witherfall - a prelude to sorrow

Többször megkapom, hogy igazán régen „metálkodtam” már a blogon. Folyton csak az ócska mocsár rock, meg a sivatagi szarságok jönnek egymás után. Jogos. Ennek oka viszont végtelenül egyszerű, igazán régen futottam bele olyan színtiszta metal lemezbe, amit szívesen elétek tárnék. Persze volt itt 'Book of Soul…, Archaic, vagy a Polgár féle Judás, de más tényleg nem nagyon.

Most mindenki megnyugodhat, jön egy klasszikus értelemben vett heavy-speed metal lemez. Witherfall - A Prelude To Sorrow című, második korongja bár egy „supergroup” termése, mégis klasszikus metal elemekkel operáló, dal centrikus, gitártémákra építő remekmű. Ami persze számos olyan modern elemet tartalmaz, amit véleményem szerint megkövetel egy 2018 év végi felvétel. Sőt a dalszerzés szintén a mai elképzelésekhez áll közelebb. Ami egyáltalán nem baj.

kövületek #5 iron maiden - somewhere in time

A nagy régiek közül a soron következő egyik kedvencem az Iron Maiden '86-os albuma, A Somewhere In Time. Nem a Number Of The Beast, meg a Seventh Son, mint mindenki másnak. A Brawe New World mellet nekem ez a másik nagy kedvencem a Vas Szűztől.

A zenekar hatodik nagylemeze ez. Az utolsó előtti, amin a Dickinsonnal való visszatérésig nagy kedvencem Adrian Smith játszik. A No Prayer..-ben már Gers tépi a húrokat helyette. A Somewhere album az addigi legkeményebb és leggyorsabb Maiden album volt.

striker - stand in the fire

A kanadai rockerek új albuma február 5-én látott napvilágot és én alig vártam, hogy meghallgathassam végre! Igazából nem is csalódtam. Kiváló heavy metal album lett. A Primal Fear (előző írásban elemezve) és a Brainstorm társaságában február 21-én adnak estet a Barba Negrában. (De jó lenne elmenni! Valaki?)

Ízes, nagyon jó szólók, ritmusok és igazi ének jellemzi a lemez egészét. A Phoenix Lights a kezdő szám. Szeretem vagy nem szeretem a vékony énekhangot, itt erre van szükség és kiváló! Nagyon komoly gitárszólók és kórus mindenhol. Lendületes, magával ragadó az egész (album). Ütnek a két lábdobos témák, a riffek.

megadeth - dystopia

Dave Mustaine neve mindenki számára ismert, úgy ahogy a Megadeth is. Kár lenne betűt pazarolni a zenekarvezető/dalszerző bemutatására, ellenben csapata újra kicserélődött. Nem először, és vélhetően nem is utoljára. Hogy ennek mi lehet az oka, az egy másik posztba tartozik, mi nem teszünk mást, mintsem megemlítjük, hogy Kiko Loureiro (gitárhős) és Chris Adler (dobos) csatlakozott Ellefson és Mustaine mellé.

Hogy a vörös énekes kattant-e, azt nem tudjuk, de butának semmiképpen nem nevezném. Két igazán profi muzsikust szemelt ki új, Dystopia címmel ellátott lemeze megírásához. Előző felvételüket régi kollégám, itt elemezgeti. Számomra kicsit idegen, a Megadeth-től távoli volt a Super Collider. A mostani friss anyagról viszont egyből az jutott eszembe, hogy Dave mester visszanövesztette a tökeit, és próbál vadabb muzsikákkal előállni.

anthrax - for all kings

Hallgatom már napok óta az új Anthrax lemezt és nem tetszik. Nem tetszik, mert az utolsó Worship Music nagyon levett a lábamról, szerényen szólva agyonvert. Pedig nem vagyok rajongója Belladonna pózolásainak, ettől még a 2011-s lemez atomerős volt, ütött-vágott. Ezzel szemben a februárban érkező For All Kings sokkal összetettebb, változatosabb, de jóval kevésbé Anthrax. Rengeteget kopott a sajátos íz világ, oda a markáns egyéniség.

