seedy jeezus - seedy jeezus

A Seedy Jeezus egy ausztráliai rock banda, amit a mai nyelvjárás stonernek titulál. De semmi modern recsegésről nincs itt szó, egyszerű, elszállós, a hetvenes éveket idéző pszichedelikus rockról annál inkább. A csapat 2013-ban kezdett koncertezni, és idén márciusban jött elő a cím nélküli első lemezével. Amelyet európai turné is követett. Idén nyáron akkorát taroltak a srácok Németországtól a Brit szigetekig, ahogy azt ausztrál csapat már nagyon régen csinálta. A magukkal hozott összes korongjukat el is adták, sőt hazafelé egy holland kiadó újra gondozásba vette a felvételt. Ebből jutott nekem is egy példány.

Amit ezen a lemezen hallasz az nem világmegváltás, nem is spanyolviasz. Egyszerűen, alázattal megközelített 70-s évekbeli, ősi, elszállós „űrrock”. Ez persze az egyediséget némiképpen öli, de ezeknek a szőrös fickóknak mégis sikerült valami olyan ízzel tölteni a ma nagy divatnak örvendő stoner muzsikát, amire véleményem szerint nem sokan képesek. Pedig hányan-de hányan próbálkoznak.

slayer - repentless

Jöjjön hát a Slayer kritika, melynek nem is lehetne más az alcíme, mint „van élet a halál után”! Ígérem nem fogok sablonosabbnál-sablonosabb közhelyeket puffogtatni, de nagyon nehéz lesz mindezt elkerülni. Az elmúlt hat évben csöndben széthulló thrash fenevad olyan anyaggal baszta ránk az ajtót, amit szerintem kevesen vártak. Egyrészt a szörnyű tragédia másrészt az emberi hülyeségen alapuló, személyeskedésig mélyülő Lombardo ügy miatt. Ki remélte, hogy ennyire erős marad a félslayer? Én személy szerint semmiképp.

Azt gondoltam, hogy Hanneman gitárstílusa pótolhatatlan lesz, illetve azt is, hogy Lombardo kreatívan agresszív dobtémái megint csak betölthetetlen űrt hagynak maguk után. Ezzel szemben tessék meghallgatni a Repentless címre keresztelt új felvételt. Le fog szakadni a fejetek, nyugodjatok meg! Kerry King tartósította magát, és úgy „döntött”, hogy ő írja majd az egész lemezt. Volt már hasonló az elmúlt tíz stúdióanyag közül, de ennyire egyértelműen King nem vállalt magára egyetlen Slayer lemezt sem.

iron maiden - the book of souls

Hogy miképpen lehet helyesen „kritizálni” egy Iron Maiden elnevezésű, negyven éves nagyágyút, azt én nem tudom. Előre bocsájtom, hogy nehezen tudom visszafogni magam a The Book Of Souls kapcsán, így valószínűleg az első mondatomban megfogalmazott felvetésre a válasz, hogy sehogy. Ettől függetlenül mindenképpen szerettem volna megosztani véleményem az angol heavy metal óriás új, monumentális albumáról.

A történethez hozzá tartozik még annyi, hogy nem voltam soha egy kifejezetten nagy Iron Maiden rajongó. Sőt, a Dickinsonos újraegyesülésig távolról figyeltem csak a csapatot. De amit nekem a Brave New World adott, azt nagyon kevés korong tudja felülmúlni. Talán egy újabb Iron Maiden lemeznek sikerül? Erre majd az idő megadja a választ, de annyi szent, hogy idén ez a felvétel visz mindent, tarol, mint a royal flush!Örömmel olvasom egyébiránt a nemzetközi és hazai sajtóban, hogy a modern kori Iron Maiden alkotások közül még a legkonzervatívabb rajongók is a legjobb korongnak tartják az új anyagot.

tribulation - the children of the night

Hosszabbra nyúlt nyári szünet után feltorlódtak az anyagok itt az asztalomon. Először Lemmyék, majd az Iron Maiden, holnap már a Slayer vagy épp a Nile aktuális lemezei mind várják a kritikát. De én így az őszi dömping bemelegítéseként, talán meglepetésre egy svéd death metal bandával nyitok.

A nevük Tribulation, tíz éves aktivitás, harmadik sorlemez. Nem kell megijedni, nem klasszikus death metal az, amit az igazán tehetséges skandinávok nyomatnak, inkább ennek a szélsőséges műfajnak egy progresszívebb, megújítóbb változata. Ha szereted az érdekes, nem mindennapi zenéket, zenei megoldásokat, akkor ezt az anyagot kötelező lesz meghallgatnod.