2015. október 21., szerda

grave pleasures - dreamcrash

Volt 2013 végén egy lemez, ami sok szinten tarolt mindent. Emlékeztek még a Beastmilk – Climax című anyagára? Ha bármennyire is érdekelt valaha a dark-wave, vagy a post-punk, akkor imádtad azt a lemezt, ahogy én szintén nagyon pozitívan emlékeztem meg róluk itt. Szépen csorgott az idő, a finn banda fuzionált, némileg alakot és nevet váltott, majd a minap előjött az új felvételével.

Grave Pleasures névre keresztelt új csapat első lemezének címe Dreamcrash. De ez az egész dolog nyugodtan tekinthető a Beastmilk folytatásának. Dobos, gitáros balra el, új, nagyobb kiadó érdeklődés, majd itt a lemez. Sajnos az északiak is emberek és nyilván hatással volt rájuk első/előző lemezük sikere, mert ez a mostani messze elmarad attól a katarzistól, amit a Climax akkor, azon a ködös tavaszon okozott nekem.

Ahogy már említettem, túl sok változás nincsen. Az irány, és a minőség megmaradt. Sőt talán a megszólalásban fejlődtek némiképp. De nekem a nóták sokkal üresebbek, talán primitívebbek, ami azért ebben a műfajban nehezen értelmezhető. Maradjunk inkább annyiban, hogy sokkal kevésbé sikerült azt az atmoszférát megvalósítani, amit a már százszor említett előző lemezen érezni lehetett. Persze lesz, akinek ez majd jobban tetszik, de nekem ez az érzésem.

A szépen felduzzasztott rajongótábor bizonyára örül az új anyagnak, de nekem ez most nagyon kevéske. Hogy erről a távozó tagok tehetnek, a szédítő siker, vagy csupán az előző anyag váratlansága verte belém a szögeket, nem tudom. Akárhányszor pördül végig a lemez, a véleményem annál határozottabb. Ennek okán még a Climaxot is visszakerestem és az aggályaimat csak tovább növeltem ezzel.

Kár érte, nagy meglepetés volt a finn metal arcoktól egy ilyen radikális váltás. A folytatás már nem annyira. Ennek ellenére, ha bírtad a Joy Division-t, vagy a 80'-s évek bármelyik dark bandáját nyugodtan vesd rá magad. Csalódni biztosan nem fogsz. Ha viszont imádtad a Beastmilk felvételét, akkor óvatosabban közelíts, legalábbis annál mindenképpen óvatosabban, ahogy én tettem. Magam sem tudom, hogy mit vártam, de csalódtam.

A videó és a borító elsőre nagyon tetszik, de ennyi.

Értékelés: 5/2,5
Infók:

Tracklist:
1. Utopian Scream
2. New Hip Moon
3. Crying Wolves
4. Futureshock
5. Crisis
6. Worn Threads
7. Taste the Void
8. Lipstick on Your Tombstone
9. Girl in a Vortex
10. Crooked Vein
11. No Survival

Műfaj: post-punk
Megjelenés: 2015. szeptember
Kiadó: Columbia

1 megjegyzés:

  1. Fúú... Nekem a Beastmilk nagyor rossz volt ráadásul iszonyatosan meggyűlöltem őket, mert lehetetlen letörölnöm a telefonomról!
    Mindegy. Ez is szar. Jöhetne már mondjuk az új Megadeth...

    VálaszTörlés