Jó, azért nem kell ezt ennyire komolyan venni, nyilván nem „szar” a lemez. De egyáltalán nem ragad magával, itt-ott unalomba fullad, hajmeresztő a számolatlan mennyiségben ismételgetett refrén, és a balladásabb hangvételű, hard rock részek sem ülnek szerintem. Nyilván sokan lesztek, akik ezzel nem értetek egyet, de ez nekem most nagyon nem tetszik.

omen - huszonöt év

Itt van előttem az Omen zenekar új, jubileumi nagylemeze a 25 év. Szeptember óta hallgatom, sőt a 'szilvanapon még egy igen jóra sikerült koncertet is elcsíptem. Nagyjából akkor léptem ki a zenekar bármilyen jellegű követéséből, amikor Oki került a vokálba. Azt akkoriban nem tudtam megbocsájtani, pedig Nagyfi 'gépes múltja miatt mindig érdekes gitárosnak tartottam. De mint tudjuk semmi nem tart örökké!

Kis városom őszi csúcsprogramján, rock-metal vonalon idén Omenre futotta, így ellátogattam pár komámmal a koncertre. Tetszett, amit hallottam. Pár napra rá jelent meg a lemez, megszereztem, hallgatom. Ez már kevésbé tetszik. Pontosabban számolatlan fogós és igazán fogós zenei témát hallok, de az ének nekem nagyon ripacskodó, a szövegekről meg nem óhajtok semmit írni.

iron maiden - the book of souls

Hogy miképpen lehet helyesen „kritizálni” egy Iron Maiden elnevezésű, negyven éves nagyágyút, azt én nem tudom. Előre bocsájtom, hogy nehezen tudom visszafogni magam a The Book Of Souls kapcsán, így valószínűleg az első mondatomban megfogalmazott felvetésre a válasz, hogy sehogy. Ettől függetlenül mindenképpen szerettem volna megosztani véleményem az angol heavy metal óriás új, monumentális albumáról.

A történethez hozzá tartozik még annyi, hogy nem voltam soha egy kifejezetten nagy Iron Maiden rajongó. Sőt, a Dickinsonos újraegyesülésig távolról figyeltem csak a csapatot. De amit nekem a Brave New World adott, azt nagyon kevés korong tudja felülmúlni. Talán egy újabb Iron Maiden lemeznek sikerül? Erre majd az idő megadja a választ, de annyi szent, hogy idén ez a felvétel visz mindent, tarol, mint a royal flush!Örömmel olvasom egyébiránt a nemzetközi és hazai sajtóban, hogy a modern kori Iron Maiden alkotások közül még a legkonzervatívabb rajongók is a legjobb korongnak tartják az új anyagot.

impellitteri - venom

Nem vagyok egy klasszikus heavy metal rajongó, de nyilván a jobb előadók engem is megfogtak annak idején. Bírom az ízes szólókat, tetszenek a dalszerkezetek, de általában az énekes vinnyogásai szoktak távol tartani a műfajtól. Amit viszont nemrégiben találtam, az annyira profi gitáros munka, hogy felőlem Oki is énekelhetné a szövegeket, akkor is meghallgatnám párszor. Emberünk neve Chris Impellitteri. Bevallom férfiasan, a fickó számomra teljesen ismeretlen volt, eddig. De amit az új, Venom című lemezén hallottam, gyorsan motivált, hogy visszakeressem életpályát.

Egy méltatlanul háttérben tartott, kevés helyen ismert „gitár fenoménról” van szó. Az hogy szólói kuriózumok, az még rendben, de hogy dalszerzőként is ennyire profi azt nem gondoltam volna. Gondolok itt főleg arra, hogy saját nimbuszát nem helyezi túlságosan előre, nem arról szólnak a dalok, hogy „nézd, én mekkora gitáros vagyok”, hanem valóban dalok, olyan gitártémákkal, amiket ritkán hall az ember.

sorcerer - in the shadow of the inverted cross

Van egy banda, aki 1988-ban alakult és első nagylemezét idén tavasszal adta ki. Ez már alapból is érdekes kellene, hogy legyen. Ha hozzáveszem, hogy heavy metalos elemekkel keverik a doom zene lüktetését, akkor tovább növelem sokakban a vonzalmat. Persze ezalatt a rengeteg év alatt a csapat nem volt aktív, két demót követően feloszlottak és más irányba fordultak a srácok. Viszont mára úgy találták helyesnek a svéd Sorcerer tagjai, hogy egy teljes értékű nagylemezzel bújnak elő az igazán felhígult metal színtéren. Milyen jól tették.

