fates warning - darkness in a different light



A Fates Warning nevét hallva sokan gondolhatják, hogy kilenc éves kihagyást még egy ekkora banda sem élhet túl komoly károsodás nélkül. Pedig az amerikai progresszív szintér egyik legmeghatározóbb formációja igen erős come backkel cáfolta az összes pletykát, miszerint már régen végük van, soha nem lesznek azok akik voltak a kétezres években, stb. Láss csodát, a tavalyi évben megjelent Darkness In A Different Light című korong elég nagy vihart kavart. A zenekar létezik, működik, és talán ott folytatja, ahol a tízedik stúdiólemeznél abbahagyta. Ez még annak fényében is meglepő, hogy a 2012-s, igen jóra sikeredett budapesti fellépést követően már az új lemezről regéltek az interjúkban. 

Bár sokat kellett erre a lemezre várni, mégiscsak megérte. Igencsak összeállt a Fates talán legjobb alkotása. Mindent magába foglalva, amivel ez a zenekar valaha próbált foglalkozni, próbált irányt mutatni, még a legnagyobbaknak is. Riffcentrikus, közép- és lassú témák sokasága, némi súlyosság, és nem egy feledhetetlen dallam sorakozik ezen a sokat várt anyagon. Hálás köszönet érte, a rajongók hanyatt estek az tutti. 

seven witches - rebirth



A Seven Witches egy közel húsz éves power-heavy metal banda a tengeren túlról. Igazán kiváló gitáros, zenekarvezető Jack Frost viszont nem lehet egy egyszerű eset, hiszen olyan fluktuáció zajlik énekes és egyéb posztokon, amit még az erről híres zenekarok is megirigyelnének. És ez nem vicc. Egy nyári interjúban említett énekesre (Alan Tecchio) készült az aktuális, Rebirth lemez, viszont a stúdióba már egy másik, teljesen ismeretlen sráccal (Anthony Regalbuto) vonult a banda. De a dobos Johnny Kelly, és Ronny Parks bőgős szintén új tagok! 

Ami viszont biztos, ennek a komoly tagcserének semmi nyoma nincs az anyagon. Meglehetősen erős volt rock-metal szintéren a 2013-s év, és ez a Seven Witches lemez méltán csatlakozik az elmúlt esztendő kiváló alkotásaihoz. Frost ritka, érdekes gitártechnikája olyan mértékben érett be, amire igen nehéz szavakat találni. Teljesen tudatos, sok esetben kellően visszafogott, máskor végletekig recsegős, egyszóval teli találat. Akit érdekelnek az izgalmasabb témák, illetve hangzások mindenképpen keressen rá erre a lemezre! 

alter bridge - fortress



A Creed maradványaiba oltott Myles Kennedy énekes, Alter Bridge néven komponált rock banda Magyarországon talán kevésbé népszerű. Részemről Kennedy urat ismertem Slash újratöltött munkásságából, de erről a zenekarról pár hétig mit sem tudtam. Pedig milyen kár, hiszen igencsak fülbemászó kis koronggal rukkoltak elő idén a srácok!

Aki esetleg nem ismerte volna Myles Kennedy hangját, annak ajánlom figyelmébe Slash Stoke városában rögzített koncertfelvételét. Azon a videón minden megvan, amit érdemes tudni erről az amerikai srácról. Kiváló énekes, mondom ezt akkor is, ha egyes hangszínei hosszabb távon akár idegesítően hathatnak a hallgatóságra.


clutch - earth rocker



A Clutch egy marylandi blues-rock együttes, a kilencvenes évek első felétől aktív. Tang cserék és minden sallang nélkül nyomják az igazán kitekingetős, több műfajt is magába foglaló, lendületes zenéjüket. Olyannyira csinálják ezt jól, hogy a 2013-ban megjelent Earth Rocker című, sorban a 10. nagylemezüket a brit Metal Hammer az év (2013) legjobb korongjának titulálta. Most megnézzük, vajon miért? 

Számomra valami olyasmi a Clutch, mintha Deák Bill Gyula bácsit, zenei ötleteit Amerikába költöztetnénk, és ott adnánk neki egy komolyabb, fiatalosabb lendületet. Elsőre igen furán hangzik talán ez, amit ide írtam. Viszont, ha meghallgatod ezt a világ által ajnározott lemezt, rögvest rájössz, miről beszélek.  Bizonyára feltűnik pár embernek, de valahogy én személy szerint nem estem hanyatt ettől az anyagtól. Lendületes, baromira amerikai, sok helyen igazán vagány, több műfaj nagyon profi ötvözete, de valahogy mégis nehezen tudom értékelni. 

onslaught - VI



Valahogy idén mindig újjáalakult, visszatérő bandák lemezei jutnak a kezemben. Nem tudom mi ennek az oka, de pont ilyen az Onslaught egyszerűen csak VI –re keresztelt tavalyi felvétele. Ezek a brit trash metal legények ritkán viccelnek. Most sem teszik. Rövidke negyven percben tépik le a hallgató fejét. Kiváló riffek és szólók tömegével fűszerezett, nem annyira, nyers, európai, vagy épp nem is annyira amerikai, technikás mintára. Britek, miért állnának bármelyik sorba?

Közel harminc éves banda 2005 óta aktív újra, igazán komoly lendület van még a fickókban, mi tagadás. Az újratöltés óta sajnos az eredeti dobos lelépett, így a kezdeti csapatnak már csak két tagja maradt. Ennek semmi nyoma nincs a korongon. Nige Rockettét kiváló dalszerzők. Így túl sokat nem érdemes erről a lemezről írni, meg kell hallgatni. Aki a műfaj rajongója oda-vissza lesz érte.

trouble - the distortion field



A Trouble neve sok metal rajongónak ismerős lehet, talán azért mert apáink is emlegették, vagy esetleg azért mert a doom-stoner vonal egyik legősibb, legpatinásabb bandájáról beszélünk. Bizony a két gitáros fickó: Bruce Franklin és Rick Wartell már a hetvenes évek végén kenték az ipart. Hála az égnek, a mai napig lemezíráson törik a fejüket, és egy újraélesztést követően már a második lemezüket jegyzik 2007 óta. Óriási köszönet érte!

Régi – új énekesük (Kyle Thomas) nagyon beleillik a zenei világba, amire talán leginkább a Metallica Load/Reload vonalat lehetne hasonlítani. Szóval, akit egy kicsit is megmozgatott az a típusú menetelős, darálós hangzás ne legyen rest beszerezni The Distortion Field című nagylemezt. Csalódni nem fog benne senki, ezt garantálhatom.

extol - extol



Tavaly nyáron került a boltok polcaira ez az igen furcsa, norvég progresszív metal lemez. A banda lemezcímként is a zenekar nevét adta, egyfajta újjászületésük jeléül. Szóval az Extol egy távoli múltra visszanyúló (első nekifutást 1993-ban jegyezték), keresztény, progresszív, extrém metal együttes. Mára három főre zsugorodott a legénység, viszont ennek a zenén nyoma sincs. Meglehetősen érdekes, nem gyakori próbálkozás ez. Túlzás, hogy mindenkinek melegen ajánlott, de egy próbát talán megér. 

Ez a 10 számos korong mentes a napjainkra jellemző elektronikai túlkapásoktól, sőt a húrok sincsenek a végtelenségig lehangolva. Inkább valami ’oldschool’ akart ez lenni, semmi különös attitűd. Nesze itt van, letépem a fejed! Elég jól sikerült. Igazi hangulatzene, minden feleslegtől mentesen.  

sahg - delusions of grandeur



Norvégia ontja a jobbnál-jobb metál bandákat. Valahogy a köznevelésben dominánsan megjelenő, szinte kötelező zenei képzés eredménye lehet ez, vagy a fene tudja. Az viszont tény, hogy a skandináv országokból rengeteg kiváló csapat érkezik európai-, egyes esetekben világhódító útjára. Na de nézzük a mai ajánlatot, a Sahg - Delusions of Grandeur című korongját. A banda alapvetően stoner rock zenekar, saját bevallásuk szerint is. Viszont olyan jelentős, „antik” zenekarok vannak rájuk hatással, mint a Led Zeppelin, vagy a Black Sabbath. Emiatt nyomokban doom és pszichedelikus elemeket egyaránt tartalmaz minden hanganyaguk.

Aktuális - sorban a negyedik - stúdiólemezük egy igen speciális, konceptlemez lett, amely egy ember történetét dolgozza fel. Természetesen a sci-fi világában csordogáló történet komoly klasszikusok nyomán született, ami nem egyáltalán nem gond. Zeneileg egy magabiztosan hömpölygő, riffekkel teletűzdelt, 70’s évekbeli dohosságot árasztó, mégis kiváló hangminőségű lemez született. Nehéz lenne bármihez hasonlítani, többször meg kell hallgatni. Az ember hajlamos az ilyen dallamvilágokba merülve mély szerelembe esni a hallottak iránt.

magma rise - lazy stream of steel



Boldog új esztendőt kívánnék elsőként kedves olvasóiknak ezen az év eleji napon. Másrészt pedig egy rendhagyó poszttal szeretném mindezt nyomatékosítani. Így nem a sok beragadt 2013-s lemezek egyikét vettem elő, hanem egy jól bevált már-már klasszikust. A Magma Rise 2010-ben jelentkezett először nagylemezzel, foglalkozzunk hát kicsit a Lazy Stream Of Steellel. Valahogy itt az év első napjaiban, az ünnepek körüli mókák zsibongásából kimászva, valahogy a megbízható dallamokra vágyik a fülem. Hagyjuk meg az újdonságokat az év további részére.

Szóval, amikor Holdampf Gabor otthagyta a Wall of Sleepet, sokat nem teketóriázva megalapította, kvázi szupergruppként a Magma Rise nevű doom formációt. Ami kiváló ötletnek bizonyult, de akkoriban sokan kétkedve fogadták. Minek ez, mi volt a gond az elődökkel, hogy fog Bánfalvi Sanyi negyedik zenekaraként működni ez az egész, Hegyi Kolos modern gondolatai hogyan félnek majd meg a klasszikus énekessel, stb., stb.? Aztán tessék, akkorát tarolt, amekkorát igen ritkán borít magyar zenekar a huszonegyedik század környékén!