omen - huszonöt év

Itt van előttem az Omen zenekar új, jubileumi nagylemeze a 25 év. Szeptember óta hallgatom, sőt a 'szilvanapon még egy igen jóra sikerült koncertet is elcsíptem. Nagyjából akkor léptem ki a zenekar bármilyen jellegű követéséből, amikor Oki került a vokálba. Azt akkoriban nem tudtam megbocsájtani, pedig Nagyfi 'gépes múltja miatt mindig érdekes gitárosnak tartottam. De mint tudjuk semmi nem tart örökké!

Kis városom őszi csúcsprogramján, rock-metal vonalon idén Omenre futotta, így ellátogattam pár komámmal a koncertre. Tetszett, amit hallottam. Pár napra rá jelent meg a lemez, megszereztem, hallgatom. Ez már kevésbé tetszik. Pontosabban számolatlan fogós és igazán fogós zenei témát hallok, de az ének nekem nagyon ripacskodó, a szövegekről meg nem óhajtok semmit írni.

Koroknai Árpádnak jó hangja van, de nekem az egész hangszíne és előadásmódja távoli. Biztosan lenne olyan színházi szerep, ahol elhallgatnám énektudását. Ami előtt, nem győzöm hangsúlyozni fejet hajtok, de számomra irritáló. Így az egész lemez megítélése is nehézkes. A gitárok még mindig igazi Nagyfi mesterművek. Ízük, ívük van a dallamvezetéseknek. Nyilván érezhetőek az ősök, és a szeretett bandák hatásai, de nyugodtan tessék próbálkozni hasonló nóták írásával. Nem lesz egyszerű.

A szövegek olyanok-amilyenek, nem lehet mindenki költő. A régi időket felelevenítő témák egészen jók szerintem, de sok esetben igen üresek és mondanivaló nélküliek maradtak a versek. Nem tudom ez ügyben ki a felelős, viszont azért ez pár évvel-évtizeddel ezelőtt jobban ment véleményem szerint.

A hangzás meglepően oké, minden tisztán hallatszik, jók a dobok, szépek a cinek. A gitárt minden esetben az arcodba tolják, de egy metal zenekar esetén ez megint normális. Picit az összkép vékony, viszont ez elképzelés kérdése, lehet pont ezt akarták előhozni a stúdióban. Én biztosan dögösebbre, dörrenősebbre igyekeztem volna.

Összességében ez egy jó lemez, ami nem feltétlenül nekem szól. A magyar piacon bőven a jók közé emelkedik és az is hallatszik/látszik, hogy jó sok időt rááldoztak a fiúk. Sőt, még azt is elhiszem, hogy a klasszikus Omen közönség az általam sorolt problémákat sem róják fel. Bárcsak így állna a dolgokhoz sok más sikeres magyar csapat. Ez megsüvegelendő. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy merre mutat az Omen jövője. A koncerten látottak bizakodásra adnak okot, hátha! Mindenesetre további sok sikert és még legalább ennyi évet a pályán!

Értékelés: 5/3
Infók:

Tracklist:
1. A kémiáról szól
2. Huszonöt év
3. Fáradt ez a hely
4. Most, amíg vannak
5. Tébolydal
6. Testvér, te játssz a mélynek
7. Szabad vagy, ne félj
8. Túlélők vagyunk
9. Keresem
10. Villámokkal jönnöd

Műfaj: heavy metal
Megjelenés: 2015. szeptember
Kiadó: HammerRecords

1 megjegyzés:

  1. A gitárok tényleg jók, de semmi különös. Az ének szar, ahogy van, a szövegekről ne is beszéljünk. Műanyag gyártott fos az egész, tini rockereknek. De ezt már ők sem fogják megenni. Nem kéne már ezt eröltetni szerintem.

    VálaszTörlés