rival sons - hollow bones

A Los Angeles-i Rival Sons előző, negyedik lemezével fogott meg igazán. Addigra talán kimozdultak a hálátlan „Led Zeppelines” skatulyából. Ami nem a zenei világ miatt kínos, hiszen rengetegen szeretjük azt, amit műfajteremtő módon pszichedelikus rocknak keresztelve nyomattak a nagy öregek. Inkább azért, mert rettenetesen vékony az a mezsgye, ami a nyúlást és az átéléssel felhasznált hangzás/hangulat között húzódik. Ha nem figyelsz elég, legyinthetsz, hogy ugyan már, ezek telibe lenyomják azt, amit a nagy elődeik. Pont.

Pedig itt egyáltalán nem erről van szó. Ahogy az előző lemezt megdicsértem, és koptattam rongyosra, úgy lassan de biztosan az új felvételt is sikerült jóra hallgatnom. De miért írom ezt? Az utolsó, Hollow Bones címre keresztelt anyag már más irányt mutat, még korábra nyúlik vissza, és még bátrabb is ezáltal. Amikor a Sabbath előtt láthattam őket fővárosunkban, nem értettem miért ennyire belassult a track-list, ma már értem. Az új lemez is erre fordult.

Jay Buchanan egyrészt kiváló frontember, másrészt pedig egy bomba énekes. Minden megvan a hangjában, aminek benne kell lenni egy ilyen rockzenei munkássághoz. Dögösen szólal meg, bátran használja képességeit, és veri le a magamfajta fejéről a fülest. Emellett ott van Scott Holiday gitárjátéka, amiről majd sokan leírják, hogy nem csinál mást, csak a jól bevált 70’-s évekbeli témákat pengeti, és kész. De ez nem igaz, a lényeg a részletekben rejlik. Nem megyek bele különösebben, ha időt szánsz a lemezre észre fogod venni, miről beszélek.

Az ötödik sorlemezre véleményem szerint megtalálták saját hangjukat a srácok. Kicsit lassítottak, kimértebbek lettek, de ez mindenképpen jól áll a zenekarnak. Persze ezekből a nótákból nehéz lesz stadionokat megtöltő, vad bulikat összehozni, de talán nem is ez volt a cél. Önkifejezés, egészséges határokon belül. Már-már röviden, tömören. Kilenc szám, halvány 40 perc. Így kell ezt csinálni.

Bevállaltak egy Tina Turner feldolgozást, a Black Coffee ebben a formában jobb lett, mint az eredeti. Megkockáztatom. Számomra ebből szintén az következik, hogy zsenikkel állunk szemben. De majd eldöntöd magad. A lemez annak ellenére, hogy középtempós vagy helyenként lírai, nem válik unalmassá, végig fent tartja az érdeklődésem. Folyamatosan azt lesem, mikor milyen aprósággal dobják fel az adott dalt. Sziszifuszi játék ez, nem egy rajongóbarát, modern felfogás, viszont ettől lesz igazán izgalmas.

Összességében sok ember fogja felkapni a fejét, hogy mit dicsérgetem ezt a zenekar, vagy épp ezt a lemezt. Látom magam előtt, ahogy leszarozzátok. De azt javaslom, ha tudjátok, hallgassátok meg többször, szánjatok rá időt. A szépsége a részletekben rejlik, még akkor is, ha kicsit sem modern a történet. A borító pedig külön csillagos ötös!

Értékelés: 5/4


Infók:

Tracklist:
01. Hollow Bones Pt. 1
02. Tied Up
03. Thundering Voices
04. Baby Boy
05. Pretty Face
06. Fade Out
07. Black Coffee
08. Hollow Bones Pt. 2
09. All That I Want

Műfaj: rock
Megjelenés: 2016. június 10.
Kiadó: Earache Records

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése