A következő címkéjű bejegyzések mutatása: light. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: light. Összes bejegyzés megjelenítése

fates warning - darkness in a different light



A Fates Warning nevét hallva sokan gondolhatják, hogy kilenc éves kihagyást még egy ekkora banda sem élhet túl komoly károsodás nélkül. Pedig az amerikai progresszív szintér egyik legmeghatározóbb formációja igen erős come backkel cáfolta az összes pletykát, miszerint már régen végük van, soha nem lesznek azok akik voltak a kétezres években, stb. Láss csodát, a tavalyi évben megjelent Darkness In A Different Light című korong elég nagy vihart kavart. A zenekar létezik, működik, és talán ott folytatja, ahol a tízedik stúdiólemeznél abbahagyta. Ez még annak fényében is meglepő, hogy a 2012-s, igen jóra sikeredett budapesti fellépést követően már az új lemezről regéltek az interjúkban. 

Bár sokat kellett erre a lemezre várni, mégiscsak megérte. Igencsak összeállt a Fates talán legjobb alkotása. Mindent magába foglalva, amivel ez a zenekar valaha próbált foglalkozni, próbált irányt mutatni, még a legnagyobbaknak is. Riffcentrikus, közép- és lassú témák sokasága, némi súlyosság, és nem egy feledhetetlen dallam sorakozik ezen a sokat várt anyagon. Hálás köszönet érte, a rajongók hanyatt estek az tutti.