rival sons - hollow bones

A Los Angeles-i Rival Sons előző, negyedik lemezével fogott meg igazán. Addigra talán kimozdultak a hálátlan „Led Zeppelines” skatulyából. Ami nem a zenei világ miatt kínos, hiszen rengetegen szeretjük azt, amit műfajteremtő módon pszichedelikus rocknak keresztelve nyomattak a nagy öregek. Inkább azért, mert rettenetesen vékony az a mezsgye, ami a nyúlást és az átéléssel felhasznált hangzás/hangulat között húzódik. Ha nem figyelsz elég, legyinthetsz, hogy ugyan már, ezek telibe lenyomják azt, amit a nagy elődeik. Pont.

Pedig itt egyáltalán nem erről van szó. Ahogy az előző lemezt megdicsértem, és koptattam rongyosra, úgy lassan de biztosan az új felvételt is sikerült jóra hallgatnom. De miért írom ezt? Az utolsó, Hollow Bones címre keresztelt anyag már más irányt mutat, még korábra nyúlik vissza, és még bátrabb is ezáltal. Amikor a Sabbath előtt láthattam őket fővárosunkban, nem értettem miért ennyire belassult a track-list, ma már értem. Az új lemez is erre fordult.

ghost - meliora

Jó néhány hónapja már annak, hogy Jani cimborámmal arról beszéltük, hogy nem értjük mit keres mondjuk James Hetfield pólóján a Ghost zenekar. Mondjuk ezt máig nem értem, de több híresség is büszkén viseli a banda pólóját. Többször nekifutottunk, megnéztük, hallgattuk a számaikat, videóikat és őszintén és finoman szólva is borzalmasan szarnak találtuk.

Aztán megjelent a Meloria albumuk és fel is hívtam Janit, hogy mit szól hozzá. Azt mondta: - érdekes... Én is épp ezt gondoltam. Aztán nem rég elkezdtem hallgatni és nem olyan rossz! Sőt! Az első két szám (kicsit túlzok) unalmas középszerűsége után jöttek a jó számok. Nem a legjobbak, de jók.

lord vicar - gates of flesh

Lassan szabadulok a Gojira hatása alól, főleg, hogy folyamatosan jönnek a klipek is. De ez a bejegyzés már nem a franciákról szól, hanem egy igen „vegytiszta” doom lemezről, amit három kiváló muzsikus hozott össze. Bár lemaradtam a pontos megjelenésről, kellett idő, amire megtaláltam az anyagot. Előre bocsájtom, hogy jó lemezről lesz szó, ami az elfogultságomban tapintható lesz.

Kezdjük talán azzal, hogy Christian Linderson alias Chritus minimum a Saint Vitus-ban való szereplése miatt illik ismerni, legalábbis doom fanoknak. A fickónak nagyon izgalmas hangja van, ami véleményem szerint pont rásimul a kifejezetten doom zenére. Ez persze nagyon szubjektív dolog, de mindenképpen érdemes figyelni, ahogy énekel.

rotting christ - rituals

A Rotting Christ zenekar 1987-ben alakult, Görögországban. A régióban az első ilyen extrém metál bandák egyike volt. A testvérpárost Sakis Tolis (gitár, vokál) és Themis Tolis (dobok) egy gitáros George Emmanuell és a bőgős Vaggelis Karzis egészíti ki (micsoda nevek). Régebben három billentyűs is játszott már a több tagcserén átesett zenekarban.

A korai 80-as években a zenekar a grind-core stílust próbálgatta, majd fokozatosan black metallá forrta ki magát. Hozzáteszem itt, hogy én (már többször jeleztem) nem igazán bírom a hörgős metál énekeseket. Viccesek és vajon öregen mit mondanak majd az unokáknak? Na mindegy. Szerintem 98%-uk gáz.