blackfinger - blackfinger

Eric Wagner neve minden doom őrültnek ismerősen cseng. A hetvenes évek végén a Trouble alapító tagja. Kiváló énekes, viszont emberileg igen sok gond lehetett vele. Hiszen a kilencvenes évek végére már nélküle élet újjá a fent említett legendás banda. Megpróbálták később újra a sorokat rendezni, de gyorsan kudarcba fulladt a közös munka. A Trouble tovább él, sőt a tavalyi esztendő egyik legerősebb doom lemezével jelezték, velük minden rendben. 

Wagner pedig lassan két évvel ezelőtt megalapította saját zenekarát. A Blackfinger felállása igencsak érdekes, több szempontból is. Egyrészt a basszusgitárt nagybőgőre cserélte, illetve zenész társai meglehetősen ismeretlen tagok. Pedig nem fiatalok már a srácok. Bátor húzás ez, de nem túl meglepő az énekestől. Szóval megérkezett a Blackfinger debütáló anyaga, erről hivatott szólni ez a poszt a felvezető történelemóra után. 

Wagner jellegzetes hangszíne nem emészthető könnyen. Ha mélyebben énekel teljesen Nick Cave, viszont a magasabb tartományok inkább Ozzy korai munkásságára emlékeztetnek. Hogy ez milyen, hát mindenki hallgassa meg a lemezt, és rájön gyorsan. Profi az ürge az biztos, de nekem kicsit sok a magas téma. Persze új lemeze – is – az énekre orientált, ami miatt valamivel nehezebben emészthető. 

A zenész társak sem véletlenül nem értek még el komolyabb sikereket. Igazából az egész lemezen azt lehet érezni, hogy egy erős első anyag. De ebben az esetben a zenészek ötven körüli fickók, akiktől ez már valamelyest problémásabb. 

Az anyag tartalmaz sok érdekes részt, rengeteg kitekintést. Messze nem egy sima doom metal lemez, sőt. Ilyesmit csak nyomokban tartalmaz. Van pár dögösebb riff, és némi menetelős rész, valahogy mégis kevés, olyan üres az egész. Lehet ez a basszusgitár hiánya, de az is lehet, hogy ennyi van a fiúkban. Nehéz megítélni, ha megélik, következő lemezeik választ adhatnak a kérdésekre. 

Kifejezetten erős nóta nem került a korongra. Van pár dal, aminek a hangulata tetszik, viszont ez vajmi kevés. Jó pár töltelékszagú téma szintén felfért a háromnegyedórás lemezre. Mit lehet erre mondani. Ha egy húszévesekből álló bandáról írnék, azt mondanám, hogy elsőre nagyon rendben van. De ettől én személy szerint jóval többet vártam. 

Több, a hetvenes évek elszállós-hippis, ledzeppelines dallamit meglovagoló tétel kimondottan semmitmondó így a kétezres évek második évtizedében. Nem azért, mert ma nem lehet ízzel megcsinálni ezeket, - gondoljunk csak Slash visszatérő, meghívásos lemezének első klipes dalára – hanem talán azért mert ezek a próbálkozások vérszegények. Ez van, nem tetszik, pedig nagyon nyitott vagyok a napjainkban tomboló múltidézésre. 

Erős közepes ez a felvétel, amit csak némi tiszteletből mondok. Talán a folytatás jobb lesz. Van hová fejlődni és kell is. Egy ilyen toroknak a lemezjátszókban a helye, de ettől jobb lemezeken, sokkal jobb zenekarok élén. 

Értékelés: 5/2,5

Infók:

Tracklist: 1. I Am Jon 2. Yellowood 3. Why God 4. On Tuesday Morning 5. As Long as I'm with You 6. Here Comes the Rain 7. Keep Falling Down 8. My Many Colored Days 9. For One More Day 10. All the Leaves Are Brown 11. Til Death Do Us Part

Műfaj: progresszív metal
Hossz: 42:56
Megjelenés: 2014. február
Kiadó: The Church Within Record