Ahogy az előző korong magával ragadott, úgy vártam az új anyag megjelenését. Szerencsére nem kellett csalódnom, pedig tettek egy lépést az elszállás irányába az északi fickók, az egyszer biztos. Lassabb, átgondoltabb talán az új anyag, ami nemes egyszerűséggel csak az „V” címet kapta. Győzelem, római ötös, tök mindegy. Kiváló lemezt dugtak eme frappáns jelölés mögé.
Mit is találunk majd a jó szokásukhoz híven, ismét háromnegyed-órába foglalt hanghordozón? Egy bátrabban tekerős, reptetős felvételt. Nyugodtabb felvételekkel, kiemelkedő nóta nélkül! Végig ugyanazt az utat járják, száll a magasban a mocsár felett, elterül és visz magával, ahogyan kell.
Már-már a művészkedés határát súrolva nyomják mindezt. Sok helyen nagyon közel járnak már ahhoz, hogy azt érezzem túlzásba esnek. De szerencsére soha nem jutunk el idáig, csak megközelítjük. Ettől talán még izgalmasabb az egész történet. Nekem legalábbis nagyon tetszik, kár lenne tagadni!
A fentebb írtakból nyilván következik, hogy kevesebb "buli-hullám" jutott most az előtérbe. Inkább gondolkodóra fogták a srácok. Ami nem baj, de talán a stoner egyik jellegzetességét, az önfeledt bulizást korcosították meg. Elrémiszteni senkit nem akarok, nem egy „matek-metal”, csak valamivel több a gondolat, mint a party. Néha ilyen is kell, pláne ebben a közép-kelet-európai ködfátyolban.
Én mindenesetre nagyon elégedett vagyok azzal, amit ez a három dilis svéd fickó csinál(t). Ajánlani tudom csak, minden gondolkodó zenebarátnak. Megtalálod majd a magad boldogságát az anyagban, annyi szent. Persze joggal hiányolható a felszabadultság, a féktelen száguldás. Ehelyett most jegyet kapunk a svéd erdők-mocsarak fölé repülő, csörgő, recsegő kisgépre. Élvezzük most ezt, így.
Értékelés: 5/4
Infók:
Tracklist:
01. Calm Before the Storm02. Hawkshaw
03. The 1
04. Gehenna
05. The Contract
06. Fiend
07. Storyline
Műfaj: stoner
Megjelenés: 2016. szeptember 30.
Kiadó: Century Media
Ez úgy szar, ahogy van.
VálaszTörlésGyorsan ítélsz Tomi, túl gyorsan! :)
TörlésNincs vesztegetni való idő Jani! Bocsánat. Ilyen pipogyákra én nem pazarlok. Karcos, éles, dinamikus zenét akarok, nem nyálkás csigágat. Sör?
VálaszTörlés