vissza azt, amit egy koncerten kaphatsz a brit metállegendától. Ezzel kapcsolatban felesleges vitákat generálni. Nincs miről.

Ami külön tetszett, az az, hogy a különböző országokban rögzített anyagok felkonfjai rajtamaradtak a végső változaton. A dél-afrikai koncerten felvett dal előtt Dickinson a dél-afrikaiakat köszönti, vagy a kanadai dal előtt simán franciául beszél a közönséghez. Ez mindenképpen eredeti szerintem, emberi és őszinte. Kár, hogy a soproni felvételről nem került fel egy szám sem. Bár lehet, közönséghangot Magyarországon is rögzítettek.

Örömmel értesültem a hírről, hogy nyáron, a VOLT fesztivál jóvoltából újra megtekinthetem mindezt. Még ha nem is feltétlen ezzel a dallistával érkeznek vissza, kis hazánk nyugati csücskébe. Ne feledjétek csütörtöktől (11.23-tól) már jegyet is vehetsz a koncertre. Ott találkozunk!

Értékelés: 5/5


infók

tracklist:
CD1
01. If Eternity Should Fail (Live at Qudos Bank Arena, Sydney, Australia)
02. Speed of Light (Live at Grandwest Arena, Cape Town, South Africa)
03. Wrathchild (Live at 3 Arena, Dublin, Ireland)
04. Children of the Damned (Live at Bell Center, Montreal, Canada)
05. Death or Glory (Live at Wroclaw Stadium, Wroclaw, Poland)
06. The Red and the Black (Live at Ryogoku Kokugikan, Tokyo, Japan)
07. The Trooper (Live at Estadio Jorge Magico Gonzalez, San Salvador, El Salvador)
08. Powerslave (Live at Plaza Dell'Unita D'Italia, Trieste, Italy)
CD2
01. The Great Unknown (Live at MRA Arena, Newcastle, England)
02. The Book of Souls (Live at Download Festival, Donington, England)
03. Fear of the Dark (Live at Arena Castelao, Fortaleza, Brazil)
04. Iron Maiden (Live at Estadio Velez Sarsfield, Buenos Aires, Argentina)
05. The Number of the Beast (Live at Open Air Festival, Wacken, Germany)
06. Blood Brothers (Live at Download Festival, Donington, England)
07. Wasted Years (Live at HSBC Arena, Rio De Janeiro, Brazil)

Műfaj: heavy metal
Megjelenés: 2017. november 17.
Kiadó: Nuclear Blast

1 megjegyzés: