Több alkalommal, Szentesen, és a Granáriumban is összefutottam már a zenekarral, mindig komoly benyomást tettek rám. Valahol mélyen, mindig azt gondoltam ilyenkor, "igazán bátrak a srácok, hogy ezt a fajta muzsikát ilyen elánnal és elszántsággal nyomatják. Le a kalappal előttük!" Aztán tessék, eltelik tíz év, és máris itt az első nagylemez. Kell ennél több?
ajna - rengeteg
Érdekes, hogy egymás után két, instrumentális, post-rock lemez kerül bemutatásra. Az ember azt gondolná, ez a szegmens szinte teljesen kihalt az ezredfordulóra. De szerencsére ez nem igaz, és a Ghost Toast mellett, itt a szomszéd Kondorosról az Ajna. Nagy öröm ez a magamfajta zenebohócnak. Összetett, komplikált muzsika, ráadásul szinte a földim a társaság.
Több alkalommal, Szentesen, és a Granáriumban is összefutottam már a zenekarral, mindig komoly benyomást tettek rám. Valahol mélyen, mindig azt gondoltam ilyenkor, "igazán bátrak a srácok, hogy ezt a fajta muzsikát ilyen elánnal és elszántsággal nyomatják. Le a kalappal előttük!" Aztán tessék, eltelik tíz év, és máris itt az első nagylemez. Kell ennél több?
Több alkalommal, Szentesen, és a Granáriumban is összefutottam már a zenekarral, mindig komoly benyomást tettek rám. Valahol mélyen, mindig azt gondoltam ilyenkor, "igazán bátrak a srácok, hogy ezt a fajta muzsikát ilyen elánnal és elszántsággal nyomatják. Le a kalappal előttük!" Aztán tessék, eltelik tíz év, és máris itt az első nagylemez. Kell ennél több?
ghost toast - shape without form
A debreceni Ghost Toast előző nagylemezét szerzőtársam, Nagy Géza jegyezte, de számomra is radaron volt/van a csapat. Kiemelkedő megoldások, és magával ragadó zenei ötletözön jellemezte az Out of this World címmel ellátott, korábbi korongot. Az új, Shape Without Form pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol elődje letette, mégis bővített, továbbgondolt formában kapjuk meg a instrumentál/prog/rock vitézek friss anyagát.
Érdekes összecsengés, hogy a nagy karantén időszakban került a kezembe, minden idők egyik legkomolyabb háborús filmopusának rendezői változata, az Apokalipszis most. A Kurtz ezredest alakító Brando szavalása megjelenik a prog-rockerek lemezén is. Kicsi a világ? Vagy hasonló az érdeklődési kör? Fene tudja, de annyi biztos, nagyon jól áll az új felvételnek a még több narráció, és a már említett hangszeres paletta bővítés.
Érdekes összecsengés, hogy a nagy karantén időszakban került a kezembe, minden idők egyik legkomolyabb háborús filmopusának rendezői változata, az Apokalipszis most. A Kurtz ezredest alakító Brando szavalása megjelenik a prog-rockerek lemezén is. Kicsi a világ? Vagy hasonló az érdeklődési kör? Fene tudja, de annyi biztos, nagyon jól áll az új felvételnek a még több narráció, és a már említett hangszeres paletta bővítés.
katatonia - city burials
A svéd Katatonia számomra egyike azon bandáknak, melyekhez rendkívül vegyes érzéseim társulnak: a '90-es évek második és a 2000-es évek első felében készült korongjaikat viszonylag sokat hallgattam, de a "Night Is The New Day" óta lelkesedésem már erősen csökkenni kezdett, valahogy unalmasnak kezdtem érezni a stúdióanyagaikat. Megfáradást érzékeltem már a dalaikban: azok a fantasztikusan fülbemászó, azonnal tapadó dallamok és refrének is hiányoztak, melyek a például a "Discouraged Ones" című lemezüket olyan magasra emelte.
Jonas Renkse énekes és Anders Nyström gitáros bandája tulajdonképpen a minőség szinonimája is lehetne: sosem adtak ki kifejezetten gyenge produkciót a kezükből, a depressziós, sötét, melankolikus, rendkívül jellegzetes zenei világuk is állandónak mondható. A hangszerelés, a megközelítés, a hangsúlyok változnak, de az összhatás általában ugyanaz volt.
Jonas Renkse énekes és Anders Nyström gitáros bandája tulajdonképpen a minőség szinonimája is lehetne: sosem adtak ki kifejezetten gyenge produkciót a kezükből, a depressziós, sötét, melankolikus, rendkívül jellegzetes zenei világuk is állandónak mondható. A hangszerelés, a megközelítés, a hangsúlyok változnak, de az összhatás általában ugyanaz volt.
muddy roots - wings on my back
Valamikor január végén akadt a kezembe a Muddy Roots első lemeze, Kőbánya stoner gyöngyszemei már Burning Full Throttle néven is nyomultak, amiről 2015-ben megemlékeztünk. Majd az előbb említett formáció romjain kiteljesedő Muddy Roots debütáló lemezzel jelentkezett, ami igazán jól sikerült. Kicsit más, kicsit máshogy szól, de a lényeg tök ugyanaz. De nézzük meg, pontosan mi ez!
Ha röviden kellene jellemezni az anyagot, nagyjából annyit írnék róla; hogy egy időgéppel visszarepültünk a 70’s évek Amerikájába, beültünk egy motoros bárba és bátran elkezdtünk sörözni. Aztán az este folyamán a színpadon termett a Muddy Roots és lenyomta ezt a recsegős-ropogós morajlást. Ami persze mind a kocsma közönségének, mind nekem nagyon tetszett, majd a koncert végén tovább söröztünk, amihez a zenekar tagjai is csatlakoznak. Ehhez a jelenetsorhoz nagyon illene ez a muzsika.
Ha röviden kellene jellemezni az anyagot, nagyjából annyit írnék róla; hogy egy időgéppel visszarepültünk a 70’s évek Amerikájába, beültünk egy motoros bárba és bátran elkezdtünk sörözni. Aztán az este folyamán a színpadon termett a Muddy Roots és lenyomta ezt a recsegős-ropogós morajlást. Ami persze mind a kocsma közönségének, mind nekem nagyon tetszett, majd a koncert végén tovább söröztünk, amihez a zenekar tagjai is csatlakoznak. Ehhez a jelenetsorhoz nagyon illene ez a muzsika.
kvelertak - splid
Az idén tíz éve, hogy a norvég Kvelertak megjelentette első nagylemezét. Óriási hatást gyakorolva előbb a skandináv térségre, majd villám gyorsan Európára is. Első két lemezük agyonnyerte magát, a legnagyobb metal zenekarok vitték magukkal az elvetemült norvégokat, és turnézták körbe a világot… aztán jött a harmadik korong, ami személy szerint nekem nagyon tetszett, viszont nemzetközi mércével jóval szerényebb sikereket könyvelhetett el, mint a kezdeti társai. Nyilván megvan ennek az oka.
De északi barátaink nem csüggedtek, sőt. Átrendezték a sorokat. Egyrészt Ivar Nikolaisen lépett a mikrofon mögé, aki nagyon hasonló orgánummal bír, mint elődje, viszont a tisztább énekek terén sem fogy el a tudománya, mint ahogy ez Erlend Hjelviknek sajnos gyenge pontja volt. Kiadót is cseréltek, sőt, a norvég szövegeket helyenként angolra cserélték, amivel tovább növelték a befogadhatósági tényezőt. Nem mellékesen vendégénekesként beugrott a mastodonos Troy Sanders is egy dalra.
De északi barátaink nem csüggedtek, sőt. Átrendezték a sorokat. Egyrészt Ivar Nikolaisen lépett a mikrofon mögé, aki nagyon hasonló orgánummal bír, mint elődje, viszont a tisztább énekek terén sem fogy el a tudománya, mint ahogy ez Erlend Hjelviknek sajnos gyenge pontja volt. Kiadót is cseréltek, sőt, a norvég szövegeket helyenként angolra cserélték, amivel tovább növelték a befogadhatósági tényezőt. Nem mellékesen vendégénekesként beugrott a mastodonos Troy Sanders is egy dalra.
turbo - csillagból emberré
A Turbo zenekar mindig is rajta volt a radaromon. Figyeltem 2015-ig tartó, „hivatalos” működésüket, főleg Jero rememberes munkássága miatt. Ifjú süldő koromba, nagyon oda volt a Fibulával közösen szerkesztett csapatukért, még a Loksiba is jártam egy koncerten, valamikor a 2000-s évek első felében. Pont. Ez bőven elegendő volt, hogy a Turbo képernyőn maradjon nálam. Aztán jött a leállás, és a gondolat, hogy egy ilyen erős, magyar, prog csapat befejezi.
Majd derült égből villámcsapásként ért a hír, miszerint újra zenél, lemezt készít, ráadásul magyar nyelven a társaság. Na szép, el sem tudtam képzelni ebből mi lesz; de ha mondhatom ezt, a magyarosítás kockázata nem hogy rossz hatással lenne a dalokra, inkább még egy polccal feljebb pakolta a dolgot. Legalábbis az én értékrendemben. Szögezzük le az elején, iszonyatosan tetszik az új lemez, amiről az Iránytű klipje kapcsán vertem homlokon magam, és szántam rá billentyűzetemet, hogy véleményt formáljak.
Majd derült égből villámcsapásként ért a hír, miszerint újra zenél, lemezt készít, ráadásul magyar nyelven a társaság. Na szép, el sem tudtam képzelni ebből mi lesz; de ha mondhatom ezt, a magyarosítás kockázata nem hogy rossz hatással lenne a dalokra, inkább még egy polccal feljebb pakolta a dolgot. Legalábbis az én értékrendemben. Szögezzük le az elején, iszonyatosan tetszik az új lemez, amiről az Iránytű klipje kapcsán vertem homlokon magam, és szántam rá billentyűzetemet, hogy véleményt formáljak.
british lion - the burning
Steve Harrist nem kell senkinek bemutatni. Ha jobban követed az Iron Maiden főnök munkásságát, akkor a British Lionról is hallottál már. Második lemezét dobta januárban piacra ez a „szóló” project, és most megnézzük, az első – szóra sem érdemes próbálkozás után mit tud a The Burning névvel ellátott anyag.
Első hallásra is szimpatikusabb volt a történet, mint a 2012-s első felvonás. A Harris által „dal szerzett”, előadott, „producerkedett” projekt sokak szerint felesleges, és a 17. Iron Maiden lemezre kellene ellőni ezeket az, amúgy jól átgondolt, hard rockos dalokra elhasznált töltényeket. Nehéz ebben a kérdésben állást foglalni. Véleményem szerint egy akkor nagyágyú, mint Steve Harris nagyjából azt csinál, amit akar. Ha éppen ezzel a formációval kíván klasszikus értelembe vett rock zenét gyártani, akkor megteszi. Szerencsére most egy kicsit ügyesebben, mint első próbálkozásra.
Első hallásra is szimpatikusabb volt a történet, mint a 2012-s első felvonás. A Harris által „dal szerzett”, előadott, „producerkedett” projekt sokak szerint felesleges, és a 17. Iron Maiden lemezre kellene ellőni ezeket az, amúgy jól átgondolt, hard rockos dalokra elhasznált töltényeket. Nehéz ebben a kérdésben állást foglalni. Véleményem szerint egy akkor nagyágyú, mint Steve Harris nagyjából azt csinál, amit akar. Ha éppen ezzel a formációval kíván klasszikus értelembe vett rock zenét gyártani, akkor megteszi. Szerencsére most egy kicsit ügyesebben, mint első próbálkozásra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)