Johnny Hagel bőgős, alapító tag számolatlan zenekart megjárva talált vissza gyökereihez. Maga mellé szólította a Therion-os Kristian Niemannt, hogy felvegyék az In The Shadow Of The Inverted Cross-t. A dallamos ének felelőse Anders Egberg, aki több kevésbé ismert formációban bizonyította kiváló énekesi képességeit az évek során. Így ez a sokat látott három zenész és még pár hobbimuzsikus rögzítette az idei év egyik legmeglepőbb anyagát. De nézzük, mit is találsz majd a korongon.

kalapács - enigma

A blog történetének egyik legmegosztóbb posztja lesz ez. Nem vitás. Hiszen amellett, hogy Kalapács Józsi az ország egyik legértékesebb férfi énekhangja, munkássága mára sokak szemében kevésbé elismert. Hogy ennek mi az oka, nem fejtegetném. Viszont számomra egyértelműen a gyermekkorom útkeresésének oszlopos tagja. Amikor édesapám az aktuális Süsü a sárkány kazetta helyett, véletlenül az akkor friss, Éjszakai Bevetést hozta haza a megboldogult lemezboltból, anyám arca feledhetetlen volt. De az érzés is, ami akkor engem megtöltött. Azóta is az egyik kedvenc lemezem ez a Pokolgép őskorából.

Józsi azóta is aktív, hála istennek. Számolatlan produkcióban jeleskedett már, de talán legerősebben a saját nevével fémjelzet, évtizedek óta ugyanabban a felállásban nyomuló, Kalapács együttes ügyét képviseli. Igazán sok figyelmet a nemzeti érzésű lemezekig voltam hajlandó fordítani az munkásságukra. Viszont ez az új Enigma elnevezésű anyagon szerencsére teljesen eltűnt. Nincsenek kardok, szittyák, tegezek, csak ős heavy metal és az az énekhang, amitől a ami napig libabőrős leszek. Nehéz lesz nem szuperlatívuszokban értékelni a sorlemezt, de megteszek majd mindent.

cloven hoof - resist or serve

Van egy Cloven Hoof nevezetű csapat, akik a régi idők, angol új hullámán lovagolva teremtette a power metal alapjait. Vagy készítette a deformált heavy metal albumokat, kinek hogy tetszik. Lee Payne a hetvenes évek végén alapított bandája számomra szinte teljesen ismeretlen volt a mai napig. Ennek lesz jelentősége a kritikában, hiszen az ős rajongók, akik már az anyatejjel is heavy metalt szippantottak keményen ekézik ezt a lemezt. 

Én kevésbé látom problémásnak a dolgot, ha valaki a mai igényeknek megfelelően változtat irányt. Természetesen nem letérve az ősi vonalról. Számomra a Resist or Serve címmel megáldott, 2014 őszi lemez inkább egy modern metal elemeket tartalmazó, újszerű power/heavy anyag, mintsem végletekig szidni való szemét. Nyilván kapott jó kritikákat is az anyag, viszont sok helyen komoly lehúzás tárgya lett a mű. 

accept - blind rage

A német Accept igazi őskövület a metal vonalon. Mondom ezt jó értelemben, hiszen a nyolcvanas évek első felétől aktív a csapat rengeteg tagcserével és némi hatásszünettel. Nyilván ez természetes folyamat egy több mint harminc éves zenekar esetében. Elvitathatatlan tettük a speed metal műfajának alapkőtétele, illetve maga UDO személye. Persze mára már tatásabb a történet, de bevallom őszintén nekem ez jobban tetszik.

Jöjjön máris aktuális anyaguk, a Blind Rage címre keresztelt sorlemez. Legutolsó felállásuk harmadik stúdióanyaga ez, ami semmiképpen sem friss, vagy modern. Viszont olyan megbízható, hangulatos, hogy sokan megirigyelhetik a német bácsik attrakcióját. Kiforrott hangzás, profi munka ez nem vitás. Aki tudja, mire számítson tőlük, az pontosan azt fogja kapni. 

judas priest - redeemer of souls

Elég nehéz úgy írni a Judas Priest új lemezéről, hogy az ember ne szaladjon bele mások gondolatait tartalmazó kritikákba. Nyilván ezek az irományok hatással lesznek a saját véleményre is, de nem szabad felülni a fanyalgóknak. Jómagam nem vagyok egy elvetemült JP fanatikus, sőt. Meglehetősen kevés időt szenteltem a zenekar eddigi munkásságára, viszont ezt a lemezt, ami a Redeemer Of Souls címet kapta, lassan három napja hallgatom. Örömmel.

Kezdhetnénk onnan, hogy a K.K. Downing távozása mekkora károkat okozott dalszerzés, gitártémák, ikerszólók szintjén. De ez butaság, csak a vájt fülűek nyafoghatnak ezen. Véleményem szerint tökéletesen sikerült az utódlása a régi gitárosnak. Richie Faulkner tud mindent, amit egy ilyen heavy metal őskövület megkövetel. Le a kalappal a srác előtt!

satan - life sentence

A Satan egy newcastlei heavy metal banda, volt. Valamikor a nyolcvanas évek első felében, a NWOBHM, azaz a brit újhullámos heavy metal generáció második vonalából emelkedett fel, majd bukott alá gyorsan. Írd és mond, harminc évvel ezelőtt jegyezték a legnagyobb sikerüket, Court int he Act címmel. Ez a három évtizedes lemez olyan hatást gyakorolt a környezetére, hogy a mai napig többek között James Hetfield mellényein virít a felvarrójuk. (ezeket a cuccokat a mai napig lehet kapni, döbbenet!)

Tavaly év végi visszatérésük eredménye a Life Sentence című remekmű. Azt azért mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy különböző tagcserék mellett több néven is zenéltek a fickók az elmúlt harminc évben, viszont eredeti felállásban most először tértek vissza a nagyközönség elé. Amit innen is külön köszönünk. Nagy ötlet volt egy ilyen teljesen 80’s éveket idéző hanganyaggal előállni!

rob zombie - venomous rat regeneration vendor

Rob Zombie úr a '90-es évek White Zombie óta szólólemezein és filmes karrierjén éli ki magát egész sajátos módon. Ő is egy olyan figura, aki mellett nehéz közömbösen elsétálni. Nem mondom, hogy minden albumát jól ismerem, de hallgatgatom, ugyanis a Megadeth előzenekara lesznek idén nyáron kis hazánkban. Én ott leszek.

Az előző album félresikerült próbálkozásait és a stílus korlátainak feszegetését hála Istennek itt már elfelejthetjük. Vagy megjött Zombie esze vagy csak így kér bocsánatot. Na nem mintha kellene. Ez az album nagyon jól sikerült. Sokkal természetesebb és ütősebb mint a Hellbilly Deluxe II.

grand magus - triumph and power

A skandináv országok igazán jeleskednek a kiváló metal formációkban. Kiemelkedő példája ennek a Grand Magus. A háromfős, svéd, doom-stoner banda új lemezzel jelentkezett 2014 elején. Aki ismeri a zenekart, és tudja milyen hangja van „JB”-nek, az már epekedve várta az újabb csatába szólító eposzokat. Aki viszont még nem ismeri, azonnal tegyen ez ügyben lépéseket. Ritka az ilyen tereket betöltő, minden erejében „mágikus” hang. 

Ez a csapat a kilencvenes évek első felétől nyomatja a lüktető doom és heavy metal keverékét, hol egyik, hol másik irányzatot nyomatékosítva. És akinek ez még mindig nem lenne elég, azt is elárulom, hogy az idei, Triumph And Power címet kapó lemezük inkább a második vonalra húz. Persze teljesen nem tudják magukat levetkőzni a srácok. Pont ezért lesz eszement ez az egész GM.  

iced earth - plagues of babylon

Az Iced Earth tízedik, Dystopia címmel megjelent albuma igen kecsegtető visszatérésnek bizonyult. Az új énekes, Stu Block valóban tudott új lendületet, friss erőt pumpálni az öregedő, szürkülő heavy metal csapatba. Nyilván több oka volt az előző lemez sikerének, talán a letisztultabb, egyszerűbb témák mellett a nagyobb alázat is megjelent, viszont az új lemezről már semmi ilyesmi nem mondható el. Gyorsan apadni látszik a lendület, valami nincs rendben. 

Plagues Of Babylon címen jegyzett új korong, unalmas, fáradt hanganyag benyomását kelti. Bár pár érdekesebb tétel jutott erre az anyagra, de döntően egy kiégett társaság unalmas pengetését hallani a dalokban. Power-lírában erős Iced Earth azért tud még a Melancholyhoz fogható, kellemesebb dallamokat összehozni, de egyre ritkábban és talán egyre gyengébben. 

seven witches - rebirth

A Seven Witches egy közel húsz éves power-heavy metal banda a tengeren túlról. Igazán kiváló gitáros, zenekarvezető Jack Frost viszont nem lehet egy egyszerű eset, hiszen olyan fluktuáció zajlik énekes és egyéb posztokon, amit még az erről híres zenekarok is megirigyelnének. És ez nem vicc. Egy nyári interjúban említett énekesre (Alan Tecchio) készült az aktuális, Rebirth lemez, viszont a stúdióba már egy másik, teljesen ismeretlen sráccal (Anthony Regalbuto) vonult a banda. De a dobos Johnny Kelly, és Ronny Parks bőgős szintén új tagok! 

Ami viszont biztos, ennek a komoly tagcserének semmi nyoma nincs az anyagon. Meglehetősen erős volt rock-metal szintéren a 2013-s év, és ez a Seven Witches lemez méltán csatlakozik az elmúlt esztendő kiváló alkotásaihoz. Frost ritka, érdekes gitártechnikája olyan mértékben érett be, amire igen nehéz szavakat találni. Teljesen tudatos, sok esetben kellően visszafogott, máskor végletekig recsegős, egyszóval teli találat. Akit érdekelnek az izgalmasabb témák, illetve hangzások mindenképpen keressen rá erre a lemezre! 

civil war - the killer angels

Nagyon hosszú ideje előttem hever a Civil War debütáló korongja, a The Killer Angels. De bevallom őszintén a Sabaton kötődés miatt kicsit félve kezeltem a témát. Nem vagyok/voltam nagy Sabaton rajongó, nekem mindig sok volt a billentyű, kevés volt az énekes hangja. Nem tudom nehéz megfogalmazni, de nem szerettem őket. Aztán eljött az idő, és rávettem magam, hogy meghallgassam a fent említett, új banda - gyakorlatilag a Sabaton új énekessel – bemutatkozó anyagát. Jól tettem!

Igazán komolyan gondolják ezek a svéd srácok. Egyértelműen a év legerősebb heavy metal lemeze született a Sabaton szakadásból. Az énekes fickó hangja számomra még mindig „sok”, de az elvitathatatlan, hogy Európa egyik legzseniálisabb énekesét sikerült leigazolni a távozó vokalista helyére. Lehet nem szeretni ezt a hangfekvést, de amit ez a pali kiénekelget, hajlít, variál a hangjával arra kevés szó van. Le a kalappal, ez valóban megsüvegelendő.

newsted - heavy metal music

Newsted 'bácsi már tavaly előbújt rejtekhelyéről és reklámozni kezdte a megjelenésre váró teljesen új albumát. Az akkor kiadott négy számos EP igencsak tetszetősre sikerült. A vájt fülű Metallica rajongókat leszámítva, szinte minden körben pozitív lett a visszhang. Engem is meggyőzött, igen ennek lehet értelme. Mindenkinek van helye egy ilyen óriásira dagasztott piacon. Miért épp egy giga formációból kijjebbrugdalt bőgősnek ne lenne?!

Aztán a nyár végén megérkezett a teljes album, melynek nemes egyszerűséggel a Heavy Metal Music címet adta az alkotó. Hozzám a három bónusz dallal ellátott változat jutott. Nagy lelkesedéssel vetettem bele magam, az EP okozta örömök miatt. Sajnos picit csalódnom kellett. Nem gondoltam, hogy a leggyengébb számait másolja majd a bemutatkozó kislemezre, de azért abban bíztam, hogy némi puskapor marad majd a nagylemezre. Túl sok nem maradt.