Jöjjön hát a Slayer kritika, melynek nem is lehetne más az
alcíme, mint „van élet a halál után”! Ígérem nem fogok
sablonosabbnál-sablonosabb közhelyeket puffogtatni, de nagyon nehéz lesz
mindezt elkerülni. Az elmúlt hat évben csöndben széthulló thrash fenevad olyan
anyaggal baszta ránk az ajtót, amit szerintem kevesen vártak. Egyrészt a
szörnyű tragédia másrészt az emberi hülyeségen alapuló, személyeskedésig
mélyülő Lombardo ügy miatt. Ki remélte, hogy ennyire erős marad a félslayer? Én
személy szerint semmiképp.
Azt gondoltam, hogy Hanneman gitárstílusa pótolhatatlan
lesz, illetve azt is, hogy Lombardo kreatívan agresszív dobtémái megint csak betölthetetlen
űrt hagynak maguk után. Ezzel szemben tessék meghallgatni a Repentless címre
keresztelt új felvételt. Le fog szakadni a fejetek, nyugodjatok meg! Kerry King
tartósította magát, és úgy „döntött”, hogy ő írja majd az egész lemezt. Volt
már hasonló az elmúlt tíz stúdióanyag közül, de ennyire egyértelműen King nem
vállalt magára egyetlen Slayer lemezt sem.
