palehørse – palehørse

Így rögtön kezdésnek bevallanám, hogy annyira sok információ nem áll rendelkezésemre erről az egyébként is debütáló anyagról. Találtam azért, de így nagyjából és többségében a saját érzéseim fogják alkotni ezen írás gerincét.

Azonban azt is rögtön kezdésképpen szögezném le, hogy ez a cucc bizony az (azt a ku..a, de bitang jó ez a zeneeeeee!), kategóriába esik. Csak, hogy tudjátok mi vár rátok, ha esetleg meg is hallgatjátok. Az úgy volt, hogy mostanában csak böngésztem, böngésztem, meg még egy kicsit böngésztem, és találtam is pár, hát jó-jó, hallgatni sem rossz albumot, de ez felrobbantott. Nem másról van szó, mint a Palehørse – Palehørse névre keresztelt debütáló anyagáról. 

lost society - brainhead

A szemtelenül fiatal finn thrasherek újra támadnak. Két gyors és lendületes lemez után az új, harmadik anyag már valamivel változatosabb. Tágítva picit az eddig rájuk húzott szűk skatulyán. Persze az egész történet igen megosztó, van –e értelme ennyire ragaszkodni a nagy elődök munkáihoz? Nem kellene –e valamivel egyedibbre venni a formát? Véleményem szerint nem, nekem pont ez tetszik az északiak muzsikájában, hogy bátran használják a számukra tetsző, jól ismert formákat. Fiatalos ízzel, lendülettel fűszerezve.

Hangos, fiatalos, gyors modern-thrash, amit tarthatsz unalmasnak, de valahol mégis ott van benne az a lüktetés, ami miatt a 80’s, 90’s évek bandáitól sorra pisáltuk le a bokánk. Ráadásképp a Brainhead már megmutat egy aprócska kimozdulást. Az album két első száma döbbenet volt számomra. Egyrészt mert írtóra tetszik, másrészt mert egyáltalán nem az az ősi, Bay-Area’s thrash. Inkább a korai Pantera, agresszívebb vetülete.

grave pleasures - dreamcrash

Volt 2013 végén egy lemez, ami sok szinten tarolt mindent. Emlékeztek még a Beastmilk – Climax című anyagára? Ha bármennyire is érdekelt valaha a dark-wave, vagy a post-punk, akkor imádtad azt a lemezt, ahogy én szintén nagyon pozitívan emlékeztem meg róluk itt. Szépen csorgott az idő, a finn banda fuzionált, némileg alakot és nevet váltott, majd a minap előjött az új felvételével.

Grave Pleasures névre keresztelt új csapat első lemezének címe Dreamcrash. De ez az egész dolog nyugodtan tekinthető a Beastmilk folytatásának. Dobos, gitáros balra el, új, nagyobb kiadó érdeklődés, majd itt a lemez. Sajnos az északiak is emberek és nyilván hatással volt rájuk első/előző lemezük sikere, mert ez a mostani messze elmarad attól a katarzistól, amit a Climax akkor, azon a ködös tavaszon okozott nekem.

kreyskull - tower witch

Kreyskull, mond nektek ez a név valamit? Nem. Hogy miért? Mert egy vadiúj finn rock-metal együttesről van szó. Sokat megélt, underground szupergrupp ez az ezer tó országából, finn kiadóval, és telis-tele ötletekkel. Hogy mi is ez pontosan? Egy kiváló doom formáció egy profi blues gitárossal. Na ehhez mit szóltok? Már vagy negyvenszer körbejárta a lejátszót a lemez és nem igazán tudom/akarom cserélni. Meglepő, velős, izgalmas és valami teljesen újszerű folydogál ki a hangfalakból.

A srácok saját magukat heavy doomnak definiálják. Szarul hangzik, viszont amit a lemezen találsz majd, az nem. Valami olyasmit képzelj el, mintha a Jethro Tullt, Black Sabbathot, Led Zeppelint kevernéd össze, és az egész valami megdöbbentően dögös hangzásban szólalna meg. Ez igen, csettintettem a nemzetközi kritikákat olvasgatva.

lost society - terror hungry

Van egy fiatal, finn négyes fogat, akik eldöntötték, hogy a vegytiszta trash metalon túl nem kívánnak semmi mással foglalkozni. Mindenki húsz év alatt, nyilván sok nyolcvanas évek béli, amerikai trasht hallgattak, de hogy egy kört rávernek a régi klasszikusokra az szent. Ezek elmebeteg módon nyomatják, olyan meglepően jól, hogy a tomboló „trash retro” hullámok közepette is toronymagasan kiemelkednek a mezőnyből. 

Brutális, varacskos, fiatalos és agylágyító! Harmadik napja gondolkodom a jelzőkön, mivel is illessem a bandát, aminek a neve nem mellékesen Lost Society. Ezt a négy jelzőt találtam megfelelően. Remélem ezzel minden trash őrültet a lemezjátszó mellé ültetek, de most komolyan, ilyet nem mindennap hallasz. Bánhatják, hogy nem a nyolcvanas években voltak ilyen pimaszul fiatalok. Na de ki tudja hová dagadhat még ez a történet. Hiszen a Terror Hungry még csak a második lemezük. 

beastmilk - climax

Nem is tudom pontosan, hogy olvastam először a Beastmilk elnevezésű formációról. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy a „sötét post-punk” –nak titulált társaság első olvasatra megragadott, egyből elkezdtem vadászni az új lemezt, valami fenomenális csodát remélve. Kicsit nagyobb munka volt fellelni a srácok Climax című, 2013-s év végi anyagát, de amikor meglett gyorsan falni kezdtem. 

Na de mit találtam a hanghordozón? Egy modern, jól átgondolt, lebegős mégis mélységesen sötét, letisztult, sablonmentes önkifejezést. Bár jól körvonalazódik a fiúk zenei ízlése, mégis bátran túl mernek ezen lépni, mind zeneileg merészebb a Joy Divison, Cure, stb., 70’s évek végi újhullámos punk lemezektől, mind szövegvilágában erősen magával ragadó produkció ez.