2015. március 5., csütörtök

kalapács - enigma

A blog történetének egyik legmegosztóbb posztja lesz ez. Nem vitás. Hiszen amellett, hogy Kalapács Józsi az ország egyik legértékesebb férfi énekhangja, munkássága mára sokak szemében kevésbé elismert. Hogy ennek mi az oka, nem fejtegetném. Viszont számomra egyértelműen a gyermekkorom útkeresésének oszlopos tagja. Amikor édesapám az aktuális Süsü a sárkány kazetta helyett, véletlenül az akkor friss, Éjszakai Bevetést hozta haza a megboldogult lemezboltból, anyám arca feledhetetlen volt. De az érzés is, ami akkor engem megtöltött. Azóta is az egyik kedvenc lemezem ez a Pokolgép őskorából.

Józsi azóta is aktív, hála istennek. Számolatlan produkcióban jeleskedett már, de talán legerősebben a saját nevével fémjelzet, évtizedek óta ugyanabban a felállásban nyomuló, Kalapács együttes ügyét képviseli. Igazán sok figyelmet a nemzeti érzésű lemezekig voltam hajlandó fordítani az munkásságukra. Viszont ez az új Enigma elnevezésű anyagon szerencsére teljesen eltűnt. Nincsenek kardok, szittyák, tegezek, csak ős heavy metal és az az énekhang, amitől a ami napig libabőrős leszek. Nehéz lesz nem szuperlatívuszokban értékelni a sorlemezt, de megteszek majd mindent.

Kezdjük talán a zenével, amibe szinte lehetetlen belekötni. Ha ismered Kalapács Józsi fő profilját, tudod, hogy mikor és hol tűnt fel a magyar zenei életben, akkor meglepetések nem fognak érni. Fogós nóták, őrületes tekerések, lendület, mesteri szólók és a hátborzongató, legendás énekhang. Egy heavy metal formáció nem kívánhat többet. Magam se teszem. Zeneileg lehengerel ez az egész, amit a korongon hallok. A stúdiómunka Hammer gondozás, de a profibbak közül való. Szépen, tisztán szólnak a dalok, minden hangszerből annyi jut, amennyit elvárhatunk. Kiemelném a basszusgitár keverésének profi mivoltát.

Aztán jöjjön az ének. Ha szereted ezt az orgánumot, akkor megint csak nem nyúlhatsz mellé. Pont azt kapod majd, amit szeretnél. Nyilván Kalapács sem lesz már fiatalabb, így ötvenen túl már több a biztonsági megoldás, de ezt világszintű előadók sem csinálják másképp. (hallgasd csak meg a Judas Priest lemezt, pont ezt fogod érezni az ének kapcsán) A szövegek aktuálisak, merőben intelligensek még akkor is, ha számomra egyes helyeken picit egyszerűbb, de nem lehet minden héten Háború Gyermekét, vagy Ítélet helyett szintű szövegeket írni. Összességében nagyon rendben van ez a rész is.

Devecz Ádám által tervezett borító számomra a leggyengébb pont. Nekem ez a sci-fi vonal túlságosan távoli. Legyen ez az én szegénységi bizonyítványom, de el tudtam volna képzelni valami feketébb, lazább, egyszerűbb rajzot. Ez viszont erősen szubjektív megítélése a dolognak, gondolom sok embernek meg pont ez tetszik nagyon. A lemez minőségén szerencsére semmit nem ront.

Összegezve: nagyon meglepett, milyen erős, energikus lett ez Enigma. Mindenképpen látni kell majd az élő fellépések valamelyikét, hiszen ezeknek a muzsikáknak a színpadi hatás a pudingpróbája. Soha nem kellett még megbocsájthatatlanul csalódnom Kalapács Józsiban, szerencsére. Számomra Ő egy megkerülhetetlen figura, aki 2015-ben is hiteles tud maradni. Remélem sok hasonló anyag kerül még ki a kezei alól.

Értékelés: 5/4,5

Infók:

Tracklist:
1. Az Ördög visz el
2. Enigma
3. Várlak Téged
4. Adj valamit
5. Zuhanni kell
6. Özönvíz
7. A játék, ha véget ér
8. Kötéltánc
9. Elhagyott Rock and Roll
10. Fájjon, hogy érezz
11. Verseny
12. Búcsú helyett

Műfaj: heavy metal
Megjelenés: 2015. február
Kiadó: Hammer Records

3 megjegyzés: