action - pokolból



Szasza ’bácsi újragondolta az Actiont. Persze 2013-ban, ötven évesen már kicsit máshogyan szólnak a gettóharcos, ’pinavadász’ nóták, de szégyenkezni való egyáltalán nincsen. Bár a zenekar teljesen új, fiatal legények társasága, az igazi Sex Action/Action íz szépen megjelenik. Aki ezt szerette, mindenképpen szerezze be ezt a lemezt. Számomra mindig meglepő volt ezeket a szövegeket hallgatni, viszont a kifejezett mondanivalóval teljesen azonosulni tudok.

Nyilván túl nagy médiavisszhangra nem számíthat a banda, pedig ez a lemez igencsak egyben van. Élőben egyenesen királyok! Viszont ez igazán kevés embert érdekel, ezzel nem lehet mit kezdeni. Na de nézzük a lemezt. Intro, újragondolt számok, igazi klasszikus jelöltek, vendég zenészek, minden amitől teljes lehet egy ilyen visszatérő anyag.

Nem szedtem elő a régi Sex Action/Action lemezeket, de emlékeim szerint ilyen ízes gitár témák akkoriban nem voltak, mint most. Ez mindenképpen pozitívum, hiszen tovább növeli az egész színvonalat. Az én fülemben mindenképpen. Ebben komoly szerepet játszhat az új legénység Szasza mögött. A női vokálok szintén külön dicséretet érdemelnek. A végére, bónusz számként felkerült, BigDaddy Lacás, Kowás, Szekeres Andrisos Túsz egyenesen csillagos ötös. Valahogy mindig is imádtam ezeket a közös örömzenéléseket.

Összességében elmondható, hogy egy fokot puhultak az odamondogatások, rengeteget fejlődött a hangzás, és igencsak összetettebb lett az egész Action, mint a kilencvenes évek végén. Persze lehet erre mondani, hogy ez evidencia, mégis mennyi visszatérés volt már ahol ezeknek a dolgoknak a felét nem lehetett leírni? Sajnos nem egy. Hogy durranhat-e az egész még egyszer akkorát, mint a kezdetekben, nem tudom megítélni. Sőt az sem egyértelmű számomra, hogy a nyári fesztiválokon a fiatalodó közönség miként reagál majd akár ezekre a dalokra, hogy a korábbiakról már ne is beszéljek.

A lemez nem lett túl hosszú, így lemaradhattak róla a kötelező nóták. Ami véleményem szerint nem is baj. Elsőre elég ennyi. Innen is további sok sikert kívánunk az egész bagázsnak, mert igenis szüksége van a magyar rock-metal palettának egy ilyen dörti rock’n’rollt toló bandára! Hajrá fiúk!

Értékelés: 5/3



Infók:
Tracklist:
1. Epilógus
2. Pokolból

3. Káosz
4. Fétish
5. Piros

6. Túsz
7. Antiszociális sorozatgyilkos
8. 4 soros

9. Bordély
10. Hatodik elem
11. Intro
12. Túsz II.
13. Outro





Műfaj: rap metal
Hossz: 36:22
Megjelenés: 2013. október
Kiadó:Nail Records


2 megjegyzés: