blood ceremony - the eldritch dark



Van egy kanadai zenekar, tagjai jelentős ír felmenőkkel rendelkeznek, ez nem vitás. Aztán van egy női énekesük, aki semmi különös, de valahogy mégis kellemes hatás. Illetve van Hammond –orgona és fuvola is. Mindezekre jön a tromf, a banda a wikipedia szerint doom metalt játszik. Mi van? Harmadik lemezük a The Eldritch Dark, gondoltam itt az ideje és meghallgatom. 

Első hallásra, valamiféle doorsos, jethro tullos egyveleg mászott elő a hangfalakból, egy átlagos női énekkel. Gondoltam nem lesz a kedvencem, de kapott több esélyt. Majd mindenki döntse el maga, hogy joggal kapta-e ezt meg, viszont számomra egyre jobban és jobban el kezdett tetszeni ez a igencsak bátor vállalkozás így a 2010-s évek derekán. 

grand magus - triumph and power



A skandináv országok igazán jeleskednek a kiváló metal formációkban. Kiemelkedő példája ennek a Grand Magus. A háromfős, svéd, doom-stoner banda új lemezzel jelentkezett 2014 elején. Aki ismeri a zenekart, és tudja milyen hangja van „JB”-nek, az már epekedve várta az újabb csatába szólító eposzokat. Aki viszont még nem ismeri, azonnal tegyen ez ügyben lépéseket. Ritka az ilyen tereket betöltő, minden erejében „mágikus” hang. 

Ez a csapat a kilencvenes évek első felétől nyomatja a lüktető doom és heavy metal keverékét, hol egyik, hol másik irányzatot nyomatékosítva. És akinek ez még mindig nem lenne elég, azt is elárulom, hogy az idei, Triumph And Power címet kapó lemezük inkább a második vonalra húz. Persze teljesen nem tudják magukat levetkőzni a srácok. Pont ezért lesz eszement ez az egész GM.  

megadeth - super collider

A Big 4 oszlopos tagja a Megadeth, Dave Mustaine vezetésével megalkotta első, "független" albumát, a Super Collidert. Mustaine kiadót alapított, hogy a sorban kiadott 14. lemez saját gondozásában jelenhessen meg. (Magyarul: hogy senki ne szólhasson bele.) A Thirteen című előző albumukat nagyon igyekeztek minél hamarabb letudni a szerződés miatt, ezért három saját feldolgozás is szerepelt rajta. Amúgy nem volt egy rossz album.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy nem jó, ha Mustaine egyeduralkodóként irányítja ezt a Mega-gépezetet. Én nem így gondolom. Ha van egy dolog amit csak én vagy csak mi csinálunk, abba más ne szóljon bele, ha nem akarom. Ennyi. Ettől függetlenül meglepően és kis jó indulattal éppen, hogy csak jóra sikeredett ez a lemez Megadeth mércével nézve persze.


alice in chains - the devil put the dinosaurs here


Az egyik nagy kedvencem legújabb albumáról szeretnék pár szót írni. Ez az Alice In Chains. Egészen a '90-es évek elejére-közepére nyúlik vissza a mi kapcsolatunk. 90-ben ugyanis elindult Amerikában a nagy és mindent elsöprő Grunge-hullám... Ez nekünk Trash-metálosoknak elég rosszul esett. Néha már pofátlanul egyszerű és fülbemászó muzsikájukkal megásták a sírját a metálnak. Nagyon keveseknek sikerült reflektorfényben maradnia a Nirvana, Pearl Jam, Soundgarden és társaik mellet.

Egy valakire nem tudtam haragudni és ez a Jerry Cantrell vezette banda volt. Ők tulajdonképpen egy grunge köntösbe öltöztetett metál banda voltak (mondta Lars Ulrich) és talán ők csinálták ebben a vonalban a legértékesebbet (legalább is számomra.).

dream theater - dream theater



Tulajdonképpen soha nem voltam igazi Dream Theater rajongó, de amióta kicsit felkavarodott a por a zenekar körül Mike Portnoy és Mike Mangini miatt, akaratlanul én is egyre jobban odafigyeltem a bandára. Ebből az következett, hogy meghallgattam az előző (akkor még friss) A Dramatic Turn Of Events c. albumukat. Eleinte kicsit küzdöttünk... néha rágós volt, néha túl átsült, túl fűszeres, egészében pedig túl sok. Egyébként meg tetszett! Őrület volt azokat a szinti és gitártémákat egy ilyen elképesztő dobos által kísérve hallgatni! Először egy-két szám, mint a régieknél, aztán már a felét is szeretni tudtam. 

Nagyon-nagyon sokat vártam, amíg végre kijött a következő lemez, az elmésen Dream Theaterre keresztelt monumentális metálorgia! Az album egy baljós, fenyegető, mégis pozitív energiáktól duzzadó intróval kezd. Ez úgy nagyjából előrevetíti a lemez hangulatát. Kicsit olyan, mintha valami mese csúcspontjába, csatájába csöppennénk.

avenged sevenfold - hail to the king



Soha nem voltam az amerikai, napfényes hard rock, metal rajongója. Pláne igaz ez az Avenged Sevenfold-ra. Valahogy mindig idegen volt számomra a napfényes Kalifornia és a szomorú, depressziós hangvétel közötti párhuzam. Ott ne legyen keserű az ember, ott legyen mindenki vidám. Mindezek ellenére volt azért néhány erősebb lemeze a fiatal bandának. Mára viszont elfogyott a muníció, oda a puskapor. Állítom ezt annak ellenére, hogy az ifjúság körében továbbra is töretlen az A7X népszerűsége. 

Foglalkozzuk kicsit az új, Hail To The King címre keresztelt lemezzel. Meglehetősen jó nemzetközi, főleg angol és amerikai kritikát kapott a csapat illetve az aktuális korong. Több hallgatás után, továbbra sem értem, hogy ez hogyan lehetséges. Nyilván úgy, hogy nem én vagyok a célközönség. Vannak fiatalok, akik meghalnának ezért az amerikai formációért. És persze a marketing gépezetük sem utolsó.  

annihilator - feast

...És tényleg az! Jeff-éknek sikerült "századjára" is! Az emberünk, aki mint nem titok az egyik legjobb metalgitáros túl az óperencián és innen, halálpontos csuklóval reszeli és fűrészeli át magát a füleken 30 éve rendületlen. Igaz ő sem egyszerű eset, mint rokonlelke Mr. Dave Mustaine. Ha nem játszott már az Annihilator név alatt 30 zenésszel, akkor eggyel sem! 

De hát Istenem! Ha ő tudja, mit akar, márpedig ő tudja, akkor vagy mész utána vagy a másik irányba. Ez jelenleg is nagyjából így történik, bár ez a csapat már elég állandónak tűnik körülötte. Az énekes sem rossz. A gitártémák magukért beszélnek, a szólók nagyon kemények, üt az egész, mint a buszkormány! 

iced earth - plagues of babylon

Az Iced Earth tízedik, Dystopia címmel megjelent albuma igen kecsegtető visszatérésnek bizonyult. Az új énekes, Stu Block valóban tudott új lendületet, friss erőt pumpálni az öregedő, szürkülő heavy metal csapatba. Nyilván több oka volt az előző lemez sikerének, talán a letisztultabb, egyszerűbb témák mellett a nagyobb alázat is megjelent, viszont az új lemezről már semmi ilyesmi nem mondható el. Gyorsan apadni látszik a lendület, valami nincs rendben. 

Plagues Of Babylon címen jegyzett új korong, unalmas, fáradt hanganyag benyomását kelti. Bár pár érdekesebb tétel jutott erre az anyagra, de döntően egy kiégett társaság unalmas pengetését hallani a dalokban. Power-lírában erős Iced Earth azért tud még a Melancholyhoz fogható, kellemesebb dallamokat összehozni, de egyre ritkábban és talán egyre gyengébben. 


protest the hero - volition



A napokban volt Budapesten egy igazán jól sikerült Protest The Hero buli. Több más együttes társaságában lépett újra színpadra Magyarországon ez a kanadai zenekar. Ezek a tények. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy veszem a bátorságot, és megpróbálom a Kedves Olvasókkal megismertetni ezt az igazán összetett, már-már furcsa csapatot. Ha röviden kellene jellemezi őket, és mindenáron műfaji keretek közé kellene sorolni, akkor nagyjából így nézne ki a történet: neoklasszikus-punk-hardcore-trash-progresszív-heavy metál bandáról van szó! 

Volition című, 2013 októberében megjelent új lemezük a társaság legérettebb munkája. Ezzel az igen széles rajongótábor és a szaksajtó szintén egyet ért. Első hallásra meglehetősen komplex lesz az anyag, úgyhogy csak óvatosan vele. Viszont egy bizonyos idő után olyan élményt nyújt, amit viszont nagyon ritkán ér el bármelyik zenekar. Gitárok és dob csillagos ötös, ének négyötöd. Mi kell még? 

killswitch engage - disarm the descent



A Killswitch Engage egy amerikai metalcore együttes, amely több (Overcast és az Aftershock) szétesett zenekar romjain született a 90’s évek végén. Szokás őket melankolikus metalcorenak titulálni, ez nyilván a fellelhető, tetszetős dallamok miatt lehetséges. Ebben bővelkedik a 2013-ban megjelent, Disarm The Descent című lemezük is. Érdemes még tudni előljáróban a zenekarról, hogy rájuk szintén jellemző az énekes keringő. A most taglalt anyagot a régi-új énekes Jesse Leach jegyzi. 

Nézzük, akkor még egy picit magát a metalcoret, hiszen igen egybehangzó vélemények szerint soha nem lesz olyan mértékű, méretű tendencia, mint a trash, vagy mondjuk a power, hogy a heavyt már ne is említsem. Egyesek odáig képesek elmenni, hogy a zenei irányzat létjogosultságát vonják kérdőre. Jómagam nem vagyok nagy rajongója a szédületes tempóban nyomatott, dallamos részekkel megszakított, vagdalkozó-hörgő műfajnak, de elfogadom, mint irányzat, sőt egyes bástyái még az én lemezgyűjteményemben is megférnek.